Arra buzdít az újvárosi nótás, „poroljuk le” az elfeledett dalokat

Az ötvenes éveiben járó balmazújvárosi férfi sikert sikerre halmozott nótaénekesként, mindene a zene – ezért is véli úgy, hogy a magyar nótát mint hungarikumot nem szabad engedni, hogy a feledés homályába vesszen. Korosztályának és a zene szerelmeseinek feladataként emlegeti a fiatalok elérését és megnyerését, hiszen csak akkor maradhat életben ez a fajta zenei műfaj, ha a mostani harmincasok „megszeretik népünk életét”.

Örökzöldek, munka közben

Az autószerelőként dolgozó énekes igen mozgalmas és színes karriert ért el, számtalan megyei, országos nótaversenyen indult, ahonnan legtöbbször elhozta a legjobbnak szánt trófeát. Soha nem tagadta, hogy szívügyének tekinti a nótaéneket, és sokakkal ellentétben úgy véli, nem fog kihalni a nótázás – ettől függetlenül mindenkit arra buzdít: „porolják” le az elfeledett dalokat, és élje újra fénykorát az igazi zene.

Az énekes Balmazújvároson született és nevelkedett, Debrecenben végezte szakközépiskolai tanulmányait, majd az újvárosi – akkori Vörös Csillag – termelőszövetkezet gépműhelyében helyezkedett el. Mindegy volt számára, hogy milyen napot írunk, éppen mi a tennivaló a műhelyben, munkáját becsületesen elvégezte, de közben mindig egy-egy örökzöld slágert dúdolgatott. Számtalan versenyen indult, 2007-ben, majd az utána való évben is első helyezett lett az Országos Nótaversenyen, továbbá 2012-ben a Nótasztár című vetélkedő dobogósa lett – s állítása szerint ez mérföldkő volt az életében.

Azt kértük tőle, elevenítse fel a zenéhez köthető legszebb emlékeit, illetve fogalmazza meg a Naplónak, mit lehetne tenni, hogy a nóta a jövő muzsikája legyen. – Nagyon nehéz elérni a mai fiatalokat, teljesen más a zenei stílusuk, pedig annak idején a nótának egyfajta kultusza volt: a lakodalmak és a bálok nem múlhattak el népünk éneke nélkül. Összetartó ereje van, ami a mai napig érezhető azok körében, akik ismerik ezeket a dalokat. Évtizedekkel ezelőtt a cívisvárosban is megannyi zenés hely volt, ahová azért tértek be az emberek, hogy elhúzassák a kedvenc nótájukat – de ebből ma már nagyon kevés van, és nem a járványhelyzet miatt. Azt nem mondanám, hogy nincs igény a magyar zenére, egyszerűen kevesen ismerik, s erről mindannyian tehetünk – ezen kell változtatnunk. Amikor gyermek voltam, nem múlt el nótázás nélkül disznótor, este mindenki a sajátját dalolta, érezhető volt az összetartás – mondta.

A nótára fel kell nőni

– Nyilvánvalóan óriásit fordult a világ, mindenki követi a trendeket, de nem szabad megfeledkeznünk a saját értékeinkről. A nóta ugyanúgy színpadra való műfaj, mint az operett, de azt megértem, hogy a falunapokra nem igazán hívják a nótaénekeseket – oda mulatni mennek az emberek, nem szomorkodni egy hallgatható nótára. Nagyon sok olyan ismerősöm van, akik a mai napig írnak dalokat, de mint tudjuk, nem biztos, hogy megéljük az időt, amikorra ezekből sláger lesz. Ezért is tartom fontosnak, hogy több vetélkedő, tehetségkutató műsor legyen, illetve a média többet foglalkozzon a műfajjal, mert hiszem, hogy lennének érdeklődők. Tudom, manapság az előadók többsége azonnali hírnevet akar, gyors sikert és vastapsot – ezt nem könnyű nótaénekesként elérni, de valójában nem is ez a cél, hanem a népzenénk ápolása, amit óvnunk kell, hiszen nem más, mint a népünk büszkesége. A világon máshol nem ismert a csárdás – ami megmutatja, hogy mennyire is tud mulatni a magyarság, és hogy óriási szívünk van. Komoly műfaj, huszonévesként szinte nem is lehet hatásosan előadni, hiszen a nótára fel kell nőni, meg kell érni, tapasztalatot szerezni az életben. Ha ezt elérjük, és szívünket-lelkünket beleadjuk, akkor a nóta halhatatlanná válik – ismertette.

Nagy Emese