fotókkal

2021.04.04. 19:02

Szécsi a bátyját, a Loki a Soroksárt mattolta a Nagyerdei Stadionban

Szécsi Márk szerzett vezetést a bátyjának lőtt góljával, aztán Ugrai duplázta meg az előnyt.

DVSC-Soroksár NBII. 30. forduló Szécsi gólja

Fotó: Kovács Péter

A hétvégén három hét szünetet követően folytatódtak a labdarúgó NB II. küzdelmei, a Debreceni VSC a Soroksárt fogadta Nagyerdei Stadionban vasárnap délután 17 órától. A 30. fordulót szinte teljes kerettel várhatta a Loki, hiszen Poór Patrikon kívül mindenki egészséges volt a csapatban, Bódinak is volt egy kisebb sérülése, viszont ő már tudta vállalni a játékot.

A találkozó már az elejétől azt a képet mutatta, amire számítani lehetett, a hazaiak többet birtokolták a labdát, Lipcsei Péter gárdája pedig a stabil védelemre igyekezett alapozni, és abból kontrákat indítani.

A DVSC fölénye aztán a tizenharmadik percben érett góllá, Dzsudzsák húzott el nagyon szépen a bal szélen, középre tett labdájára Szécsi érkezett tökéletes ütemben, és passzolt néhány méterről a hálóba a bátyja, Szécsi Gergő mellett. 1–0. A 18. minutumban Pintér egy magánakció végén lőhetett, ezúttal Szécsi bravúrral hárított. A következő időszakban többször meg tudta tartani a labdát a vendég együttes, ahogy azt Lipcsei is kérte tőlük a pálya széléről. Ennek lett eredménye, hogy a 30. percben Magyari lépett ki egy jó szöktetéssel, de ziccerből nem tudott túljárni Gróf eszén, aki nagyot védett. A 35. percben Bódi adott szenzációs labdát a jobb szélen induló Bévárdinak, ő tökéletesen ívelt középre, ahol Ugrai érkezett, és dropból a léc alá bombázott. 2–0. Kétgólos debreceni vezetésnél mentek pihenőre a felek.

A második félidő elején igyekezett tartani a labdát a Loki, de a vendégek egészen magasra feltolták a védelmi vonalukat, és már a hazai tizenhatosnál letámadtak. A Soroksár egy kontrát követően került nagy helyzetbe, de Lovrencsics Balázs lövését Gróf nagy bravúrral védte. A vendégek kitartóan próbálták minél inkább megnehezíteni a DVSC dolgát, de a cívis gárda gyorsan át tudta játszani az egyre inkább kihúzódó fővárosiakat. Dzsudzsákék az utolsó negyedóra elejét érezhetően megnyomták, hogy végérvényesen eldöntsék a három pont sorsát. A 78. percben egy szögletet követően Pávkovics fejesét Szécsi kivédte, a kipattanóból Bárány ismételt, viszont az oldalsó és felső lécet is érintve kifelé pattant a labda. Ahogy telt az idő, úgy csökkent a soroksári hit és lelkesedés is érthető módon, hiszen nem sokat volt náluk a játékszer. A hajdúságiak még próbálták a végén az utolsó tőrdöfést bevinni, de már nem változott az állás, maradt a 2–0 a Lokinak.

Bakos Attila

A tények

Debreceni VSC–Soroksár SC 2–0 (2–0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Pillók Ádám (Berényi Ákos, Kovács II. Gábor).

DVSC: Gróf – Bévárdi (Kusnyir, 89.), Kinyik, Pávkovics, Korhut – Varga J. (Haris, 89.), Dzsudzsák – Pintér Á. (Bényei Á., 76.), Ugrai (Sós B., 57.), Bódi (Bárány, 57.). – Szécsi M. Vezetőedző: Toldi Gábor.

Soroksár: Szécsi G. – Gárdos, Takács Zs., Csontos, Pászka – Gyömbér (Korozmán, 67.). – Szerető (Orosz M., 67.), Derekas, Hudák M., Magyari (Ramadan, a szünetben). – Erdélyi (Lovrencsics B., a szünetben). Vezetőedző: Lipcsei Péter.

Gólszerző: Szécsi M. (12.), Ugrai (37.)

Sárga lap: Derekas (34.), Takács Zs. (62.)

Mesterszemmel

Toldi Gábor: Egy kulturáltan futballozó Soroksárt sikerült ma véleményem szerint magabiztosan megverni. Az első félidőben, annak ellenére, hogy sikerült két gólt szerezni, nem volt tökéletes a játékunk, sok hibával futballoztunk, akkor sikerült is kialakítani egy-két helyzetet az ellenfélnek. De a második félidőben uraltuk a játékot, ezt a helyzetek is mutatták, nagyobb különbségű győzelmet is arathattunk volna. A 2-0 is megérdemelt, magabiztos győzelem, gratulálok a csapatnak. A játék és a labdabirtoklás úgy érzem, rendben volt.

Lipcsei Péter: Természetesen tudtuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, Nem tetszett ma a csapatom az első félidőben, hiszen nagyon sok hibát vétettünk, és azokból kaptuk a gólokat. A végén azért „ki is végezhettek” volna bennünket, hiszen több helyzetük volt a második félidőben. De azért az első félidőben 1-0-nál, a második félidőben pedig 2-0-nál nekünk is volt egy-egy ziccerünk, tehát közelebb kerülhettünk volna a Debrecenhez. Egy jó csapatról van szó, jól tudták kihozni a labdát, folyamatosan úton voltunk, ebben hibáztunk. A végén mentünk az eredmény után, próbáltunk egyenlíteni, egy jobb csapattól kaptunk ki. Gratulálok a Debrecennek, és további sok sikert kívánok nekik, hogy érjék el a céljukat, hogy az NB I.-be tudjanak jutni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában