Újranyitás

2 órája

Visszatért a népszerű divatmárka Magyarországra, érdeklődtünk a debreceni üzlet felől

Már a harmadik üzletét nyitotta meg a divatmárka hazánkban. Utána jártunk, tervezi-e az Orsay az újranyitást Hajdú-Biharban is.

Hajnal László

Az Orsay 2022-ben közölte vásárlóival, hogy kénytelen megszüntetni magyarországi tevékenységét, és mind a 33 üzletét bezárja. A divatmárka a döntést azzal indokolta, hogy a koronavírus-világjárvány káros gazdasági hatásai őket is elérték. Debrecenben a Fórum bevásárlóközpontban és a Kishegyesi úti Tesco üzletsorán működtek üzletei a vállalatnak. A webáruház továbbra is elérhető maradt a hazai vásárlók számára, azonban a termékek megtekintésére, felpróbálására nem adódott lehetőség.

fórum bevásárlóközpont, orsay, debrecen
A Fórumban és a Kishegyesi úton volt üzlete az Orsaynak
Forrás:  Czinege Melinda

Az Origo 2024 tavaszán jelezte, hogy a divatáruházlánc ismét üzletet nyit Magyarországon. Előbb a fővárosi Duna Plaza, majd Pólus Center bevásárlóközpontokban váltak elérhetővé az Orsay üzletei, október 19-én pedig a közösségi oldalukon jelentették be, hogy megnyílt a békéscsabai boltjuk a Csaba Centerben.

Megkerestük az Orsay magyarországi központját azzal a kérdéssel, hogy Debrecenben terveznek-e újranyitást, illetve érdeklődtünk arról is, Hajdú-Bihar bármely településén várható-e fizikai formában elérhető üzlet.

Válaszukban azt írták, a boltok folyamatosan nyitnak ki az országban, de pontos információt nem tudnak adni, hogy Debrecenben mikor lesz Orsay-üzlet.

 Az ugyan bizakodásra ad okot, hogy nemleges választ nem kaptunk, azonban a bejelentésre egyelőre még várni kell.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában