Lovas Zoltán önmagának teszi magasra a lécet

Lovas Zoltán egyértelműen a magyar salakmotorsport legnagyobb reménysége. Mindössze két éve salakozik versenyszerűen a 250 köbcentisek mezőnyében, de egyre magabiztosabban mozog az oválpályán. A mindössze 14 esztendős tehetség a Salakszórók legújabb podcastjában adta az első olyan interjút, ahol teljesen önállóan, „szülői felügyelet” nélkül válaszolt a kérdésekre. 

Motorozni vagy versenyezni?

– Amikor először ültem salakmotorra, akkor mindössze azért izgultam, mert már nagyon vártam, hogy kipróbálhassam. Maga a motorozás során nem az izgalom, sokkal inkább egy érdekes, izgalmas érzés fogott el – kezdte a beszélgetést Lovas Zoltán, akit a salakmotoros társadalom szinte egyöntetűen csak Zolikának becéz. Az ifjú titán elárulta, mielőtt felült a 250-es speedway gépre, már motorozott egy salakmotorvázba épített, 125 köbcentis MZ-blokkos vasparipával. – A 250-es már erőben, sebességben sokkal többet adott, mint a 125-ös. Amikor ezt megéreztem, akkor izgultam igazán, de próbáltam nyugtatni magam, ami végül sikerült. 2021 őszén kezdtem el a 250-essel, majd tavaly már versenyeken indultam. A csehországi Pardubicében debütáltam, s ott elfogott egy olyan érzés, amit még korábban sosem éreztem, s nagyon kellemetlen volt. Ám ahogy betoltak az első futamomra, és odaérkeztem a startszalaghoz, szerencsére elmúlt ez az egész, mert utána már arra figyeltem, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Ez volt az első olyan viadal, ahol négyen küzdöttünk egymás ellen, előtte egyszer motoroztam a szlovén Cerjakkal, akivel bemutatófutamot mentünk startszalagról Krskóban. 

Mondjuk a közelmúltban Magosi Norbival együtt mentünk pár kört az edzésen, ami inkább örömmotorozás volt, de azt is nagyon élveztem. Izgalmas volt, hogy egy példakép ellen motorozhatok. Ugyanilyen érzés fogott el, amikor Stefáni Attilával köröztünk télen a befagyott tavon. Ilyenkor sokkal felszabadultabban tudok motorozni, s persze közben nézem, próbálom ellesni, hogy ők mit csinálnak.

Tűzben égve

– Ez a lényeg, hiszen versenyzünk! Az első komolyabb csatám év elején Krskóban volt, ahol sárgáról startoltam, s az első kanyarban megtoltak kifelé. Gyorsabb voltam, mint az előttem motorozó, kívülről próbáltam előzni, s ekkor felrakott a palánkra. Utána sikerült újra utolérnem, s belülről odafordultam neki, kicsit meglöktem, így elindult kifelé, s el tudtam menni mellette. Akkor még visszanéztem, hogy mi lett a sráccal, de motoron maradt, így nem foglalkoztam vele túlzottan. Amikor kiértem a depóba, apáék mondták, hogy ezt egy kicsikét finomabban is lehetett volna. De nem bánom, mert előttem csakis egy cél lebegett: megelőzni a riválisomat – mondta Lovas, aki elárulta, a versenyzés hozza ki belőle az adrenalint, mivel mindig nyerni akar. 

A versenyekhez hozzátartoznak a nézők is, s kezdem megszokni, hogy egyre többen ismernek. Tavaly október 23-án rendezték a magyar bajnokit, amin három szlovén versenyzővel betétfutamokat mentünk. Már a bemutatásnál nagyon jólesett az a hatalmas taps, amit kaptam, de az is sok erőt adott, amikor a starthoz készülődtem, és hallottam a kiabálásokat, amivel engem buzdítottak. Ez nagyon sokat segített. Boldog vagyok attól, hogy sokan szeretnek, ám bevallom, most még azt érzem, emiatt nehezebb Debrecenben versenyeznem. Nemcsak személyesen gratulálnak a szurkolók, hanem a Facebook-oldalamra is számtalan bátorító, buzdító üzenetet kapok, ami szintén sok erőt ad. Sokan mondják, hogy én vagyok a reménység, de ez számomra nem jelent lelki nyomást, mert ezzel nem igazán foglalkozom, próbálok arra odafigyelni, hogy magamnak megfeleljek, ki tudjam hozni a maximumot a versenyeken. 

Riválisok, de barátok

A SpeedWolf Debrecen versenyzőjének karrierjén „nagyot dobott”, hogy tavaly részt vehetett a lengyelországi Torunban megrendezett Speedway Ekstraliga Campen. – Történt mindez úgy, hogy nem tudtam felszabadultan motorozni, túl görcsös voltam az edzőtábor végén rendezett versenyen. Mondjuk ebben közrejátszott az is, hogy az edzésen elég nagyot estem, aminek következtében megütöttem a vállam. 

Ráadásul nem egy edzésen, hanem versenyen ültem vissza a motorra. Az esés és a kórházi ellátás miatt nem volt időm eléggé begyakorolni a pályát, ettől függetlenül nem mentem annyira rosszul. A versenyen túl is voltak olyan dolgok, amik segítettek a fejlődésben. Nagyon jó edzők – köztük a négyszeres egyéni világbajnok Greg Hancock – tanítottak bennünket, néztem a versenyzőtársak motorbeállításait, sőt segítettek is technikai dolgokban. Azóta sokkal gyorsabb vagyok, mint korábban. Sőt, barátságok is kialakultak. Ha versenyeken találkozunk, a pályabejárás során beszélgetünk, kinek milyen viadalai voltak és hogy sikerült. És ami még szerintem fontos: a versenyek után odamegyünk egymáshoz gratulálni, nincs sértődés, ha aznap a másik jobb volt. Viszont a szlovén Sven Cerjakkal különösen jó kapcsolatban vagyunk, sokat mentünk egymás ellen. Ő hamarabb kezdett motorozni nálam, többször megvert már, éppen ezért, amikor tavaly Debrecenben sikerült először legyőznöm, az hatalmas boldogságot jelentett a számomra, még sosem örültem úgy, mint akkor.

Idei célok

Lovas számos hétközi edzés mellett – magyar viszonyokhoz képest – sok viadalon áll starthoz a 2023-as szezonban. – Idén már sokkal jobb versenyeket vívunk, eddig elrajtoltunk, és mentünk egymás után, viszont most már pozíciózunk, próbálunk előzni, legyőzni a másikat és ez nagy csatákat hoz. Mindenki nyerni akar, s ez meglátszik a technikákon is, hiszen mindenki fejlődött ezen a téren is – fogalmazott Zolika, aki elárulta, idén még a Speedway Ekstraliga Camp, világ- és Európa-bajnoki versenyek, cseh bajnokik és egyéb meghívásos viadalok várnak rá. 

Ő még csak most 14

De nemcsak motorozásból, azaz edzésekből és versenyekből áll a fiatal salakos élete. – Számomra fontos, hogy megismerjem a motorjaimat, mert jó tudni, hogy mivel megyek, min ülök. Édesapám mutatta meg, hogyan kell szét- és összeszerelni a motort, amit már egyedül is csinálok, de ezt még fejleszteni akarom. Emellett az edzések, valamint versenyek utáni motormosás is az én feladatom. Ha van egy kis szabadidőm, akkor a barátokkal kapcsolódom ki. A számítógépes játékok közül a FIFA-val és a Speedway-jel szoktam játszani, ha a barátok átjönnek, akkor Counter-Strike-ozunk. Szeretek még salakversenyeket nézni, mert ezekből sokat lehet tanulni, például a profik hogyan ülnek a motoron, milyen a testtartásuk, ezeket a lassítások során jól lehet látni. Régebben Jason Doyle volt a nagy kedvencem, ő is (hozzám hasonlóan) a magas motorosok közé tartozik, így tőle sok mindent ellestem. Viszont most Bartosz Zmarzlik a favoritom, annak ellenére, hogy már tavaly is kisebb volt nálam. Rajta kívül még Daniel Bewley a nagy kedvencem, szerintem testalkatilag hasonlítok hozzá, ráadásul egy egészen jó versenyző. A motoros edzések mellett rendszeresen járok konditerembe. 

Amikor kisgyerek voltam, családilag jártunk versenyekre. Minden egyes verseny után nyüstöltem apát, hogy kipróbálhassam a salakmotorozást. Apa nagyon ellenezte, végül egyszer rászánta magát, és beadta a derekát. Aztán ahogy fejlődtem a motorozásban, csak erre koncentráltam, s most itt tartok – mondta az ifjú salakszóró, aki elárulta, a keresztapja ifjabb Tabaka József, a négyszeres egyéni magyar bajnok salakmotoros. Lovas a speedway terén nem tudott a keresztapjára támaszkodni, mivel akkor kezdett el motorozni, amikor Tabaka kilépett a salakosok világából. – Természetesen tartjuk a kapcsolatot, de Józsika nem igazán akar a salakmotorozással foglalkozni. 

Nincs fék, nincs félelem

Úgy tartja a salakos mondás, hogy egy fiatal tehetség esetében az egyik vízválasztó dolog, ha elesik, és komolyabban megsérül. „Hogy érzed, biztosan talpra állsz, vissza tudsz ülni a motorra, hogyha ne adj’ Isten, bekövetkezik egy nagyobb bukás?” – szólt a kérdés a versenyzőhöz.

– Úgy gondolom, hogy igen. A már említett toruni bukásnál nem volt időm sokat gondolkodni az esésen, gyorsan túl kellett lenni rajta, mert másnap már versenyeztem. Viszont amikor még nagyon az elején jártam a 250-es karrieremnek, akkor volt egy nagy esésem, de szerencsére nem törtem össze magam. Ellenben akkor megijedtem, s azt mondtam apának, hogy nem merek motorozni, viszont nagyon akartam menni. Ekkor fordultunk sportpszichológushoz, akinek a segítségével túlléphettem ezen az egészen. Azóta is járok szakemberhez, aki nagyon sokat segít mentálisan. Ha nem történik igazán semmi velem, akkor is elmegyek, mert sok mindent ki tudunk beszélni így is. Rengeteg támogatást és tanácsot ad a sportpszichológusom. Például bevett szokásom lett, hogy a versenyek előtt egy-másfél órával kezdem a ráhangolódást a viadalra, nem csinálok semmi különöset, csak zenét hallgatok és átszellemülök, végiggondolom, mi vár rám. 

Boros Norbert