Szívében őrzi Debrecent az egykori nagy Loki-kedvenc

A DVSC utánpótlásában nevelkedett, majd még nem volt 16 éves, amikor a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott. Kitartó munkával párosult a tehetsége, így pár év alatt nemcsak a Loki, hanem a magyar válogatott alapemberévé vált. A debreceni szurkolótábor egyik nagy kedvence volt, kiemelkedő kézilabdás tudása mellett közvetlen stílusa, ragyogó kisugárzása és állandó mosolya tette népszerűvé; a Loki arcává vált. A Debreceni VSC-ben összesen 198 élvonalbeli meccsen lépett pályára és 957 gólt szerzett, amivel minden idők 5. leggólerősebb lokistájává vált. Aztán a második DVSC-korszakát követően Romániába tette át a székhelyét, ahol sikert sikerre halmozott klubcsapataival és a román válogatottal. Pár éve rátalált a szerelem, napjainkban már férjével nevelik közös gyermeküket Románia fővárosában, Bukarestben. Bucur-Szűcs Gabriellával beszélgettünk többek között a felejthetetlen lokis élményekről, a válogatott váltásról, az olimpiákról, a visszavonulásáról, élete nagy szerelmeiről és a profi sporttól mentes mindennapjairól.      

Tavaly júniusban, közel 27 esztendő után búcsút intett a kézilabdázásnak, visszavonult a Dunărea Brăila csapatából. Mennyire volt nehéz meghozni a döntést? 

Annak ellenére döntöttem a sportkarrierem befejezése mellett, hogy fizikálisan még bírtam volna tovább. De a kislányomnak szüksége volt rám, és nekem is rá! Az utolsó idényem, a 2020/21-es bajnoki szezon nagyon nehéz volt a koronavírus-járvány miatt, például a román bajnokságot torna rendszerű lebonyolításban rendezték, ami azt jelentette, hogy egy helyszínen lépett pályára minden csapat, s három bajnoki fordulót játszottunk egyetlen hét alatt. Nagyon sokat voltam távol a családomtól, s ez egyáltalán nem volt könnyű időszak a számunkra. Ekkor döntöttem el végleg, hogy befejezem a pályafutásom. Nehéz volt, de úgy érzem, a lehető legjobb döntést hoztam, főleg a kislányom, Maria miatt. Nagyon szép volt a búcsúztatásom, hiszen Alexandru Dedu, a román kézilabda szövetség elnöke, aki egyben a román olimpiai bizottság alelnöke, egy nagyon szép beszéddel és emlékplakettel köszönte meg a munkámat. Külön jólesett, hogy egy kedves családi barátunk, Elisabeta Lipa, a román evező szövetség elnöke, többszörös olimpiai bajnok is eljött az eseményre, ahol beszédet mondott. Az pedig hab volt a tortán, hogy a kislányom is jelen volt a búcsúztatásomon.

Hogyan telnek a mindennapjai? 

Most csakis a családomra, s főként a kislányomra fókuszálok. De emellett azért építgetem a jövőmet, mérlegelem a lehetőségeket.

Annak, hogy már nem kell edzésekre, meccsekre járnia, vélhetően a kislánya örül a legjobban. Milyen gyermek Maria Gabriella?

Azóta sokkal több időt töltünk együtt, ami óriási boldogságot jelent a számunkra. Nincs mit tagadni: volt mit bepótolnunk! A kislányom a legcsodálatosabb ember a világon, ő az én nagy szerelmem. Nagyon jó gyerek, egyszerűen büszke vagyok rá, hogy az anyukája lehetek. S hadd dicsekedjek egy kicsit: remek a labda- és ritmusérzéke, s rendkívül kreatív. Most éppen nagy ovikeresésben vagyunk, s próbálom felkészíteni a kötöttebb mindennapokra. 

Tanítja a magyar nyelvre?

Nagyon okos kislány, három nyelven, magyarul, románul és angolul ért, illetve beszél, s még csak 3 éves és 8 hónapos.

A férje, Ciprian Bucur korábban miniszteri pozíciót is betöltött a román kormányban. A román bulvársajtó álompárként aposztrofálta önöket. Milyen a házasélet egy politikussal?

Ciprian nagyon jó apa és férj. Mindenben támogat, számíthatok rá, mint ahogy ő is rám. A munkájából kifolyólag sokat dolgozik, ám amikor szabad, azt maximálisan kihasználjuk, és családi programot szervezünk. Ezek a kirándulások akkor a legjobbak, ha nincs térerő a környéken!

Még lokistaként kezdte meg a tanulmányait a Debreceni Egyetem jogász szakán, de az élet úgy hozta, hogy Romániába szerződött. Sikerült lediplomáznia? 

Elvégeztem az egyetemet, ám nem Debrecenben, hanem Romániában. Amikor várandós voltam, s már nem játszottam, a brăilai vezetők felkértek, hogy tartsak edzéseket kicsiknek. Előtte meg sem fordult a fejemben, hogy edző legyek, talán mert saját magunkon láttam, hogy milyenek a fiatal sportolók. De az 5-7 évesekkel való foglalkozás meghozta a kedvem, s beiratkoztam az Ecological University of Bucharest Testnevelési és Sporttudományi karára, ahol hároméves képzést követően tavaly nyáron diplomáztam. A Debreceni Egyetemen halasztottam, mert a meccsek és a távolság miatt nem tudtam a számonkérésekre járni. De mindenféleképpen szeretném elvégezni, miután nem sok vizsgám maradt hátra.

Bár Nagyváradon született, gyermekkorában az egész család áttelepült Debrecenbe. Korosztályos játékosként a debreceni utánpótlásban pallérozódott, majd 8 évet húzott le a DVSC-ben, ezt követően egy romániai, vâlceás kitérőt követően visszatért a cívisvárosba. Óriási népszerűségnek örvendett, a Loki arca, a város büszkesége volt. Akkor lényegében fel sem merült senkiben, hogy a karrierje befejeztével nem Debrecenben fog élni. Anno gondolta volna, hogy így alakul az élete?

A jövőt nem lehet előre megjósolni. Én sem tudtam akkor, hogyan alakul majd az életem. És most is azt mondom, sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.

A Szűcs család mindig is híresen összetartó volt. Jelenleg nagyjából 700 kilométerre él a szüleitől és a húgától. Így is fent tudják tartani a szoros köteléket?

Számomra mindig nagyon sokat jelentett a család, köztudottan családcentrikus vagyok. Határtalan szeretetben és odaadásban nőttem fel, olyan nevelést kaptunk a húgommal, amire nagyon büszke vagyok. Összetartó család vagyunk, nem számít a távolság. Most már több alkalommal haza tudunk utazni, minden ilyen látogatásunk rendkívül örömteli. A testvéremnek, Nikinek is van két gyönyörű gyermeke, így a gyerkőcöknek is nagy élményt jelentenek a közös programok. Debrecen a szívem csücske, ráadásul a férjem is nagyon szereti; neki az egyik kedvenc városa, nekem pedig a legkedvesebb. Amikor csak tehetjük, hazamegyünk „családozni”.

Kapott negatív kritikákat, amikor román válogatott lett 2015-ben? Szülőhazája nemzeti csapatában hogyan fogadták?

Igazából több pozitív visszajelzést kaptam, mint negatívat. Nekem nagyon fontos volt a családom, az igaz barátaim és a számomra nagyra tartott szakemberek véleménye, mielőtt meghoztam ezt a döntést. Romániában nagy szeretettel és elismeréssel fogadtak az edzők, a csapattársak, a vezetők és a szurkolók is.

A magyar címeres mezben világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, a román válogatottal szintén vébé-harmadik lett, két olimpián szerepelt, 2008-ban Pekingben, 2016-ban pedig Rióban bizonyíthatta tudását. Elégedett a pályafutása során elért eredményekkel?

Minden, amit elértem karrierem során, büszkeséggel tölt el. Sok munkám van benne, rengeteg öröm- és bánatkönny.

Minden sportolónak az az álma, hogy olimpián szerepelhessen, nekem ez kétszer is megadatott, ráadásul két ország játékosaként, s ezt nem sokan mondhatják el magukról. Emellett magyar válogatottként világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, junior vébé és Eb-ezüstérmes, illetve ifjúsági kontinensbajnoki bronzérmes lettem. A sikerek értékét növeli, hogy számos egyéni különdíjban részesültem, megválasztottak a torna legjobb játékosának, s voltam gólkirály. A román válogatott tagjaként is akasztottak érmet a nyakamba: világbajnoki bronzérmesek lettünk Dániában. Úgy hiszem, ez elég szép eredménysor.

Klubszinten melyek azok az eredmények, amelyekre a legbüszkébb?

A legjobb eredményeket klubszinten román csapatokkal értem el. Az Oltchim Vâlcea tagjaként 2009 és 2011 között zsinórban háromszor lettünk bajnokok, s 2010-ben Bajnokok Ligája döntősek voltunk. A HCM Baia Maréval bajnokok lettünk 2014-ben, majd a következő két évben a második helyen zártunk. De emellett kupagyőztesek lettünk 2014-ben és 2015-ben, míg három alkalommal (2013, 2014, 2015) elnyertük a román Szuperkupát, illetve a BL-ben kétszer negyeddöntősek voltunk. A HC Zalău színeiben EHF Kupa-ezüstérmes, valamint bajnoki bronzérmes lettem 2012-ben. Az utolsó állomáshelyemen, a HC Dunărea Brăila csapatával ezüstérmesek lettünk a román bajnokságban, s az Európa Liga negyeddöntőjéig jutottunk 2021-ben.

Melyik a legemlékezetesebb meccse a DVSC színeiben?

A Loki mindig is kiemelt helyet foglalt el a szívemben, hiszen ott kezdődött minden. Rengeteg szép emlékem van a piros-fehér korszakomból. A visszavonulásom után nagyon sokszor idéztem fel a kezdeteket, előkerültek régi képek, cikkek, videók, óriási élményt jelentett számomra az „időutazás”. Jó volt visszagondolni a nagy csatákra, például amikor a Fradi ellen – 16 évesen – 6 gólt lőttem az akkori magyar válogatott remek kapusának, Sugár Timinek. Vagy például az időntúli szabaddobás gólok, például a Cornexi ellen egy kupameccsen, illetve az utolsó 7 méteres találatom. Szinte látom magam előtt valamennyi pillanatot. Elgondolkoztam azon is, hogy szívesen megörökíteném ezeket az élményeket egy könyvben. Leírnám a sok szép emléket, természetesen jóval-rosszal, sikerekkel-kudarcokkal együtt. Ez a kötet emlék lenne magamnak, a gyermekemnek, a családomnak, a barátoknak és a szuper szurkolóknak, egyszóval mindenkinek, akiknek köszönettel tartozom azért, amit elértem a pályafutásom alatt. Bevallom, büszke vagyok a karrieremre, a sikereimre. És arra is, hogy egy fantasztikus drukkersereg buzdította a csapatunkat! El kell, hogy mondjam: sok csapatban megfordultam, de sehol sem találkoztam olyan szurkolótáborral, mint a debreceni B-közép.

Tartja a kapcsolatot az egykori csapattársakkal, szakvezetőkkel?

Több egykori játékostársammal, edzőmmel, sőt még klubvezetőmmel is tartom a kapcsolatot. Vannak olyanok, akikkel ritkábban, de többekkel majdnem napi szinten értekezem.

Figyelemmel követi a DVSC szereplését?

Ha nem is rendszeresen, de azért az interneten szoktam nézegetni, hogyan megy a játék a Lokinak. Amikor hazamegyek Debrecenbe, akkor mindig próbálom úgy intézni, hogy kijussak meccset nézni a Hódosba. Szeretném megjegyezni, hogy nagyon tetszik az az akadémiai rendszer, amit bevezettek a DVSC-nél, mert így a fiataloknak sokkal könnyebb összeegyeztetni a sportot és a tanulást. Emellett az is rendkívül szimpatikus, ahogy a klubnál felkarolják az egykori játékosokat.

A közel három évtizedes karrierje során számtalan csapattársa volt klub és válogatott szinten, kik voltak azok a játékosok, akik a legnagyobb hatást gyakorolták Önre?

Valóban számtalan világklasszissal játszottam együtt, de nem szívesen emelnék ki senkit. Voltak olyan kézisek, akiktől sokat tanultam, de remélem, olyanok is akadtak, akiket én inspiráltam, s tőlem lestek el pár dolgot. De ha mégis ki kell emelnem valakit, az mindenképpen Nyilas Tündi lenne. Ő volt az a játékos, aki a szárnyai alá vett, s rengeteg dolgot megtanított főként a védekezéssel kapcsolatban. Amikor Tündivel a pályán voltunk, mellette mindig biztonságban éreztem magam.  

Teljesen felhagyott a kézilabdával? Vagy esetleg felcserélte egy másik sportágra?

A kézilabda egy életstílus volt számomra, és őszintén bevallom, sokszor hiányzik. Néha még mindig hihetetlen számomra, hogy vége, és hogy ilyen gyorsan eltelt ez az idő. Felcserélni nem lehet ezt a számomra kedves sportágat, inkább szeretném továbbadni a tapasztalatokat, azaz tanítani. Nem szakadtam el teljesen a sporttól, szoktam edzőterembe járni.

Mindig is elszántan, határozott elképzelésekkel élte az életét. Most milyen célok lebegnek a szemei előtt? 

Sok új tervem van, mind magánélet, mind karrier területén, ahogy sikerül megvalósítanom, örömmel fogok beszélni róluk. 

Boros Norbert