Ide telepedtem le, itt kell megmutatnom, milyen lehetőségeink vannak

A família saját önerőből hozott létre tájházat, ahol sorra rendeznek közösségi alkalmakat gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Kézművesvásárt, amivel lehetőséget teremtenek akár a helyi alkotóknak is a bemutatkozásra, emellett termelői piacot álmodtak és valósítottak meg közösen. Rendszeresen támogatnak valamilyen jótékony ügyet határon innen és túl. A mostani évben pedig elnyerték az év tájházvezetője címet. 

Marosán György, aki jelenleg is tagja a Fehérmályva Hagyományőrző Egyesületnek, valamint a Bihar Citera Együttesnek, még gyerekként találkozott a magyar hagyományokkal. A szüleitől leshette el a példát, amellyel most a magyar kultúrát ápolók táborát erősíti. Felmenői a Bedői Pávakör tagjai voltak, édesapja citerázott, édesanyja énekelt. A nagyapja harmonikán játszott, az ő példáját követve György is próbálkozott vele, de végül nem ez lett az ő hangszere. Általános iskolás volt, amikor megpendítette az első hangokat a citerán, és végül ebben ki is teljesedett. Kisebb kitérővel ugyan, mert a középiskolás évei alatt eltávolodott a népi kultúrától. Csak évekkel később, már felnőttként csatlakozott a biharkeresztesi népdalosokhoz, és amikor munkahelyváltás miatt végül több szabadideje maradt, teljesen elmerült a folklór világában.

Csak a része akart lenni

A tájháztulajdonos elmondta a Naplónak: hiányérzete volt amiatt, hogy nem tudott tisztességesen megszólaltatni egy hangszert. – Tóth Gyulánál tanultam Esztáron citerázni már felnőttként, de eleinte nem nagy sikerrel. Rá kellett jönnöm, hogy több munkát kell belefektetni. Nem adtam fel, és végül, hosszú idő után sikerült olyan tudásra szert tennem, amellyel már színpadra is állhattam. Sosem az zavart, hogy nem tudok kottát olvasni, hanem irigyeltem másokat, akik saját örömükre zenélhetnek. Ez volt az egyik legnagyobb vágyódásom, és a citerázás megadta ezt az örömöt – osztotta meg lapunkkal. A mai napig szinte minden városi és környékbeli rendezvényen ott van amellett is, hogy erőn felül dolgozik a családjáért. 

Azt állítja, hogy sosem vágyott arra, hogy eredményeket érjen el – bár a legmagasabb fokozatot, az Arany Páva díjat már bezsebelték a népdalkörrel –, egyszerűen csak részese akart lenni ennek a világnak.

Ha megkérdezik tőle, hogy miért éri meg neki ez az erőn túli ráfordítás, azt mondja, élvezi és sosem anyagi szempontból tekint a szenvedélyére. Kifejtette azt is, hogy számára a gyerekek a legfontosabbak és az, hogy továbbadja nekik a tudást, amit mára sajátjának érez. Sokak elé állíthat példát azzal a hozzáállással is, amellyel a vidéki életet hirdeti. Míg mások a nehézségeket látják a falusi hétköznapokban, ő kihívásként tekint arra, hogy megmutassa, mi mindent rejthet magában egy község. 

Úgy állok hozzá, hogy Biharkeresztesen élünk, itt van a tájházunk is. Én is jobban szeretnék jobb adottságok között élni, de ide telepedtem le, és emiatt nekem itt kell megmutatnom, hogy milyen lehetőségeink vannak

 – mondta. 

Marosán György szerencsére nincs egyedül az elköteleződésében: felesége és lánya is támogatja, sőt, ők is kiveszik a részüket a hagyományaink ápolásából. 

BBI