Film, színház

2024.08.02. 13:41

Oscar-díjas hollywood-i sztár érkezik Debrecenbe – videóval

Társulatával érkezik a színészlegenda. Tim Robbins nem játszik a darabban, de színpadra lép Debrecenben.

Szőke Tímea

Mátyássy Szabolcs (balról), Vida Virág és Puskás István ismertették a részleteket

Fotó: Molnár Péter

Az Oscar-díjas hollywoodi színész, Tim Robbins Debrecenbe érkezik The Actors’ Gang nevű társulatával szeptemberben – jelentették be pénteken a Csokonai Színház kávézójában tartott sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, a színész írta, rendezte a darabot, amivel fellépnek, a zenéjét is ő szerezte; bár maga nem játszik benne, de az előadás után a színpadra lép és beszélget a közönséggel.

 Tim Robbins Debrecen haon
Tim Robbins amerikai színész a Titokzatos folyó (2003) című filmbeni alakításáért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat kapta
Fotó: Shutterstock

– Izgalmas, különleges színházi előadást láthatunk majd a 40 éve alapított, The Actors’ Gang nevű Los Angeles-i társulattól, amit igazi lokálpatriótaként a Debrecenből elszármazott Vida Virág segített elhozni ide. Magyarországon csak városunkban lépnek fel, mégpedig szeptember 18-án és 19-én – hangsúlyozta Puskás István alpolgármester. 

Fontos, új tapasztalatokat szerezhetünk mi magunk is egy ilyen magas kvalitású és presztízsű művésszel, illetve annak társulatával való együttműködés során

 – mutatott rá az alpolgármester, hozzátéve hogy Tim Robbins személyében igazi hollywoodi legenda érkezik.

Tim Robbins társulatának bemutatóját gyorsan kellett megszervezni

– Hatalmas boldogság és megtiszteltetés, hogy fogadhatjuk egy olyan színész társulatát, akin valamennyien felnőttünk. Hasonló Magyarországon sem jellemző, Debrecenben pedig példa nélküli. Nagyon lelkesen szervezzük a fellépését, hogy minél szebb, méltóbb, és előremutatóbb legyen – tudatta Mátyássy Szabolcs a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen igazgatója, hangsúlyozva, hogy az esemény Debrecen nemzetközi kulturális szereplését is erősíti. 

Beszélt arról, hogy rendkívül gyors, profi, határozott és jó együttműködés szükséges minden érintett – a társulat, a színház, a város – között, ugyanis nagyon rövid idő alatt kell előkészíteni a bemutatót. Kiemelte, hogy aki nem beszél angolul, az is nyugodtan megtekintheti a darabot; feliratozva lesz magyar nyelven, az utána következő beszélgetést pedig tolmács segíti majd.

A sajtótájékoztatóra Tim Robbins videóüzenetet küldött Debrecen haon
A sajtótájékoztatóra Tim Robbins videóüzenetet küldött
Fotó: Molnár Péter

Könnyű volt meggyőzni

Vida Virág, aki kulturális újságíróként dolgozik Los Angelesben, örömét fejezte ki, hogy visszatérhetett szülővárosába, és elmesélte, hogyan kerül ide a produkció. Mint felidézte, a The Actors’ Gang magyar tagjától kapott meghívást a társulat egyik premierjére, illetve az utána tartott bulira, ahol beszélgetni kezdett Tim Robbinssal, és kiderült, hogy bár a csapat szerte a világban turnézik, Magyarországon még nem fordult meg. 

Már akkor felmerült, hogy ha Európában járnak, elhoznám őket a szülővárosomba. Most Európában vannak, és lelkesen fogadta a javaslatot, könnyű volt meggyőzni; Poznanból érkeznek majd, egy igen gyors, komoly, és megható debreceni összefogás révén

 – mondta Vida Virág. Azt is elárulta, Tim Robbins nagyon kellemes, közvetlen személyiség, aki szeret visszajelzéseket kapni a munkájáról a közönség és a szakma részéről.

Humoros és mély is

A darabról elhangzott, Tim Robbins akkor írta, amikor a covid-járvány idején karanténban volt Londonban. Az angol cím (Topsy Turvy) olyasmit jelent, hogy „minden a feje tetején”, magyarul Ramazuri címmel megy majd, a varieté és a görög dráma keveredik benne, a humoros elemek mellett mélyebb rétegeket is tartalmaz. Egy görög énekkarról szól, akiket szétszakít a járvány. A társulattal 25 fő érkezik, közülük 19-en szerepelnek a darabban, köztük Tim Robbins nővére is.

A sajtótájékoztatón lejátszották a színész videóüzenetét, amit a debrecenieknek küldött, elmondva, várja a találkozást és nyitott szívvel érkezik. Mint a jelenlévők megjegyezték, jól ejtette ki a város nevét, Vida Virág pedig elárulta, hogy Tim Robbins gyakorolta azt.

  – Csokonai nevének kimondásával még nem próbálkozott – tette hozzá mosolyogva.

A társulat, középen Tim Robbins Debrecen haon
A társulat, középen Tim Robbins
Fotó: Ashley Randall

Folytatás következhet

Az esetleges folytatást firtató újságírói kérdésre Puskás István úgy nyilatkozott, „izgalmas vállalkozás” kilépni a közép-európai kapcsolatrendszerből egy másik világba, más dimenzióba. Természetesen van ambíció arra, hogy ha ez az esemény most jól sikerül, akkor folytatás legyen.

Az biztos, hogy jó házigazdák leszünk, és ha kellemes élményeket szerez mindenki, akkor beszélhetünk a továbbiakról. Ez most arról szól, hogy a debrecenieknek, a debreceni kultúrának hozunk egy nagyon fontos találkozási lehetőséget. Az sem utolsó szempont, hogy milyen hírünket viszik majd a világba. Bízom abban, hogy szeptember végén Los Angelesben lesznek, aki Debrecen nevével fognak találkozni

 – vetítette előre sejtelmesen az alpolgármester, hozzátéve, hogy erősebbre fűznék a cívisváros és Hollywood kapcsolatát.

A folytatásban reménykedik Mátyássy Szabolcs is, abban bízva, hogy a Csokonai Színház is megmutathatja majd magát másik földrészen, más kultúrában.

Tim Robbins

  • összesen 37 díj és 41 jelölés nemzetközi filmfesztiválokon

Oscar-díj

  • nyert: 2004-ben: Titokzatos folyó – legjobb férfi mellékszereplő
  • jelölték: 1996-ban: Ments meg, Uram! – legjobb rendező

Golden Globe, nyert:

  • 2004-ben Titokzatos folyó – legjobb férfi mellékszereplő
  • 1994-ben Rövidre vágva – legjobb szereplőgárda
  • 1993-ban A játékos – legjobb színész

Tim Robbins videóüzenete:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában