Kultúra

2024.06.18. 20:41

Nádudvar most a kézművesség fővárosa

Egykori díjazottak gyerekei, tanítványai a jelen ifjú alkotói közt.

Marján László

Ezen a napon mindenképpen helytálló a szlogen: Nádudvar a kézművesség fővárosa, mert mindig ott van a főváros, ahol ennyien összegyűlünk – ezt a megállapítást Kolozsvári István, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke tette június 14-én, pénteken a XV. Országos Gyermek- és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat ifjú kézművesek országos kiállításának megnyitó és díjátadó ünnepségén a helyi, idén negyvenéves művelődési házban.

Kolozsvári István, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke
Kolozsvári István, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke
Forrás: Marján László

Maczik Erika, Nádudvar polgármestere erre reflektálva elmondta: ez az elnevezés számukra nemcsak a jelent és a múltat jelenti, hanem egyfajta jövőt is. Némi humorral megjegyezte, hogy 

az egy városlakóra jutó, a település kézműves iskolájában végző mesteremberek számában minden bizonnyal Nádudvar az első, igaz nincsen akkora település, mint a szintén e téren élen járó, s példaként felhozott Békéscsaba. Ám ezen a statisztikán a nádudvariak csak javítani szeretnének.

A két elöljáró köszöntőjét a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium diákjainak, tanárainak ideillő előadása előzte meg, és dr. Tar Károlyné előadása követte.

Maczik Erika, Nádudvar polgármestere
Maczik Erika, Nádudvar polgármestere 
Forrás: Marján László

A népművészet hagyományát ápolnák

A Kézműves Alapítvány alapító-kurátora az Országos Gyermek- és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat eddig eltelt 30 évét összegezte. Az egykoron Debrecenből indult pályázat időközben országossá nőtte ki magát. Gyermek korcsoporttól a 35 éves ifjakkal bezárólag nevezhetnek az alkotók hozzájuk. A három évtized alatt sok minden változott, de a cél az eredeti maradt: bemutatkozási, megmérettetési lehetőséget teremteni a hazánkban és a határainkon túl élő hagyományápoló, alkotó, kézműves mesterségekkel foglakozó fiatalok számára.

Eddig közel 2500 egyéni pályázó és 1300 közösség – szakkör, szakiskolai műhely, alkotó kör – összesen 10 ezer fő nyújtott be pályamunkát.  Több mint 2 ezer díjat osztottak ki a különböző kategóriákban, régiókban, illetve az országos kiállításon.

Az is örömteli, hogy az egykori díjazott fiataloknak ma már a gyermekeik, tanítványaik érnek el itt sikereket. A korábbi kitüntettek közül sokan kiváló mesterek, oktatók, szakkörvezetők, muzeológusok, néprajzosok lettek.

Kiállításmegnyitójában Beszprémy Katalin zsűrielnök kiemelte, a végső cél a magyar népi kézműves hagyományok méltó tovább éltetése. A kezdetekben hatalmas érdeklődés övezte a pályázatot, igaz akkor még más idők jártak: több kézműves iskola volt országszerte és még a technika órákon is volt lehetőség efféle alkotásokra, s hát azóta kikopott sok erre fogékony pedagógus is. A korábbi több mint húsz kézműves iskolából egy maradt, a nádudvari, amelynek tanári testülete heroikus módon élte túl a viharokat ás az évek során csodálatos eredményeket értek el.

A díjátadón egyéni és csoportosan készült alkotásokat is elismertek az ország minden részéből.

Érdeklődőkből nem volt hiány
Érdeklődőkből nem volt hiány
Forrás: Marján László

Ebéd után fakultatív programokon vettek rész a jelenlévők: a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium műhelyeit, a Nádudvari Látogatóközpontot., valamint ifj. Fazekas István fazekas népi iparművész műhelyét és bemutatóházát tekinthették meg.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a Kézműves Alapítvány és az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár által szervezett ünnepség végén a résztvevők megtekintették a fiatal alkotók remekműveit, s így tehet mindenki más is, aki július 19-éig ellátogat „a kézművesség fővárosába”.
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában