Ötéves ciklus

1 órája

Még csak ezután válik láthatóvá igazán Debrecenben a gazdaságfejlesztés eredménye

Folytatódik a panelprogram, az útfejlesztések, a város zöldítése, a gyerekek ingyenes utaztatása, indul a lakásprogram és a kulturális fejlesztések. A hosszú távú városfejlesztési célok között alközpontok létrehozása is szerepel.

Hajnal László

Szövetségben a debreceniekkel, a városért! címmel tartott sajtótájékoztatót a Fidesz-KDNP a pártszövetség irodájában kedden délután, annak apropóján, hogy csütörtöktől a debreceni közgyűlés megkezdi a 2029-ig tartó ötéves ciklusban a város működését és fejlődését biztosító munkáját. Papp Viktor frakcióvezető megköszönte a debreceni polgárok 26 éve töretlen bizalmát, melynek következtében mind a 23 választókörzetben a Fidesz-KDNP képviselői szereztek mandátumot, így egy erős felhatalmazással tudják folytatni a közös munkát. Szerinte a politikai stabilitás fontos egy város működtetése szempontjából, hiszen – mint mondta – ahol nincs elfogadott költségvesés és stratégia, ott nincs egységes városfejlesztés sem.

fidesz, frakció, debrecen, papp viktor, Bognár István Ádám, városfejlesztés
A következő ötéves ciklusról és a városfejlesztési tervekről számolt be a Fidesz-KDNP frakció vezetősége
Forrás:  Czinege Melinda

Ötfős vezetéssel megalakult a debreceni Fidesz-KDNP frakció is. A képviselőcsoport tagjainak jóvoltából a frakciót továbbra is Papp Viktor vezeti, a frakcióvezető-helyettesi pozíciót pedig Szilágyi Edina, Komolay Szabolcs, Varga András és Bognár István Ádám önkormányzati képviselők töltik be a ciklusban.

A következő öt év politikája három pillérre fog épülni: biztonság, fejlődés és jólét. Fogadóórákon és személyes találkozón keresztül mind a 23 önkormányzati képviselő tartani fogja a kapcsolatot a lakossággal, hiszen a debreceniek szolgálatára tettünk esküt

 – mondta Papp Viktor. A frakcióvezető felvázolta, a találkozások alkalmával becsatornáznak a városvezetéshez minden olyan, a lakosok által megfogalmazott igényt, javaslatot, amely mentén lehetőség nyílik megtervezni és végrehajtani a városfejlesztési stratégiát, és biztosítani a költségvetést.

A lakhatás és a vállalkozások támogatása is a célok közt szerepel

Papp Viktor szerint egy rendkívül dinamikus gazdasági fejlesztés zajlik Debrecenben, ezért fontosnak tartja, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a helyi kis- és középvállalkozások hathatós támogatására. Ennek részeként több ütemben fejlesztik a kkv-parkot, melyre jelentős igény mutatkozott az elmúlt időszakban. Úgy vélekedett, ez lehetővé teszi, hogy a Déli Gazdasági Övezet környezetében ugyanolyan infrastrukturális körülmények legyenek adottak a helyi vállalkozások számára, mint amivel a nagyvállalatok rendelkeznek.

Rendkívül fontos, megoldandó feladat a lakhatás feltételeinek a támogatása. Látjuk, hogy Debrecenben az ingatlanárak a legmagasabbak a vidéki nagyvárosok közül, ezért adminisztratív és szabályozási környezettel kell támogatni a lakóterületi fejlesztéseket, hogy minél nagyobb legyen a kínálat az ingatlanpiacon

 – mondta. Hozzátette, emellett még az idén szeretnék elindítani a Főnix lakásprogramot, ami segítséget nyújthat a 35 év alatti, Debrecenben dolgozó fiataloknak. 

Beszélt arról is, hogy kiemelt fókuszt helyeznek a kultúra területére is, a cél, hogy Debrecen a következő években a leginkább pezsgő kulturális élettel büszkélkedő nagyváros legyen. Ennek kulcsa, hogy a polgárok igazán jól érezzék magunkat a városban, megőrizve és erősítve a debreceni identitást. 

Úgy látja, a minőségi és a lakosság igényét kielégítő programok megvalósítása mellett újabb fejlesztéseket kell végrehajtani. Példaként említette a könnyűzenei klubok létesítését és támogatását, valamint a Kodály Filharmónia új központjának a megépítését is.

A városfejlesztés része a fenntarthatóság és az egészséges életmód

Szintén fontos területként jelölte meg a környezetvédelmet. Mint fogalmazott, folytatni kell azokat a zöld beruházásokat, melyek a debreceniek érdekeit szolgálják. Megemlítette a Zöld Kódexet, melynek pontjai a lakossági igények mentén készültek el. Rámutatott, a debreceniek fogalmazták meg többek közt a Debreceni Egyetemmel közösen létrehozott környezeti ellenőrzőrendszer szükségességét. A várhatóan 2025 elején elkészülő projekt teljes kontrollt gyakorol majd a város környezeti állapotára. Folytatódik ezen felül a faültetési és a véderdő telepítési, illetve a Civaqua program megvalósítása is.

Papp Viktor beszélt még az egészségfejlesztési intézkedésekről, így a Mozdulj, Debrecen! ingyenes programjairól és a szűrővizsgálatokról, valamint szó esett arról is, hogy a 14 év alatti gyermekek ingyenes közlekedésének biztosítását is fent szeretnék tartani a jövőben. Hasonlóképpen folytatódik az orvosi rendelők felújítása, az útkarbantartások és -felújítások, a közösségi terek rendbetétele, a víz- és szennyvízhálózatok megújítása.

Rámutatott, a Tulajdonosi és Gazdaságfejlesztési Bizottság elnökeként belelátott, mennyire népszerű az országban elsőként újraindított panelprogram. A csütörtöki ülésen egy előterjesztést fognak megvitatni, amely során újabb társasházak támogatásáról hoznak döntést.

Papp Viktor előre vetítette, a hosszú távú tervek között szerepel a város különböző részein létrehozott alközpontok kialakítása. A város közlekedését és urbanisztikai folyamatait tekintve fontosnak tartja, hogy olyan alközpontok jöjjenek létre, ahol többek közt a bevásárlás, a szolgáltatások igénybevétele biztosítottá válik. Ennek kapcsán említette meg a keleti városrész fejlesztését, ami a zártkertek lakhatóvá tételét is lehetővé teszi.

– A gazdaságfejlesztés eredményeit felhasználva, és azt visszaforgatva folytatni kívánjuk azon programok és intézkedések megvalósítását, amely a debreceniek életminőségének javítását szolgálják – összegezte a frakcióvezető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában