Kiserdő mélyén kunyhónyi a szabadság

„Nem fogok egy férfitól tampont kérni” – ezzel az egyetlen mondattal élesen megértethető egy hajléktalan nő mindennapjainak nehézsége a szállón. Így indokolta Magdaléna, a Vojtina Bászínház Kiserdő című darabjának szereplője a lakáshoz jutást segítő alapítvány szociális szakemberének, Áginak, hogy miért választotta a férfi dolgozókat alkalmazó szálló helyett az utcát, majd egy erdőt, s az abban saját kezével összeeszkábált sátrat életteréül. A 17-18 éveseknek szánt részvételi színházi előadásba a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum tizedikes diákjait igyekeztek bevonni kedden a bábosház emeleti termében.

A segítő szerepét Vadászi Tamara játssza, az arra szorulóét pedig Magi Krisztina. A szűk kétórás mű végére azonban nem ennyire egyértelmű, hogy ki kitől tanul többet az elfogadásról.

Telefon, ágy, pénz

A színmű kezdetén a kettéosztott diákcsoport tagjait arra kérik, hogy soroljanak fel az átlagos magyar háztartásban fellelhető és szükséges tárgyakat, majd válasszanak belőle öt nélkülözhetetlent. A telefon az elsők között kerül a táblára, s a szűk ötösben is benne marad, megelőzve az ágyat. Ezeken túl a fogkefét, a pénzt és az autót tartották létfontosságúnak.

A kezdő jelenetben egymás mellé ült a két színész, és felváltva mesélték el, eddigi tapasztalataikat a másikról. Bár a nézőknek vallottak, egymás mondandójára reflektáltak, ez a jó tempójú „mondattenisz” felkeltette az addig zsivajgók figyelmét.

Ezután a szereplők megmutatták első találkozásuk fagyos pillanatait. Míg néztem, elfogott az az ismert, furcsa szorongás, amit az utcán kéregetőknek adva érzek rendszerint. Ha mosolygok hozzá, fellengzésnek tűnik, ha rá sem nézek, lesajnálom, ha futtában túl akarok lenni rajta, olyan, mintha szégyellném az adást. Nem tudom, hogyan kell igazán alázatosan, emberhez méltón adni. Ahogyan nem tudja a darabbéli szociális munkás sem, mert a puszta optimizmusa, jókedve sértőn hat a megtört nő mellett, aki ha éjjel fűt, akkor nem alszik, hogy ki ne gyulladjon a kunyhója; a ruháit pedig mindig nejlonzsákba teszi a füstszagtól óvva, hogy legalább esélye legyen egy-egy takarítói munkát adónál.

Nem lehet tiszta ruhában, a felsorolt – és még annál is több – tárgyak birtokában hitelesen kimondani egy olyan mondatot, hogy partneri viszonyra törekszünk. Vagy legfeljebb a törekszünk részt nyomatékosítva. Ugyanez az érzés gyötört, amikor Ági egy sértő elszólás után egy kabáttal igyekezett kiengesztelni jóval idősebb ügyfelét. Az ajándék inkább az adakozó lelkiismeretét hivatott szolgálni, sem mint a kapó örömét.

A segítő a legjobb szándékkal és a munkáját lelkiismeretesen végezve közeledik Magdalénához, de nem érti olykor pokróc viselkedését, bizalmatlanságát. Hiszen a lakás sok mindent megold. Lakcímkártyát kaphat a beköltöző, amivel hivatalosan munkát vállalhat. Lesz víz, állandó hőmérséklet, tűzhely egy levesnek, de lesznek számlák, alkalmazkodás és megbélyegzés is.

Van, akinek kevés

A beköltözést követő hetekben minden rendben megy. Magdaléna több műszakban dolgozik, önszorgalomból kitakarítja a társasház közös udvarát és összebarátkozik a lakókkal. Leszámítva egy idős urat, akinek rossz szándékú tekintetével és megalázó mondataival szembesül egy nap, miután a bejárati ajtaja előtti szőnyegen kutyaürüléket talált. A konfliktus elkerülhetetlen volt, s nyomban fény derült rá, hogy a lakás önmagában nem feledteti az anyával való rossz viszonyt, a családi háttér teljes hiányát, a tehetség adta lehetőség elvágását, a vetélést, a párja halálát.

Úgy vélem, ezek eredménye, hogy a főszereplő a feszültség levezetésére rossz módszert választott, sok év után megivott egy üveg bort, majd reggel elaludta a munkakezdést.

E ponton megint mindannyian elszégyellhettük magunkat, akik valaha késtünk már munkából, vagy ittunk már meg egy pohár, esetleg egy üveg bort különösebb következmények nélkül. Bárki másnak ez néhány „elnézést kérek”-be kerülne, míg Magdalénának akkora a tétje, hogy meg lehetne fogni a feszültséget a Játszószínház termében.

Nem könnyű elfogadni

Az előadás egyik legértékesebb kiállása talán ez. A korábbiakban is bevonták a diákokat, de ez alkalommal szerepben maradtak a színészek, és úgy kérdezték, mit tegyenek. Mit lépjen Magdaléna, aki mellett nem álltak ki frissen szerzett barátai? Aki úgy érzi, egész életében alkalmazkodni, magát meghúzni kényszerül, és ha háromszor annyit dolgozik, mint más, akkor is lesz, aki kevésnek tartja. Miben és hogyan segítsen még Ági, aki mélységében sosem fogja megérteni a másik fél nézőpontjait, de minden erejével annak boldogulásán és nagyon törékeny lelki kapcsolatuk megerősítésén ügyködik?

Mit lehet tenni? Az Utcáról Lakásba! Egyesület szakmai segítségével, Kovács Vera: Utak az erdőben című könyvének felhasználásával készült, Gyombolai Gábor rendezte darab egyfajta válasz a kérdésre.

Érzékenyíteni. Megmutatni a fiataloknak, hogy mi mindent cipelnek a koszos csíkos szatyrokban azok, akik mellett naponta elsétálunk. Megértetni, hogy, amit látunk, pillanatnyi állókép, de hosszú, göröngyös út vezetett idáig. Hogy nem csak egyfajta életút van. Hogy nem csak önhibák juttatnak utcára. Hogy támogatni és segítséget elfogadni nem könnyű. De mindig érdemes!

HaBe