Hangulatjelentés

2024.08.17. 09:19

Hajdúhét 2024: tömeges „pálinkázással” indult az első nap – fotókkal, videóval

Elkezdődött Hajdúböszörmény egyik legnagyobb eseménye péntek este. A Hajdúhét 2024 augusztusának közepén már 30. évfordulóját ünnepli, a fellépők idei névsora pedig fergeteges bulit ígér. Megnéztük, mekkora volt a partihangulat az első napon a hivatalos megnyitó után.

Balogh Efraim

Nagy slágerekkel és önfeledt mulatással indult el a Hajdúhét rendezvénysorozat Hajdúböszörményben augusztus 16-án, péntek este. Kerek évfordulóhoz érkezett a vármegye egyik legnagyobb szabású, négy napon át (augusztus 19., hétfőig) tartó eseménye: immár 30. alkalommal rendezik meg. Idén ráadásul eddig soha nem látott méretű a fesztivál területe, ugyanis kibővítették egészen a Kossuth utca és a Petőfi utca találkozásáig, így a korábbiakkal ellentétben nem lehet közlekedni polgármesteri hivatal előtti útszakaszon. Na de vissza az eredeti gondolatmenethez, nézzük meg, hogyan indult be a buli az első napon.

A jó hangulatot a Magna Cum Laude szolgáltatta a Hajdúhét pénteki napján
A jó hangulatot a Magna Cum Laude szolgáltatta a Hajdúhét pénteki napján
Forrás: Czinege Melinda

Hajdúhét 2024: nagyon széles programválasztékkal, jó koncertekkel és hideg sörrel készültek a szervezők

Már készülődött az első zenekar a beálláshoz, nagyban pakoltak a roadok, jöttek-mentek a zenészek, már mi is a kordonok mögött élesítettük a kamerákat, amikor Kiss Attila polgármester, Sőrés István alpolgármester és Bertalan Imre, a Hajdú7 Turisztikai és Rendezvényszervező Kft. kommunikációs igazgatója léptek a színpadra, majd Kiss Attila nyitotta meg hivatalosan is a rendezvényt.

Igyekeztünk olyan programokat összeállítani a következő napokra, hogy azok minden korosztály számára érdekesek legyenek, a legkisebb gyermekektől az idősekig

– hangsúlyozta Kiss Attila. Majd megjegyezte: – Úgy tudom, a sör hideg, a kávé meleg, a koncertek jók – habár sört nem ittunk, kávét pedig majd csak reggel terveztünk, arra hagyatkoztunk, hogy a harmadik infó csak beigazolódik.

Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere
Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere
Forrás: Czinege Melinda

Aztán rövid várakozás után kijöttek a Magna Cum Laude zenészei Mező Misi vezetésével, felvisított a gitár, a dob basszusa pedig annyira jól szólt, hogy rendesen levitte az amúgy is, nap végére kócossá vált hajszerkezetemet. Az első dalok között játszották el a Köszönetet és a Túl későt, melyeket a „pole pozícióban” elhelyezkedő rajongók gyakorlatilag az első hangtól az utolsóig énekeltek, de láttunk olyan embereket is, akiknek nem volt szükségük egy bizonyos alkoholmennyiségre (legalábbis nem fedeztünk fel náluk erre utaló bizonyítékokat), egyből elengedték magukat, és táncra perdültek.

A szombati Hajdúhét-fellépők névsora nagyon nagy hangulatot ígér

Persze a közönséget igazán akkor érte el a zenekar, amikor Misi elkezdte dúdolni a „nananát”, vagyis az egyik legismertebb számuknak, a Vidéki sanzonnak elejét. Ekkor a nagyérdemű is rázendített, így a „Mező-vidéki kombóról” hamar kiderült, hogy máshol talán nem is lehetne autentikusabb, mint Hajdú-Bihar legnagyobb mezővárosában, Hajdúböszörményben.

Közben szétnéztünk az ételeket árusító bódéknál is, ahol többnyire családok és nagyobb társaságok hangolódtak az éjszakára. És ha valaki addig nem koccintott volna egy bátorító felessel, a Magna Cum Laude talán legközkedveltebb nótájára biztosan kedvet kapott hozzá. A Pálinka dalt alighanem mindenki hallotta már, vidéken, pláne Böszörményben, a „kerítésszaggató” házi vegyesek; az annyira rossz, hogy már jó szilvák és az egyébként zseniális, díjnyertes rövidek otthonában legalábbis nehéz elképzelni, hogy nem hangzott el minden házibuliban hajnalhoz közeledve.

Mondhatni, megtörtént (egy egyébként jókora mulatós) alapozás a Magna Cum Laude zenekarral pénteken, szombaton pedig

  • a KFT röffenti be a bulimotort,
  • este 9-től érkezik a Wellhello,
  • és aki még úgy dönt, hogy kiereszti a gőzt a koncertek után, a Sterbinszky vs Mynea DJ-páros mixeire biztosan fog tudni tombolni.

A teljes szombati programlistát a város honlapján érhetik el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában