A meseíró debreceni ügyvéd, akinek a saját gyerekei a legnagyobb kritikusai

„A kis őshüllő nem ellenkezett, a fiú meleg tenyerében biztonságban érezte magát, és bár nem tudott beszélni, Bekőnek meg fogalma sem volt arról, mit csináljon, mindketten érezték: ez egy olyan barátság kezdete, amilyet még soha nem látott a bányász lakótelep.” Egy mondat Vass Gergely második könyvéből, A nagy dinoszauruszkalamajkából, mely mű kétszeres időutazás. Visszavisz az 1980-as években élt gyerekek világába Bányai Bekő, Ásófülű Robi, Fúrófejű Feri és Lapátlábú Csabi kalandos történetén keresztül, és egy letűnt hazai iparág, a bányászat világába. De miért született meg a könyv, mi motiválta a szerzőt, az ügyvédként dolgozó Vass Gergelyt, és mi a célja az írással? A Cívishír beszélgetéséből ez is kiderül.

Főállásban ügyvédként leginkább büntetőügyeket viszel, ám hamarosan megjelenik a harmadik, gyerekeknek szóló könyved. Ezt a kettősséget hogyan oldod fel magadban?

A szüleim is ügyvédek, édesanyám válóperekkel foglalkozik, édesapám pedig céges polgári perekkel. Lefedetlen volt a büntetőjog, abban helyezkedtem el, de az ő területükön is dolgoztam. Vannak statisztikák, hogy melyek a legstresszesebb szakmák, és a lista elején szerepel az ügyvéd is. Nálam is elindult az ügyvédkedés darálója, és rájöttem, meg kell óvnom a lelki egészségemet. Így elkezdtem mesélni a gyerekeimnek, mert kikapcsolt, le tudtam tenni a mindennapi terheket. Két gyerekem van, a meseolvasás mindig is fontos része volt a családi életünknek, még a születésük előtt is meséltünk nekik. Ám amikor nagyobbak lettek, villanyoltás után is követelték a folytatást, így megszülettek az „apamesék”.

Fiatalabb korodban is érdekeltek a mesék, vagy ez csak a gyerekek születésekor lett fontos?

Már általános iskolás koromban is írtam meséket, sőt, regényíró versenyen is indultam, de a gimnáziumban – szakmai támogatottság hiányában – ez alábbhagyott. Ám az esti mesélések hatására elemi erővel tört fel bennem, hogy muszáj írnom. Ez az íráskényszer azóta is tart. Az első könyvem, az Altatómese a kerek erdőből 2021-ben jelent meg. A gyerekeim mondták, hogy „apa, olvass fejből!”, és olyankor mindig ezt a történetet kérték. Majd egy budapesti könyvkiadó ügyvezetőjével sodort össze az élet, és beszélgetésünk során közölte, a cég nyit a mesekönyvek piaca felé. Kapóra jött, mondtam, nekem épp van egy kéziratom. Megkértem a sógornőmet, Benkő Lilla festőművészt, hogy készítsen a műhöz illusztrációkat, így születtek az A4-es akvarellek. És ez a könyv nemcsak magyarul, hanem angolul is megjelent. Telt-múlt az idő, nőttek a gyerekeim, és elkezdtem egy olyan történetet, ami az ő korosztályuknak szól. A dinoszauruszok megkerülhetetlenek egy kisgyerekes családban, így elkészült A nagy dinoszauruszkalamajka.

A könyv a 80-as években játszódik, egy bányaváros körül forog a történet, négy fiú kalandját tárja az olvasók elé. Hogy látod, a mai gyerekek értik azt a világot, a mű ki tudja őket szakítani a digitális korból?

A kiadóval nem sok „vita” volt a kézirat kapcsán – egyedüli problémaként pontosan ezt vetették fel, hogy vajon érteni fogják-e a gyerekek azt, ami benne van. Vagyis a patronos szódás szifont, az Ikarus buszt, a bányászati eszközöket. Az egyik cél éppen ez volt, hogy kérdezzen a gyerek. És mint tudjuk, kifogyhatatlan a tárházuk. Amikor a mese főhőse elmegy bevásárolni, és 3 forint 40 fillért fizet, akkor nagy valószínűséggel megkérdezi, miért olyan keveset, hiszen most látja, néhány termékért is több tízezer forintot hagyunk a kasszánál. Cél az is, hogy érdekelje a szódás szifon működése vagy a mára kihalt szakmának számító bányászat kellékei. És az sem mellékes, hogy azokat a szülőket, akik felolvassák a könyvet, visszarepítsem a saját gyerek- vagy fiatalkorába. Szerencsére nagyon pozitívak voltak a visszajelzések, a szülők elkezdték mesélni a saját játszótéri élményeiket, felidézték a gömbmászókát vagy a négercsókot.

A második könyved illusztrátora Kostyál Viktor karikaturista volt, aki csodálatos képekkel színesítette a történetet.

Viktor munkásságával tisztában voltam, ismertem régebbről, és megkértem, illusztrálja a könyvet. Azonnal igent mondott. A dinoszauruszok elsőre riasztó állatoknak hathatnak, de ő megfogta az állatok kedves oldalát, azt, ami a könyvben is megfigyelhető. Áprilisban jelent meg a szerzemény, és a fogadtatása minket is meglepett. Számos helyre eljutottunk, így a Felvidékre és Erdélybe is, bemutathattuk a történetet a hazai közönség mellett a határon túli gyerekeknek. Itthon is rengeteg szeretetet és elismerést kaptunk, de szívmelengető volt látni, ahogy a határon túliak örültek a magyar nyelvű mesekönyvnek. Ilyenkor nemcsak felolvasunk nekik, hanem – Viktornak hála - közösen színezünk, rajzolunk, a kicsik kiélhetik kreativitásukat.

Tősgyökeres debreceni vagy; a cívisvárosban nem sok bányával találkozik az ember. Honnan merítettél ihletet?

Összetett a dolog. Először is a magyar dinoszauruszkutató expedíció munkásságát ismertem meg. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Őslénytani Tanszék égisze alatt működnek, és ténylegesen dinoszauruszok után kutatnak. A Bakonyban, Iharkúton, egy bányában találtak dinoszauruszfosszíliákat. Tudni kell, Magyarország területét a mezozoikum idejében a Pannon-tenger borította, ebből emelkedtek ki kisebb területek. Itt is éltek dinoszauruszok, de az elszigeteltségből adódóan ezek a példányok kisebbek voltak társaiknál. Olyan ez, mint a magyar narancs: kicsi, savanyú, de a miénk. Tehát a könyvben szereplő Hungarosaurus, Ajkaceratops és a dinoszaurusz közeli rokoncsoportjába tartozó, repülni képes Bakonydraco éltek hazánkban. Érdekelt a téma, elkezdtem utánaolvasni, majd a kezembe került egy újság, amiben gyönyörű fényképek voltak magyar, mára már bezárt, mélyművelésű bányákról. Ezek az olvasmányok indítottak el, ezek adták az alapötletet. Lakótelep pedig minden városban van. Fontos volt, hogy a gyerekeknek megmutassam, nem kell félni a sötétben. Egy bányába nyugodtan le lehet menni, ott izgalmas dolgokkal találkozhatnak. És Viktor ezt a képi világot is remekül visszaadta.

Én magam is sokat fejlődtem könyvírás közben, hiszen rengeteg információnak kellett utánanéznem. Sokszor elképedtem egy-egy gép méretén, így van ez a gyerekekkel is, amikor elmesélem, mekkora monstrumokkal dolgoztak a bányákban.

A sok közönségtalálkozó után Debrecenben, az Apolló moziban nem szokványos beszélgetésetek volt. Beszélnél erről picit?

A könyvnek hála rengeteg jó emberrel ismerkedtünk meg, például eljutottunk Porkoláb Gyöngyi meghívására a Womanext Üzleti Klubba. De megismerkedtünk Némethy-Szilágyi Norberttel, a Borostyán Produkció vezetőjével is. A könyv őt arra inspirálta, hogy megszervezze a debreceni dinónapokat. Kitalálta, hogy csináljunk egy diavetítést a meséből, és úgy tudom, ilyen nem volt még Magyarországon! Kostyál Viktor összeszedte az illusztrációkat, készített még pár rajzot, hogy kerekebb legyen a történet, picit összébb húztam a szöveget. Utóbbi nem volt egyszerű, hiszen a mű megértéséhez nem elég néhány egy-két soros aláírás, annál komplexebb a mese. De végül összeállt egy 20 perces diavetítés. Szerzőként hihetetlen élmény volt, hogy egy olyan gyönyörű moziteremben, mint az Apolló, láthatom, mit készítettünk. Papp István színművész, a Csokonai Nemzeti Színház társulatának csodálatos orgánumú tagja olvasta fel a mesét. Ez egy egyszeri, de talán nem megismételhetetlen dolog volt. Nagyon jó érzés volt, hogy a gyerekek a vetítésre a könyvvel együtt jöttek el, idéztek belőle, csillogó szemekkel nézték a vásznat.

A lelked mélyén számítottál arra, hogy ilyen nagy sikere lesz A nagy dinoszauruszkalamajkának?

Egyáltalán nem. Hihetetlen hullámokat vet. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, számos helyre hívnak minket Viktorral. Külön öröm, hogy a Womanext jövő évi naptárába komoly meseírók mellé az én egyik idézetem is bekerül.

Az ügyvédi munkában is vannak pozitívumok, hiszen ha az ember sikereket ér el, akkor örül. De az ügyvédkedés kicsit olyan, mint az orvoslás. Ha meggyógyul a beteg, jön a következő. A könyv iránti érdeklődés azonban – úgy tűnik – nem csökken. Szeretek kereseteket, fellebbezéseket írni, de a mesekönyv más univerzum.

Bokros teendőid közepette azonban volt időd megírni a harmadik mesekönyvedet is.

Ez megint egy találkozás eredménye. Megismertem Imre Istvánt, a Földesi Madársuli alapítóját. Ő járja az országot, és a madarai segítségével bemutatókat tart gyerekeknek. Különböző ragadozó madarai, papagájai vannak, amik hihetetlenül okosak, intelligensek. A kicsik rajonganak érte. István egyik szeretett állata Bogyó, a macskabagoly. Az ő történetével ismerkedhetünk meg a Földön szárnyakon című könyvben, melyet néhány hónapon belül megjelentetünk szerzői kiadásban. Különlegessége a könyvnek, hogy minden papírra vetett állatnak megvan az élő párja, azaz bárki találkozhat azokkal az élőlényekkel, melyekről olvas. Fő cél felhívni a figyelmet a madarakra leselkedő veszélyekre, arra, hogy mit tehet az ember a madarak megóvása érdekében. Szórakoztató és egyben edukáló. És nem utolsósorban a madarak és a dinók egy tőről fakadnak, mondhatni szakmai folytatás a mű. A saját gyerekeim a legnagyobb kritikusok, rajtuk „tesztelem” az írásaimat. Nekik nagyon tetszik a Földön szárnyakon. Kostyál Viktor pedig már készíti a könyvhöz az illusztrációkat.

Voltatok nemrég a kofFAIR kulturális vásáron is, ahol a gyerekek találkozhattak is Bogyóval. Sőt, a bagoly fel is ült a vállukra.

Ez a fő cél, hogy ne szakadjanak el a természettől! Imre István a bemutatóiban is azt közvetíti, hogy nem kell félni a madaraktól, azt, hogyha nem bántjuk őket, akkor ők se bántanak minket. Ez vált a küldetésemmé az olvasás népszerűsítésén túl. Arra jöttünk rá, hogy hiába adsz a gyerek kezébe egy könyvet, nem, vagy csak nagyon nehezen tud hozzá érzelmileg kötődni. Ám ha látja élőben a baglyot, a papagájt, lerajzolja a dinót, akkor sokkal könnyebben megszeretheti. Arról nem is beszélve, hogy a mai világban már nem elég, hogy közösségi oldalakon, plakátokon hirdeted a könyved. Kell valami pluszt is adni a gyerekeknek, hiszen nagyon ingergazdag világot élünk. Nálunk az a plusz, hogy elmegyünk az iskolákba, diavetítünk, közösen rajzolunk. Így éled fel a gyermekben, hogy meg akarja ismerni a könyv teljes történetét. A Földön szárnyakonnál is visszaköszön a retró vonal, ugyanis zsebkönyvként fog megjelenni.

Mit tapasztaltok, a kisebb gyerekek figyelmét is nehéz már lekötni?

Volt szerencsém Csukás Istvánnal beszélgetni, és ő azt mondta: „az olvasás énképmozi”. Ha a gyerek gondolkodik, elengedi a fantáziáját, megdolgoztatja az agyát, akkor rengeteget fejlődik szemben a digitális világban klipszerűen felvillanó információk áradatával. Arról nem is beszélve, hogy ezek látszatinformációk, hiszen a többsége öncélú, csak a figyelem fenntartása a cél, nem az, hogy tudást, ismeretet, élményt adjon át. Senkit nem akarok megbántani, de rossz nézni, ahogy egy étteremben a gyerek elé teszik a telefont a szülők, hogy kösse le magát a kicsi. Nyilván a szülőnek ez könnyebbség, de a gyerek túltöltődik, többen hiperaktívak lesznek, végeredményben pedig sokkal nehezebb bírni velük. Viszont a mese, a meseolvasás a csillagokba repíti őket. Azt gondolom, ha a nehezebbik utat választod, az jövedelmezőbb. Ki lehet hozni egy win-win helyzetet abból, ha a szülő mesét olvas a gyerekének. Hiszen a felnőttnek muszáj odafigyelnie az olvasásra, koncentrálnia kell, ami kiszakítja az egész napos munkahelyi és egyéb őrületből. A gyerek odabújik hozzá a kanapén, ez megfizethetetlen, és utána a kicsi nyugodtabban, élményekkel gazdagodva folytathatja a játékot, aludhat, pihenhet, de nem akarja leszakítani a csillárt. Gondoljunk bele: sokaknál a gyerek nézi a tévét, a szülő addig mit csinál? Ha végzett a teendőivel, akkor nyomkodja a telefonját, aminek valójában semmi értelme, javarészt csak görgeti a közösségi oldalakat. De ha ezt felváltja mondjuk a meseolvasás, akkor a végeredmény mindenkinek jó, és csak látszólag tett bele több energiát, valójában ugyanannyi idő volt, de a végeredmény sokkal másabb.

Gondolom, továbbra is fejből kell olvasnod a gyerekeidnek, így várható, hogy a jövőben újabb könyvet írsz. Kimeríthetetlen apa tárháza?

Azt tapasztalom, nagy igény van a szülőkben is arra, hogy olyasmit olvassanak a gyerekeiknek, amikhez ők is tudnak kapcsolódni. Ebben a rohanó világban különösen fontos ez. Régen minden jobb volt, szoktuk mondani a gyerekeinknek is, és a könyveim által talán be is tudjuk mutatni azt a „jobb” kort. Ha kimegy a kamrába, leporolja a szódás szifont, a nagyi darálóját, máris meg tudja mutatni a gyerekének. Azt hisszük, a mai világunk a szabadság netovábbja, pedig sokkal kötöttebb, mint volt ezelőtt 20-30-40 évvel. A nagy dinókalamajkának és a Földön szárnyakonnak biztosan lesz folytatása, továbbá egy olyan mesén is dolgozom, aminek a főhőse egy földikutya lesz. Szóval számos meglepetés készül – főleg Debrecennek –, rengeteg ötletem van. Szeretném, ha minél több gyermek olvasna, minél több gyermeknek olvasnának. Rajtam nem fog múlni.