Mérföldkő volt Debrecen az ötvenéves Somos Csaba életében

Hozzátette: olyan muzsikusnak tartja magát, akit üdít, hogy egyik nap Bach-oratóriumot vagy egy Dvorák remekművet taníthat be vagy dirigálhat, majd másnap egy egészen másra, operafelkérésre, a capellára vagy éppen a Wagner-napokra készülnek.

Kiemelte, hogy a Nemzeti Énekkar olyan kincs, a szokásostól eltérő, különbözőbbnél különbözőbb énekművészek együttese, 82 kiválóság, akikkel minden, a zeneirodalom legszebbjei megvalósíthatók. A legkisebb apparátustól a legnagyobb művekig mindent képesek megoldani önerőből – fűzte hozzá.

A karnagyi munkát úgy jellemezte, hogy csak részben áll felkészülésből és rengeteg tanulásból, mert holtig tanulni kell partitúrával a kézben, a másik része azonban az, hogy tudni kell bánni az emberekkel. Úgy kell valahogy irányítani, hogy a muzsikustársak elfogadva és szívesen, minden talentumot beleadva alkossanak és ne parancsnokként tekintsenek rá. A közös alkotás minden nehézsége és öröme adja a legfőbb csodát – mutatott rá.

A szenvedélyt és az átütő zenei élményt középpontba állító hitvallásáról úgy fogalmazott: akkor tartja a munkájukat eredményesnek és jónak és ő is azokat a típusú előadókat szereti, akik a racionalitás és a profizmus mellett olyan plusz lendületet, szenvedélyt tudnak csiholni és korbácsolni a próbákon, valamint az előadásokon, ami magával tudja ragadni az előadót és a közönséget egyaránt. Ez a fajta plusz és töltés elengedhetetlen – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy

a régizenétől a kortárs zenéig sok mindent hallgat és vezényel, s mindig abba a darabba szeret bele, amivel éppen foglalkozni kell.

Jelenleg Liszt Ferenc Krisztus című oratóriumát próbálják, s ez a mű különösképpen közel áll a szívéhez.

A pályáját felidézve kitért arra is, hogy mint karmesternek és zenekari dirigensnek sok olyan pont van a pályáján, ami emlékezetes maradt opera vagy akár szimfonikus téren. Ezek közé tartozik a Lohengrin dirigálása Debrecenben, a Wagner-operát hatszor is vezényelhette. A Magyar Rádió Énekkara élén töltött éveket az izgalmas oratorikus darabok, a capellák és zenei felvételek jellemezték, s változatosnak tartja munkáját a Nemzeti Énekkar élén is.

Csellózni 6-7 éves korában kezdett el, ahogy édesapja is. Mint mondta, apai ágon sok zenész van köztük, így természetes volt, hogy elkezdett hangszeren tanulni. A csellótanulás mellett hamar kiderült, hogy a szolfézs-zeneelmélet és a hallás terén erős, megnyert egy szolfézsversenyt, majd Debrecenbe került a zeneművészeti szakközépiskolába cselló és zeneelmélet szakra. A debreceni évek mély nyomot hagytak benne, mert a konzervatórium mellett bepillantást nyerhetett a hivatásos együttesek munkájába, így a debreceni Kodály Kórus és Zenekar életébe. Az énekkarban mint énekes kisegíthetett a basszus szólamban, majd bekerült a Csokonai Színház operakórusába is.

„Ez nagy élmény volt, erőt adott, akkor határoztam el, hogy ezt szeretném csinálni, karmester szeretnék lenni”

- mondta, hozzátéve: ezen belül is a kórus, a vokális irány vált a szenvedélyévé.

A debreceni évek után a másik legfontosabb állomás életében a Zeneakadémia volt. Először karvezetés szakra nyert felvételt és szerzett diplomát, ezzel párhuzamosan pedig az utolsó évben felvételt nyert Lukács Ervin osztályába a karmester képzőre is. A karmesteri diplomáját 1998-ban vehette át. A Zeneakadémia éveiben a Vasas Művészegyüttes Énekkarának karnagya volt, majd 2002-ben megalapította a Vass Lajos Kamarakórust, amelyet 2017-ig vezetett. Négy és fél évig volt vezető karnagya a Magyar Rádió Énekkarának, a Nemzeti Énekkar élén szintén négy és fél éve áll – emlékezett Somos Csaba. Kitért arra is, hogy nyolcadik éve tanít a Zeneakadémián, s az intézmény Alma Mater Kórusát vezeti, mindezek pedig nagy örömöt és felelősséget jelentenek az életében.

A jövő terveit illetően elmondta, hogy az évad gazdag lesz hangversenyekben, vendégül látják Magyarország legnívósabb szimfonikus zenekarait, így a Nemzeti Filharmonikus Zenekar mellett a Magyar Állami Operaház Zenekarát, a Magyar Rádió Zenekarát és a Capella Savaria régizenei együttest is. A Pászti-bérlet első hangversenyét novemberben, az utolsót májusban tartják, emellett tervezik a jövő évadot, s igyekeznek megújulni a működést és repertoárt illetően is.

Elmondta még azt is, hogy az elmúlt hetekben teljes létszámban tartottak próbákat, a héten azonban elővigyázatosságból „elharmadolták” magukat. Három csapatot alakítottak ki, így járnak dolgozni, működőképesek.

MTI