Beszélgetés a Fölszállott a páva kis debreceni banyájával

Egy különleges kislány

– Úgy gondolom, hogy nagyon tehetséges. Nyilván a korából is adódik az, hogy amelyik dal megtetszik neki, azt abban a pillanatban, mint a szivacs, szívja magába. Hamar és könnyen megtanulja őket, remekül lehet vele dolgozni. Volt nyáron olyan próbánk, amikor idejött délben és este 7 órakor még énekeltünk. Sohasem fárad el – mondta a Naplónak Judit. Miközben Blankáról mesélt, és össze-össze néztek nevetgélve, az egész kis énektermet bejárta valami különleges, meghitt hangulat. Ők egy csapat, barátként tekintenek egymásra.

A verseny előtt

Egy olyan népzenei családdal büszkélkedhet a cívisvárosi zeneiskola, mint a Pendely Énekegyüttes-család, melyet fiatal kolléganőjével, Tóth Lillával közösen vezet Judit. Többen szerepeltek már közülük – Blankával együtt – a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorban. Idén azonban úgy gondolták a kislánnyal, hogy szólóban indulnak a versenyen. Elődöntős dalát Judit néni találta, melyre így emlékszik vissza: – Amikor tanultuk, egy kislány hangot hallottunk, aki a felvételen azt mondja: Énekeltem én, Márton Erzsi, 12 éves leánka, Lészped. Nagyon megtetszett Blankának, hamar el is sajátította. Én pedig úgy döntöttem, megpróbáljuk megkeresni a nénit Moldvában. Sikerült is, így felhívtam Márton Erzsit, és kiderült, olyan „modern” néni, hogy az interneten is tudtunk vele beszélgetni. Amikor elmondtam neki, hogy mi miért is kerestük őt meg, Blanka pedig elénekelte neki a dalokat, potyogtak a könnyei, annyira meghatódott. Később meg is látogattuk.

Élővé teszik a dalokat

A tanárnő igyekszik minél színesebbé varázsolni közösségük életét. A közös programok mellett úgy gondolja, fontos, hogy megkeresse azokat a lehetőségeket, amik által többet adhat a gyerekeknek, mint egy kottakép. Így hát igyekeznek felkeresni azokat az énekeseket, tájegységeket, ahol az ott élőkkel való közös énekkel élővé válhatnak a dalok.

A műsor erőssége

Judit néni úgy véli, a Páva gyermekévada egy fantasztikus lehetőség mind a kicsik, mind a felkészítő tanárok számára. Olyan szakemberekkel ismerkedhetnek meg, akik segítik a munkájukat, illetve a gyerekek életre szóló barátságokat köthetnek. – Így jutottunk el legelőször 2016-ban egyébként Moldvába is, pusztinai gyerekekkel ismerkedtünk meg. A mostani Pávában pedig nagyon összebarátkoztunk a „Zalai pujákkal”. Meg is beszéltük, hogy januárban esetleg ők is eljönnek ide. Tanítanak nekünk a saját anyagukból dalokat, mi pedig a miénkből – mondta a tanárnő.

Úgy véli, hogy biztosan van negatívuma is annak, ha valaki gyermekként részt vesz egy tehetségkutatóban, de a legfontosabb az, hogy mindannyian azt erősítik a fiatalokban, hogy ez egy lehetőség, ami által megmutathatják tudásukat. Hozzátette, hogy a zsűri is remekül áll ehhez, és próbálja segíteni a gyerekeket a szereplésben. A pozitívumokat igyekeznek kiemelni a kicsik előadásaiban.

Sohasem izgul

– Én nagyon élvezem, amikor a Pávában vagyunk, sok új barátot szerzek. Egyáltalán nem izgultam, meg amúgy soha nem is szoktam semmilyen versenyen, mert úgy vagyok vele, hogy kiállok és ha elhibázom sincs semmi baj. Senki nem veszi észre. De amúgy se fogom elhibázni, így indulok neki – mondta el Blanka felnőtteket megszégyenítő hozzáállással.

Versenydaláról azt mondta, az első egy ballada, ami egy olyan szomorú dal, hogy ha kiáll, akkor nem is tud közben nevetni, csak komoly lenni. A második pedig nagyon vidám, amin meg csak nevetni tud, olyan igazi banyás dal. A banya egyébként egyfajta rang náluk, mint megtudtam a titkot. Blanka már a harmadik banya és már tudják, ki lesz a következő. A jelzőt azok kapják, akik nagyon huncut és vidám kislányok.

A kezdetek

Blanka szolfézsra járt iskolájában, ahol szerveztek egy versenyt, amit a Zeneiskolában tartottak. Ez volt első megmérettetése, erre pedig Judit néni is eljött, aki akkor úgy döntött, érdemes lenne együtt dolgozniuk.

– Pocaklakó korától kezdve ismerem Blankát. Elvégeztem a néprajz szakot a zenetanári diplomám mellé. Az édesanyja évfolyamtársam volt. Utolsó évben, amikor az alapdiplomát megszereztük, már várandós volt Blankával. A mesterdiplomát pedig már úgy végeztük el, hogy 2 éves volt a kis banya. Meg kell hagyni, kicsinek is ugyanilyen huncut volt – emlékszik vissza a tanárnő.

Káprázatos gyermekkor

Bevallom, irigykedve hallgattam a csillogó szemű Blankát, miközben mesélt. Álomszerű gyermekkor sejlett fel bennem. Ő és családja minden szabadidejét Cserépfalun töltik. – Lételemünk. Van ott egy nagyon jó közösség, aminek szerencsére mi is a részese vagyunk jó pár éve. Táncházakat tartanak, ahol énekelni és furulyázni is szoktam, és él egy idős néni is ott, akit gyakran meglátogatok. Beszélgetni szoktunk, előadok neki egy-egy dalt és mindig kapok tőle valamit – mondta Blanka gyermeki huncutsággal a szemében.

Határozott tervek

Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha nagy lesz, azonnal rávágta, hogy énekesnő, egy kis szünet után pedig hozzátette, hogy esetleg még színésznő. Fiatal kora ellenére mindenben határozott elképzelése van. Nagyon szereti az informatikát és a magyart, mostanában pedig a rajz órákat is a művészettörténet miatt. – Szoktam keresni a rajzhoz való képességem, de annyira nem találom. Gyakran mondjuk, hogy elveszett bennem egy rajztehetség, amit azóta is keresnek. Egyébként mindig pattogok. Amikor fonják a hajamat, akkor is a kezemmel játszok, malmozok, hogy mikor indulhatok már. Én egy örökmozgó vagyok. Sosem vagyok fáradt és mindig korán kelek. Ha későn fekszem le, akkor is maximum 7-kor már ébren vagyok. Mostmár a szüleim is korán kelők lettek emiatt – tette hozzá nevetgélve.

Szinte minden érdekli

Imád lovagolni, nagyon szereti az állatokat. A család büszkélkedhet papagájjal, macskával és kutyával is.

A nemezelést annyira nem szereti, nem tartja magát elég türelmesnek hozzá, fonni viszont, állítja, bármeddig tud, amit igazán a Pendelyesek által tanult meg.

A hagyományok kis őrzői

Sokszor mondjuk legyintve, hogy a mai gyerekeket nem érdemes már tanítani, csak a telefonjukkal vannak elfoglalva, nem érdekli őket semmi, nincsenek tisztában az értékekkel. Majd hall az ember egy bűbájos kis történetet és rájön, hogy vannak még igazi gyerekek, példamutató értékrenddel. – Van egy fiú, aki a Bőgatyások nevű énekcsoport egyik énekese, szintén a Hajdú Néptáncegyüttes táncosa, és ő is mindig megtartja a népi szokásokat, mint én. Húsvétkor hozott egy szódavizet és azzal meglocsolt, népviseletben voltunk mindketten. Állított már nekem májusfát is – mondta a kislány.

Ekkor megkérdeztem tőle, tudja e, hogy az minek a jele. Ő csak kacsintott, olyan banyásan és legyintve annyit felelt: tudom. Majd folytatta a mesét: – Azt még hozzátenném, mert erre büszke vagyok, hogy a környéken nekem volt az első májusfám és még szerenádot is kaptam hozzá hegedűvel meg énekkel. Annyira tetszett az embereknek az a fa, hogy másnap reggel el is lopták. De legalább láttam.

Tele energiával

S hogyan telik egy hete? Hétfőn a Kispendelyben énekel, majd átrobog néptáncra a Hajdúba. Kedden szolfézs van, szerdán pedig tánc és zongora. Csütörtökön ismét Kispendely, pénteken szolfézs. És mellette minden nap ének. Amit csak úgy mellékesen mond, hisz szinte el is felejtette a felsorolásból, annyira természetes. Judit néni juttatta eszébe. Ilyen hát egy tíz éves kisbanya élete, akiről még biztosan sokat fogunk hallani.

Laszkács Denise