Ahol a város összefonódik a művészettel

A magánéletük mellett a művészetben is egymásra találtak, ennek köszönhető, hogy Horog Máté grafikáival és Szatmári Alexandra fotóival immár a harmadik közös tárlatot rendezték meg a közelmúltban Debrecenben. A páros „Duplum” című kiállításán az Alföldi „Szellemes”, valamint „Bűnös” városjárásokhoz kapcsolódó alkotások láthatók, ahol a 9 grafika és a 9 fotó nagy része egymásra reflektál. A Méliusz Benedek Elek Fiókkönyvtárába augusztus 30-ig várják a tárlat iránt érdeklődőket.

Mi terelte önöket a grafika, illetve a fotózás irányába?

Szatmári Alexandra: Amennyire visszaemlékszem, a fényképészet mindig is jelen volt az életemben, mondhatnám, nagyapai örökségként. Már kisgyermekként is ámulattal néztem az akkor még jórészt fekete-fehér képeket. Évekkel később pedig az egyik szakmám, az újságírás által kerültem közelebbi kapcsolatba a fotózással, főként rendezvényeket örökítettem meg, közben pedig hobbifotósként elindultam a saját utamon. Számomra a képek készítése az elvonulás, lelki lecsendesedés egyik útja lett. Témáimat leginkább a természetben keresem, mivel a nyüzsgő hétköznapokon túl jólesik, hogy a „szereplőket” nem szükséges instruálni. Látni és megpróbálni láttatni a pillanatot a mozdulatokban, a dinamikát a mozdulatlanban, a formákat és féleségeket a természetben. Számomra ebben van a kiteljesedés.

Horog Máté: A képzőművészeti ágakkal már gyermekkorom óta szoros kapcsolatot ápolok. Korai diákéveim alatt több kiállításon vettem részt, majd a Debreceni Református Kollégiumi, a „refis” éveim alatt saját tárlaton mutattam be munkáimat. A 2012-es év sorsfordító volt az életemben. Ekkor kezdtem hozzá eddigi legnagyobb vállalkozásomhoz, már ami a rajzolást illeti: Debreceni Új Propaganda néven képeslapsorozat létrehozásához fogtam. Ezzel az a célom, hogy a városban élők és látogatók a képeslapok által nyújtott vizuális élmény mellett ismereteket szerezzenek a kevésbé „reklámozott” debreceni fogalmakról, közös identitásunk alapjáról. Emellett természetesen „belső és külső utazások” során más településeket (Budapest, Miskolc stb…), élményeket, gondolatokat is megörökítettem.

Igyekszem folyamatosan frissülni és kapcsolatban lenni a munkámra nyitott érdeklődőkkel. A fejlődésnek köszönhetően és annak, hogy szerettem volna minél interaktívabb módon átadni a grafikák üzenetét, jött létre az Alföldi „Szellemes”, Alföldi „Bűnös” és Alföldi „Forradalmi” Városjárás is, de ezek megszervezésekor már nem voltam egyedül…

Terveink szerint idén nyáron egy teljesen új témájú grafika- és fotósorozat kerül a nagyközönség elé, melynek bemutatkozó kiállítása Nagyváradon lesz.

Miért épp a cívisváros témája az, ami ennyire foglalkoztatja önöket?

Szatmári Alexandra: Debrecenben születtem, mindig is itt laktam, így erős a kötődésem a városhoz. Szeretem itt élni a mindennapjaimat, mégis, ha őszinte akarok lenni, mielőtt Mátéval megismerkedtünk, nem merültem el alaposabban a város értékeiben. Aztán elsőként magánéleti, majd szakmai kötődés alakult ki közöttünk, és az ő lelkesedése, elhivatottsága hamar rám ragadt.

Horog Máté: Hasonló a helyzet velem is: Debrecenben születtem, itt élek, legendái kiskorom óta körülvettek, melyek ennek köszönhetően témaválasztásom fő tárgyai lettek. Folyamatosan gyűjtöm a különböző elbeszéléseket. Mindig is autodidakta alkotó voltam; hitvallásom – élet és pedagógusi – az, hogy mindenki, aki kedvet érez valamilyen alkotás létrehozásához, az tegye meg bátran.

Sok fiatal inkább a fővárosban keresi útját – mint egy előadásban említette, Máté is elköltözött egy időre a városból, aztán mégis visszajött. Miért ragaszkodnak ennyire Debrecenhez, mit szeretnek benne?

Horog Máté: Abban az elő­adásban azt is megemlítem, hogy hiszem, minden embernek van egy olyan küldetése, amelyet akkor is meg kell tennie, amikor esetleg nem is akarja. Ez ellen tiltakozhat, de végül rájön, hogy nem igazán érdemes. Természetesen ott van azért a szabad akaratunk… De rövid válasz a kérdésre: Debrecenben gyakorlatilag minden történelmi kor, szereplő, stílus képviseltette-képviselteti magát, ami ihletet adhat. S persze vonz a puszta.

Szatmári Alexandra: Azt hiszem, mindkettőnk nevében mondhatom, hogy mi sem szemellenzősen tekintünk a városunkra. Budapestnek a szépsége, összetettsége is vonz bennünket, bár úgy véljük, az útkeresés többélű lehet az ottani közegben is, hiszen határozott elképzelések nélkül könnyen el lehet veszni mind lelki, mind szakmai értelemben a sokféleségben. Minden ottlétünk után megállapítjuk, hogy jólesett ugyan a kavalkád, de megnyugtató érzés újra visszatérni az Alföldre.

Hogy jött az ötlet, hogy közös kiállításokat rendezzenek? Eddig hány kiállításuk volt?

Horog Máté: A jelenlegi kiállításom – nem számítva a diákkori kezdeményezéseket – a sorban a szerencsés tizenharmadik.

Szatmári Alexandra: Nekem eddig két önálló kiállításom volt. Az első a munkahelyemen, a Méliusz Központi Könyvtárában, illetve a Tégláskerti Református Toronytemplomban.

A közös kiállítás ötlete akkor fogalmazódott meg bennünk, amikor elkezdődtek a városjáró sétáink, amelyeknek az alapját Máté grafikái adják, én pedig fotózom az alkalmakat. Úgy gondoltuk, mivel mindketten a saját látásmódunk felől közelítünk a témákhoz, érdekes lehetne mindkét szemszögből megmutatni a végeredményt. A Duplum című kiállítás a harmadik közös tárlatunk.

Az alkotásokat milyen szempontok alapján válogatták össze?

Szatmári Alexandra: A tárlat címe utalás. Egyfelől a könyvtárosi szakmámra, másfelől pedig a Mátéval közös munkánkra, hiszen megpróbáltuk úgy összeválogatni az anyagot, hogy fedésben legyenek a kiállított témák. A 9 grafika és a 9 fotó nagy része egymásra reflektál.

Mi a kiállítás üzenete?

Horog Máté: Az a vállalásunk, hogy próbáljuk a megörökített legendákat élővé tenni. Hogy ne csak a szövegeket olvassák és a képeket nézegessék az érdeklődők, hanem kilépve a térbe, a városjárások alkalmával interaktív formában is átélhessék a Debrecent övező számos „szellemes”, „bűnös” vagy akár „forradalmi” történetet.

Pálfi-Tóth Zoé