Zene

2024.07.18. 08:00

Egy eltűnési ügyet is meg kellett oldani a forgatáson – itt a Bordó Sárkány új klipje

A debreceni Bordó Sárkány együttes saját meghatározása szerint „középkori világzenét” játszik: az autentikus magyar és európai középkori dalokat és táncokat bátran ötvözik saját alkotói elképzeléseikkel. Legutolsó lemezük tavaly novemberben jelent meg, amelyről a Hajdúvad című számuk klipjét kedden mutatták be. A klippremier alkalmából Dickmann Rolanddal, a Bordó Sárkány menedzserével, és egyben egyik zenészével beszélgettünk telefonon.

Kosztin Éva

Új klippel rukkolt elő a Bordó Sárkány

Forrás: Bordó Sárkány-archív

„Népi fesztiválozós ivódal” – hirtelen ebbe a műfajba soroltam be a Hajdúvad című számot a Bordó Sárkány legutolsó albumáról, miután megnéztem a klipjét. – Mindhárom illik rá, fesztiválokon is játsszuk, és szereti a közönség – erősítette meg Dickmann Roland, aki a zenekarban énekel, illetve középkori dudán, középkori sípon, moldvai furulyán, ír furulyán, barokk furulyán, ütőhangszereken és lantgitáron is játszik. – Kiss Ernő hozta a dallamot, amiről egy hajdútánc hangulata jutott eszünkbe. Ritkán keseregnek a hajdúk, inkább a vidám mulatozás jellemző rájuk. Ezt a hajdú életérzést, a tivornyázást szerettük volna bemutatni, ha Debrecen ugyan nem is hajdúváros, de Hajdú-Bihar vármegye székhelye – osztotta meg a dal keletkezésének a körülményeit.

bordó sárkány, hajdúvad, klip, klipforgatás
Népi fesztiválozós ivódal a Hajdúvad – középen a zenekar frontembere, Szlama László
Forrás: Bordó Sárkány-archív

– A Hortobágyon forgattunk, a benti jeleneteket a Kadarcsi csárdában vettük fel. Hagyományőrzőként számunkra fontos volt, hogy hiteles legyen a viseleten keresztül is, amint bemutatjuk, hogyan mulathattak a legények, akikhez különböző népek és társadalmi osztályok képviselői is csatlakoznak a videóban – magyarázta Dickmann Roland, aki a klipet is rendezte.

Elmondta, ez volt az első olyan forgatás, ahol végig minden a terv szerint haladt, meglátása szerint ebben nagy szerepet játszott, hogy a közreműködő csapatokkal (Debreceni Népi Együttes, Nimród Hagyományőrző Lovasudvar Kulturális Egyesület, Nomad Történelmi Lovas Kulturális Egyesület, Kortárs Könnyűzenei Egyesület) régóta komoly szakmai és baráti kapcsolatot ápolnak. A gépezetbe mindössze egyetlen porszem, vagyis inkább paci került.

A Hajdúvad klipforgatása többeket majdnem lóvá tett

– Szerepel egy ló is a klipben, a csárda melletti karámban volt a helye, amíg nem került sorra a forgatáson. Valahogy viszont megszökött, valószínűleg a karám alatt bújt ki, ami azért elég nagy mutatvány. Az volt a szerencsénk, hogy amikor a ló elment, a csárda előtt éppen kint állt a klipből az egyik borlány, és látta, hogy az állat megindult a Keleti-főcsatorna felé a 33-ason. Ha nem vette volna észre, azt se tudtuk volna, melyik irányba induljunk. A ló tulajdonosával eredtünk utána, nem lett meg azért könnyen elsőre. Végül a csárdától 150 méterre lévő nádasban bukkantunk a lóra, aki a legnagyobb nyugalomban ivott – elevenítette fel Dickmann Roland.

bordó sárkány, hajdúvad, klip, klipforgatás
Dickmann Roland a Hajdúvad klipjében
Forrás: Bordó Sárkány-archív

Ha már a ló is ennyire ráállt az ivásra, adódott a kérdés, hogy mit isznak legszívesebben a fesztiválszezonban a Bordó Sárkány tagjai. – Mindent – a hangzott el azonnal a rövid és velős válasz. – A többség sörös, én boros, a pálinkát pedig mind nagyon szeretjük – összegezte végül a legfontosabb tudnivalókat Dickmann Roland.

A debreceni Zenei Támogatási Program támogatásával készült videót a Hajdúvad című számhoz itt lehet megtekinteni:


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában