DVSC

2 órája

Csillagászati összeggel távozhat Máté Csaba és stábja Debrecenből

A fehérvári fiaskóval végleg megpecsételődött a szakember sorsa Debrecenben. Egyes sajtóértesülések szerint azonban a kudarcszéria ellenére is brutális végkielégítéssel távozhat Debrecenből Máté Csaba és szakmai stábja.

Haon.hu

Máté Csaba és a DVSC még augusztusban kötött kétéves szerződést, a gárda sikertelenségi sorozatának eredményeképpen azonban a klub máris bejelentette a szakember távozását. Sajnos nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy negatív rekord is született e rövid idő alatt, hiszen zsinórban 5 bajnoki mérkőzésen nem szerzett pontot a Lokomotív, így sokaknak a bejelentés valószínűleg nem okozott nagy meglepetést.

Vasárnap délelőtt a DVSC bejelentette Máté Csaba távozását, a piros-fehérek irányítását ideiglenesen Dombi Tibor és csapata veszik át
Vasárnap délelőtt a DVSC bejelentette Máté Csaba távozását, a piros-fehérek irányítását ideiglenesen Dombi Tibor és csapata veszik át
Forrás: Napló-archív

Bár az edző személye eleinte megosztotta a szurkolótábort, idővel úgy tűnt, a DVSC körül kialakult problémákat nem lehet pusztán egy emberre visszavezetni. Az utóbbi hetek nyilatkozatait látva a szurkolók jó része is egyetértett a szakember által vázolt elképzelésekkel, a negatív eredmények ellenére is úgy tűnt, egyre kevésbé benne látták a problémák forrását a debreceni drukkerek. 

Máté Csaba távozása után sem csitulhatnak a kedélyek

A szakember megítélésének a mögötte hagyott mérkőzések mellett azonban a sajtóban nemrégiben szárnyra kapott hírek aligha használnak majd, vasárnap délután a csakfoci.hu arról számolt be, hogy a szerződésbontás eredményeképpen Máté Csaba és szakmai stábja hatalmas végkielégítéssel távozhat Debrecenből. 

Úgy tudják, a távozó vezetőedzőnek és stábjának nagyon komoly végkielégítés jár az idő előtt felbontott szerződés miatt. Mint írják, ez okozhat némi fejtörést a Lokinak, hiszen az augusztusban menesztett Srdjan Balgojevic részére is lelépési díjat kellett fizetniük.

– Máté a Debrecen előtt 11 évig a Ferencváros szakmai stábjának volt tagja. Azt megelőzően dolgozott Pakson, illetve 2008 és 2010 között pályaedzőként segítette Erwin Koeman munkáját a válogatottnál – foglalta össze a tréner pályafutását cikke zárásaként a portál.

Egyes hírek szerint körülbelül 180 millió forinttal, vagy akár annál is többel távozhatnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában