„Ima a gyermekekért” – Palotai Erzsébet festőművész kiállítása a debreceni Pásti Utcai Ortodox Zsinagógában

2021. június 21-én nyitotta meg a címben említett kiállítást Kazimir Ágnes pszichoterapeuta, aki a pszichológiai gyakorlatából, a társadalmi elvárások felől és emberi, befogadói oldalról közelítve meg a témát, érdekes, izgalmas, lebilincselő és megrázó beszédet tartott.

A kiállítás témáját és előadásmódját tekintve is különleges. A fenti cím: „Ima a gyermekekért” nem csak Szabó Lőrincet idézi meg. Arról szólnak a képek és az installációk, hogy milyen sok a megoldatlan probléma még ma is a gyermekvállalás, a gyermeknevelés, a gyermek elvesztése, bántalmazása kapcsán. A szülővé válás, a szülővé nem válás, a várt és nem várt gyermekáldás kérdései éppúgy felmerülnek, mint az, hogy mennyire tud felnőtté válni az ember, amikor gyermeke születik; vagy hogyan kezeli a kicsi elvesztését, hogyan tudja vagy nem tudja meggyászolni. A nevelésben tud-e humánus, emberi eszközöket alkalmazni, képes-e megvédeni őt a felnőtt társadalomban előforduló, sorsrontó befolyástól, erőszaktól.

A kiállítás 18 db 100x100 cm-es képen mutatja be a művésznő véleményét, aggodalmait a témával kapcsolatban. Technikáját illetően akvarellpapíron pác, akvarellfesték és színes tus alapozáson pasztellkrétával dolgozott a festő. Jellemzőek az erős tónus- és színkontrasztok. Emellett a pasztellt gyakran finom, leheletnyi könnyűséggel vitte fel a művész. Így alakult ki az az összetéveszthetetlen, palotais előadásmód, amely eddigi képeit is jellemezte. Nagy suhintások, a festékpigment tenyérrel való felhordása, és mellettük csipkefinomságú, áttetsző felületek. Az alapozás mindehhez úgy járul hozzá, hogy dübörgő energiával feltett foltok, pacák rendszerében jelenik meg, fékezhetetlen száguldással festi alá a nagy, egységes pasztellfoltokat. Ez a fogalmazásmód kissé becsomagolja, megszelídíti a tragikus témát.

Nem a kegyetlen valóság jelentésmezeje jön előre a képeken, hanem a festői eszközvilág harmóniája, amely még ezt az elfogadhatatlan valóságot is át tudja formálni, transzcendenssé tudja tenni. Ezért lehet imának nevezni az alkotásokat.

Ima, azért is, mert egy szakrális hely ad otthont a kiállítási anyagnak. És valóban, mintha a zsinagóga női karzata már várta volna az installációk tárgyi résztvevőit. Elsősorban a gyerekrajzokat, amelyekkel semmilyen felnőtt művészet nem tud versenyre kelni. Aztán a gyerekjátékokat, kis macit, babakocsit, kisautót, orvosi táskát. Aztán ott vannak a kis cipők. A kis cipők, amelyek az eltűnt, meghalt, áldozatul esett gyerekek mementói. Szinte fétistárggyá válnak, megidézik kisgazdájukat. Emellett a zsinagógában idézetek is, hiszen kinek ne jutna eszébe a Duna-parti cipőszobor, melyet a folyóba lőtt embertársaink emlékezetére Can Togay filmrendező és Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész alkotott.

Az egész kiállítást áthatják a szimbólumokkal elbeszélt történetek. Babakocsi, kis cipő, kis ing, játékok. Minden gyerekjáték a tulajdonosa sorsáról emlékezik meg, idézi fel a jót és a rosszat is. Talán legmegrendítőbb az a kép és installáció, amely a megvert, ütlegeléssel nevelt gyerekekről szól. A vérben fürdő baba és a sodrófára írt „Azt mondta, szeret” szöveg.

A baba szimbolikusan jelenti az élő kisgyermeket és az ő játékát, hiszen a szüleink attitűdjét, nevelési elveit átvesszük, és továbbadjuk generációról generációra. Ez a fajta mintakövetés is sok problémát szül a családokban és az egyes ember életében. Nem hiányzik még hozzá a felnőtt világ erőszakos és az önző viselkedése, a társadalmi szemhunyás, tűrés. Ezét jut eszünkbe Pilinszky Infinitívusza:

Még ki lehet nyitni.

És be lehet zárni.

Még föl lehet kötni.

És le lehet vágni.

Még meg lehet szülni.

És el lehet ásni.

Ne, és soha ne! Erről szól ez a kiállítás.

(Megtekinthető 2021. július 23-ig, Debrecenben, a Pásti Utcai Ortodox Zsinagógában hétköznapokon 9-16 óráig. Kurátor: Szalai Andrea kulturális menedzser.)

Subicz István grafikusművész

Borítóképünk a kiállítás június 21-i megnyitóján készült