2023.01.25. 10:56
Cserép Zsuzsa: Két szerelmem van: az unokám, meg a hivatásom
Szüntelen mozgásban és tevékeny szeretetben él az elragadó Cserép Zsuzsanna.
Cserép Zsuzsanna művelődésszervező
Fotó: KISS ANNAMARIE
Debrecen elismert közművelődési szakembere csaknem fél évszázada szervez kulturális programokat. A DAB-székház kiállításainak, könyvbemutatóinak kapcsán egy bő évtizede hallhatunk a nevéről, legutóbb pedig – a Nők világa vendégeként – ő maga került megannyi kérdés és vakuvillanás kereszttüzébe. Cserép Zsuzsával nemrég sorsfeladatról, energiaforrásokról, anyaságról és az emberi kapcsolatok természetéről beszélgettem.
Nem tudok nyugton maradni, a gyerekeim szerint is energiabomba vagyok
– továbbítja első kérdésemre a legfőbb bizalmasainak, két felnőtt lányának róla alkotott összegzését. Zsuzsa holisztikus világlátására a találkozónk alkalmával többször fény derül, elsőként akkor, amikor a horoszkópjáról beszél. Az Ikrek jegyében született, emiatt két ember helyett nyüzsög, gondolkodik és szeret. Ez a két ember néha összetűz benne, mégis harmóniában megférnek egymással. – Az a szerencsém, hogy nagyon gyorsan regenerálódom – folytatja, hamar fényt derítve arra a masszív önismereti alabástromra, mellyel sokan egy életen át igyekszünk magunkat – néha pauszpapírból – felvértezni. Amikor három munkahelye volt egyszerre, akkor vette ezt észre magában, habár ismeretlenül is magáért beszél a látvány: Zsuzsa hetvenöt évesen – ez genetika, az édesanyjáé, akit egykori munkahelyén, a Debreceni Klinikán csak Szépasszonynak hívtak – érthetetlenül sugárzó. Harminc éve jár szaunázni, „huszonéve” heti rendszerességgel jógázik – osztja meg áldásos szokásait.
Akad más receptje is a fiatalság megőrzésére: reggel és este keresztrejtvényt fejt, és három évvel ezelőtt eladta az autóját, nem gazdasági hanem egészségügyi okokból. Minden este naptárba jegyzi az aznap megtett lépései számát, mert leginkább gyalog jár, csak néha ül villamosra.
A kiteljesedés útja
– Két szerelmem van: az unokám meg a munkám – folytatja a szívből jövő beszéd szünetmentes lendületével. Zsuzsának két lánya van, egyikük jogász, a másik ír, eddig két kötete jelent meg. A társa három évvel ezelőtt meghalt, most pedig, miután két évtizedig a partnere főzött helyette, a fővárosban élő szeretteiért munkálkodik szívvel-lélekkel a konyhában is.
Széles baráti köröm van, de a legjobb barátnőim a lányaim, akikkel egészen pici koruktól őszinte vagyok – vezet be a legféltettebb valóságába.
Azt mondja, nincs olyan, amit egymásról ne tudnának, a legmélyebb, intim dolgaikat is megosztják egymással. „Viselkedjetek úgy, hogy ne kelljen bocsánatot kérni” – ezzel a mottóval nevelte őket, ahogy most az unokáját, a három és féléves Eliotot is.
A szakmai visszajelzés számára gesztusértékű. Annak ellenére, hogy megkapta már a Holló László-, valamint a Debrecen Kultúrájáért-díjat, sőt, tavaly Az év embere – díjra is felterjesztették, a legfontosabb elismerésről külön történetben beszél. Fejér Tamás (az Apolló Mozi tavaly kitüntetett vezetője) a díjátadó reggelén felhívta, hogy őt vigye magával az ünnepi gálára.
Amikor Tamás később ott állt a Kölcsey báltermének színpadán, tapsot kért nekem mint jelöltnek. Ez többet jelentett bármilyen plakettnél
– idézi fel Zsuzsa.
Forrás: Kiss Annamarie
Szülői talizmánok
Hatalmas utazó, kedvenc helyéről a világban azonban hiába kérdezem. Ezt is édesanyjától „hozta”, akinek nyolcvanévesen nem a szomszéd település gyógyfürdője, hanem egyenesen Amerika volt az úti célja. Csaknem nyolcvan éves volt édesanyja akkor is, amikor Zsuzsa kérdésére elárulta, az egyetlen dolog, amit nem ért még el, hogy megtanuljon úszni.
Úszóedzőt fogadott, majd az első sikeres hossz megtétele után „olimpiai díjat” is adott az édesanyjának, aki – miután egy riporter arra kérte, mondja meg a nevét és a korát, – csak annyit mondott: vagy az egyiket, vagy a másikat. Zsuzsa viszont helyesbít akkor, amikor a külcsín felsőbbrendűségéről kérdezem. A látszat ellenére nem fontos neki a külső, mindössze arról van szó, hogy „másképpen” nem tud kimenni az utcára. Apjától a precizitást, a tisztaság-és rendmániát örökölte, ami megnyilvánul abban is, hogy már most, január végén a karácsonyi kiállítást szervezi.
Lassan tíz éve tevékenykedik a DAB-székházban, – ez mára már szerelemmunka, jegyzi meg, – de köztudott az is, hogy negyvenkilenc évig az orvosi egyetemen szervezett. Ahogy fogalmaz, a múltjából táplálkozik, ha kiállításról van szó: minden ismerősét illetően, és nem csak a képzőművészet világából futnak éppen nála össze a szálak.
Van moziba járó, sőt, kártyapartis baráti köre is, a legrégebbi köteléke e téren pedig nem kevesebb, mint hatvankét, igen, 62 esztendő. – Minden barátom szeretem, de közülük is Gabi az, akit ha éjjel kettőkor felhívnám, megkérdezné, miben segíthet. Ez olyan kapocs, ami egy életre összetart – fűzi hozzá, majd a szomorú példát is rá: amikor meghalt az édesanyja, akkor is mellette állt, sőt, meg is érezte előre, és jelezte Zsuzsannának a tragédia közeledtét. Meggyőződése az is, hogy felnőttkorban is foganhatnak mély barátságok, ahogy őt is befogadta nyolc évvel ezelőtt egy társaság.
A konklúzió időszaka is
Zsuzsa egykor vegyésztechnikusként kezdte, pár év elteltével azonban ráébredt, hogy emberekkel kell foglalkoznia.
Ha mindenki azt csinálná, amire született, csak boldog emberek lennének
– összegzi, amit eddig megtapasztalt. – Én mindig fentről kapom a dolgokat – evezünk vissza végül az időben elevenebb vizekre. Akkor is imádkozott, amikor nem volt szabad, mert az édesapja magas beosztású, párton kívüli rendőrtiszt volt. Zsuzsa az édesapja példáján szintén nem engedi be a politikát sem az életébe, sem az otthonába. Nem csak érzi, tudja is, hogy minden belülről fakad, és az önvallomás zárásaként hangsúlyozza is: nincs semmi rossz, amit megfontolt szándékkal tett eddigi életében. Ez utóbbiból mégiscsak van neki egy: úgy élni, hogy ne maradjon teher a lányain, ha eljön a búcsú ideje.
Szakál Adrienn
