Bármerre néztem, mindenki az arcát törölte, és Dzsudzsák Balázs nevét skandálta

Érzelmes pillanatok elébe nézhetett minden magyar szurkoló vasárnap este, hiszen Magyarország idei utolsó mérkőzésén lépett pályára Görögország ellen. A barátságos mérkőzés különlegességét viszont egy olyan játékos búcsúja tette különlegessé, aki örökre beírta magát a magyar futballtörténelembe. Dzsudzsák Balázs utolsó alkalommal vezette ki csapatkapitányként a nemzeti együttest karrierje során. Volt szerencsém a helyszínen megtekinteni egy olyan sportoló „utolsó táncát”, aki az én generációmnak is a reményt jelentette, ha labdarúgásról volt szó. 

Budapestre érve átjárt az érzés, hogy a mai alkalomhoz bizony szükség lesz a papír zsebkendőre, s nem a csípős novemberi időjárás miatt, hanem azért, mert egy érzelmes este elébe néztünk. Bármerre is jártunk a városban, mindenhol hallani lehetett egy „Ria-riát”, vagy Balázs nevét. Rendkívül szokatlan volt ez, hiszen mégiscsak egy tét nélküli találkozóról volt szó, ilyet korábban nem tapasztaltam, pedig minden válogatott mérkőzést a helyszínen tekintek meg. 

A Puskás Arénába lépve mindig különleges érzés kapja el az embert, ám a zord időjárás ellenére a kezdés előtt egy órával gyakorlatilag mindenki a helyén volt, és egy emberként figyelte a Dzsudzsi becenévre hallgató játékos utolsó melegítését. Szinte minden pillanatban el lehetett kapni egy-egy olyan momentumot, ahogyan a focistát figyelik. „Nézd, ott van Balázs” – mutatta egy kisfiú a szüleinek. Tökéletesen érzékelhető volt, micsoda tisztelet övezi azt a játékost, aki Nyírlugosról indulva odáig jutott, hogy példakép legyen a fiatalok számára. 

A kezdő sípszót megelőzően pár perccel felcsendült a Nélküled című dal, ami már sokak szemébe könnycseppeket varázsolt, majd eljött a pillanat, amikor Dzsudzsák Balázs vezetésével kivonult a gyepre Magyarország. Ilyen emocionális élményem talán még sosem volt a labdarúgásban, a rengeteg kamera, kiáltás, és a tény, hogy Balázst utoljára láthattuk így. A kapitány egy emlékplakettet is átvehetett a találkozó előtt. Ezt követően a Himnusz következett, amikor 60 ezer ember egyszerre énekelte Kölcsey Ferenc sorait, a kapitányt pedig, mint egy gyermeket, látott mindenki könnyezni ezalatt, leírhatatlan érzés volt. A felejthetetlen másfél percet követően bármerre néztem, mindenki az arcát törölte, s boldog volt, hogy ott lehetett ezen a különleges napon. Bevallom, én is elérzékenyültem, főleg akkor, amikor a Carpathian Brigade (a nemzet szurkolótábora) Dzsudzsák Balázs nevét skandálva éltette a nemzeti csapat hetesét. 

Ilyen pillanatokat követően sem a csapat, sem a kilátogatók nem tudták barátságos jelleggel felfogni az összecsapást. A végig lüktető iramban zajló meccsen a cívisvárosi ikon, akár egy fiatal, félelem nélkül, s felszabadultan játszott. A 15. percben tetszetős akció végén – mely Dzsudzsák hosszú indításából kezdődött – Sallai Roland talált be. A görögök egy véleményes büntető után egyenlíteni tudtak, de a szurkolók lelkesedése ekkor sem lankadt. 

Balázs a kapitányi szalagot Szoboszlai Dominik karjára helyezte, s leballagott a pályáról. Állva tapsolta mindenki az ikont, aki nem bírta tovább: könnyek közt, akár egy gyermek sétált magányosan, mégis mintegy 51 ezer ember támogatásával az oldalvonal mellett. A Carpathian Brigade elé érve – senki sem vett tudomást arról, hogy a játék eközben zajlott – tízezrek éltették a válogatottsági rekordert. A rutinos középpályás, mint az igazi legendák pacsik közepette ért el a kispadokig, amikor a görögök szövetségi kapitánya, Gustavo Poyet ölelte át, és gratulált neki. Ez a pillanat is jól jelezte, micsoda tisztelet övezi Balázs karrierjét. A futballélményt az tette ennél is különlegesebbé, hogy az utolsó percekben Kalmár Zsolt is pályára lépett, aki ezt megelőzően Luxemburgban már játszott, de hazai közönség előtt – hosszú sérülése óta – először szerepelt a Puskás Arénában. Magyarország az utolsó percben szabadrúgáshoz jutott, s a Kázsé becenévre hallgató játékos megszerezte a győztes találatot, melyet teljes katarzis követett. 

A lefújás után igazi érzelmi hullámvasút kezdődött, hiszen mindenki azt várta, Balázs mit fog mondani beszédében. Előbb Nyírlugos polgármesterétől díszpolgári címet vehetett át, majd Molnár Mátyás, az M4 Sport riportere beszélgetett a rekorderrel. Ezt követően a B közép felé vette az irányt, és így szólt: 

Az ünnepi beszédet követően közösen elénekelték a játékosok „Az éjjel soha nem érhet véget” című slágert, majd utoljára, Dzsudzsák kérésére a stadion közönsége, és a játékosok közösen elszavalták a Himnuszt. 

Bátran kijelenthetem, hogy életem egyik legemocionálisabb sporteseményén vettem részt vasárnap este, amikor mondhatom, véget ért a gyerekkorom, melynek hőse és első számú futballistája Dzsudzsák Balázs volt. Százkilenc alkalommal képviselte a szurkolók minden akaratát a pályán, alázattal és lelkiismerettel a nyírlugosi sportoló. Az ő példája is mutatja, érdemes nagyot álmodni, s kellő munkával meg is lehet valósítani őket. Olyan pillanatokat szerzett többek között a labdarúgás szerelmeseinek, mint a finnek elleni utolsó perces győztes gól, a románoknak lőtt egyenlítő találat. vagy a portugáloknak jegyzett dupla, melyeket sosem felejtünk. Egy Legenda története lezárult, az élményeket pedig örökre megjegyeztük…

Orosz Krisztofer