haon.hu PODCAST

2024.01.07. 20:00

H szektor, 67. rész: Kéz a kézben jár a sport és a tanulmányok

Több világklasszis versenyző is tagja a Debreceni Egyetem sportolói mentorprogramjának.

Molnár Szilárd

Dr. Bácsné Prof. Dr. Bába Éva, a DE GTK Sportgazdasági és -menedzsment Intézet vezetője

Forrás: Czinege Melinda

Dr. Bácsné Prof. Dr. Bába Éva, a DE GTK Sportgazdasági és -menedzsment Intézet vezetője volt a Haon sporttal foglalkozó podcastje, a H szektor vendége. A beszélgetés apropóját az adta, hogy a Debreceni Egyetemmel és más hazai felsőoktatási intézményekkel kötött együttműködési megállapodást a Magyar Olimpiai Bizottság a Kettőskarrier-program kapcsán novemberben.

Mi lehet annak az oka, hogy sok korábbi sportoló nem találja a helyét a civil életben, miután abbahagyta a sportkarrierjét?
Sajnos valóban sok korábbi élsportoló nem találja a helyét pályafutása befejeztével. Nem tudnak elhelyezkedni, vagy az is előfordul, hogy nem egy méltó munkahelyre kerülnek be. Például a DVSC EHF Kupa-győztes csapatának tagjai közül ismertünk többeket, akiről azt gondoltuk, hogy nem ott lenne a helye, ahová végül el tudott helyezkedni. Így aztán ez nagyon fontos kérdés lett számunkra, és egyébként kiderült, hogy az Európai Unióban erre egy külön sportolói kettőskarrier- program létezik, és működik. De a Debreceni Egyetemen sok minden megelőzi egy-két lépéssel a korát, ebben az esetben az EU-t is megelőzve, a 2000-es években megfogalmazódott az intézmény sportstratégiája. Már ebbe bekerült, hogy az élsportolóknak adjunk lehetőséget továbbtanulni az intézményünkben, ezt az évek előre haladtával több programban bontottuk ki. Először egy sportolói ösztöndíjat hoztunk létre 2008-tól, majd öt évvel később az országban elsőként egy sportolói mentorprogramot is bevezettünk.

h-szektor-bacsne-baba-eva-debreceni-egyetem-podcast-debrecen-hajdu-bihar-haon-spor-deact
Dr. Bácsné Prof. Dr. Bába Éva
Forrás:  Czinege Melinda

Ezek a programok miként segítik az élsportolókat?
Az élsportolók még az egyetemi szakválasztásuk előtt megkereshetnek minket, mi pedig segítünk nekik abban, milyen szakot válasszanak. Legutóbb Battai Sugár, a DEAC vívó olimpikonja, világbajnoka keresett meg bennünket az érettségi után, hogy még bizonytalan abban, hol szeretne továbbtanulni, de hosszútávú céljai a dietetika, a táplálkozástudomány területe felé mutatnak. Megtaláltuk közösen a rekreációszervező alapszakot, ahonnan majd egyenesen tud mesterszakon, táplálkozástudományi területen továbbtanulni. Az egyetemre bekerült sportolók, mivel rengeteg edzésük van akár napközben is, nem biztos, hogy részt tudnak venni az órákon. Ilyenkor egyéni tanrendet biztosítunk számukra, ami azt jelenti, mentesítést kapnak a tanórák látogatása alól. A diasorokhoz könnyen hozzá tudnak jutni, de a hozzájuk fűzött magyarázat elmarad. Ezért a mentorprogramban a sportolók évfolyamtársai közül egy tutort nevezünk ki vagy kérünk fel, aki odaadja a saját órai jegyzeteit , és ha szükséges, el is magyarázza azokat az anyagrészeket, ami esetleg nehezebben érthető. De a versenyző kap egy mentortanárt is, aki mindenben – adminisztrációtól kezdve a Neptun kezelésén át az oktatókkal való kapcsolatfelvételig – segít neki.

Milyenek a sportolók visszajelzései?
Nagyon hálásak a lehetőségért, és tényleg értékelik a tutor hallgatók erőfeszítéseit, éppúgy, mint az oktatóinkét. Több dékán, egyetemi tanárok, docensek vesznek részt a mentorálásban.

h-szektor-bacsne-baba-eva-debreceni-egyetem-podcast-debrecen-hajdu-bihar-haon-spor-deac
Hetényi Zoltán
Forrás: Kiss Annamarie

A DEAC vívóklasszisán felül kik azok az ismert sportolók, akik részt vesznek vagy korábban részt vettek a programban?
Hetényi Zoltán, a DEAC és magyar jégkorong-válogatott kapusa eddig a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon tanult, ám most arra készül, hogy sportközgazdász mesterdiplomát szerezzen a Gazdaságtudományi Karon. Már megvan a GTK-s mentora, tutora is, úgyhogy nagy szeretettel várjuk. Az elsők között vett részt a programban az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztián, aki sportszervezőként végzett, és most sportközgazdász mesterszakon van. Ugyancsak az elsők között volt az olimpiai bajnok Risztov Éva, de a nyílt vízi úszókat képviseli Olasz Anna és Papp Márk is. A cívisvárosi kötődést jellemzi és erősíti a DSI Debrecen gátfutó kiválósága, Kozák Luca korábban vegyészként tanult, és most pénzügy-számvitel szakos hallgató, de az sokszoros világbajnok Senánszky Petra is már a második alapszakos diplomáját szerzi nálunk. A Loki csatára, Bárány Donát a sportközgazdászoknál a legjobb teljesítményt nyújtotta sportgazdaságtanból, ami alapozó tárgy, és az oktató már őt hozza fel példaként, hogyha egy NB I.-es focista képes a legjobban teljesíteni, akkor zárkózzanak fel hozzá. Egy nagyon érdekes történet a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Varga Tamás esete, aki 40 évesen került hozzánk levelezőképzésre, és sikerült vele annyira megszerettetni ezt a sporttudományt, a kutatást, hogy még országos tudományos diákköri konferenciára is eljött velünk, és ott különdíjat kapott. Vagy ha lehet egy másik izgalmas példa: a gyorskorcsolyázó Liu testvérekről is tudott, hogy a Debreceni Egyetem hallgatói. Mi viccesen úgy mondjuk, lehet, hogy a Liuék országot váltottak, de egyetemet nem, most is hallgatóink, és napi kapcsolatban állunk velük. Ádónak, azaz az olimpiai bajnok Liu Shaoangnak például én vagyok a mentora, éppen a szakdolgozatán dolgozunk, és minden héten tartunk egy webes meetinget, ahol megbeszéljük, hol jár, hogy haladjon tovább.

h-szektor-bacsne-baba-eva-debreceni-egyetem-podcast-debrecen-hajdu-bihar-haon-spor-deac
Kozák Luca
Forrás: Czinege Melinda

Inkább európai, vagy amerikai típusú az egyetem sportprogramja?
Az észak-amerikai sportmodellre hasonlít, de Európában lehetetlen egy ilyet teljesen átültetni, de amennyire lehet, megpróbáltuk adaptálni. Az észak-amerikai sportban az egyetemi sport nagyon erős. A professzionális ligák az egyetemi hallgatókból töltik fel évről évre a soraikat, onnan toboroznak. Nyilván az európai sportrendszer nem feltétlenül ilyen felépítésű, de az, hogy az egyetemek nagyobb hangsúlyt kapjanak akár az élsportban, akár a szabadidősportban, az egy nagyon jó gondolat. Az egyetemisták pont abban az életkorban vannak, ami egy élsportolónak általában a karrierje a csúcsa, a szabadidősportot pedig legtöbben ilyen korban hagyják abba, tehát tényleg oda kell erre is figyelni. Mi magunk is végeztünk ebben a témában kutatásokat, és bebizonyosodott, akik sportolási tevékenységet végeznek, azoknak effektíve jobb a tanulmányi eredményük is.

h-szektor-bacsne-baba-eva-debreceni-egyetem-podcast-debrecen-hajdu-bihar-haon-spor-deac
Senánszky Petra
Forrás: Czinege Melinda

A sportolási lehetőségek mennyire befolyásolják a leendő hallgatókat abban, hol folytassák tanulmányaikat?
Ezzel kapcsolatban is van egyetemi felmérésünk. Megkérdeztük a felvételizőket, illetve a felvett hallgatókat elsőéves korukban, hogy milyen tényezők játszottak szerepet abban, hogy a Debreceni Egyetemet válasszák. Markánsan megjelenik, hogy a sporteredmények kapcsán is hallottak az intézményünkről, és az, hogy számos sportolási lehetőség van, megkönnyítette számukra a választást. Az utóbbi 5-10 évben épült sportlétesítmények közül kiemelném a DESOK csarnokot, amely egy multifunkcionális, tehát több sportág űzésére alkalmas, lelátóval rendelkező modern épület. Itt nem csak a DEAC csapatai versenyeznek, hanem a testnevelés, gyógytestnevelés szakos hallgatóinak a képzése is főként ebben az épületben zajlik. A másik centrumterülete a sportnak a Böszörményi úti campuson található, ahol a régóta meglévő Kecskeméti János Tornacsarnokhoz hozzáépült egy különleges, négy pályás teniszcsarnok. Mi csak Teknősnek nevezzük, mert ha felülről rátekintünk, akkor valóban úgy néz ki, mint egy teknős. Itt húztak fel egy munkacsarnokot is, ahol helyett kapott egy küzdősportterem, illetve egy vívóterem is, ahol a DEAC vívószakosztálya tartja az edzéseit. Ott van még a Dóczy úti sportkomplexum a füves és műfüves pályákkal, de ez a széles infrastruktúra is épphogy ki tudja elégíteni a hallgatói és sportolói igényeket.

Egészségügyi, sportdiagnosztikai oldalról is meg van támogatva az egyetemi sportprogram.
Újabb különlegesség, hogy a Debreceni Egyetem bekapcsolódott a Nagyerdei Stadion üzemeltetésébe, amely így multifunkcionális kihasználású lett. Ez azért fontos, mert a tanulmányok megmutatták, a meccsek nem feltétlenül tartják fenn a nagy stadionokat, ezért erre már a létesítmény tervezésekor célszerű gondolni. Az egyetem üzemeltetésében fitneszközponttól kezdve pingpong termen át a hallgatói szórakozást elősegítő szórakoztató központig sokminden bekerült az épületbe, amelynek legfőbb része a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ.

h-szektor-bacsne-baba-eva-debreceni-egyetem-podcast-debrecen-hajdu-bihar-haon-spor-deac
Bárány Donát 
Forrás: Molnár Péter

A DEAC egy hatalmas klub 34 szakosztállyal, ahol megfér egymással a tömegsport, és az élsport.
A legfontosabb azért mégiscsak az egyetemi kötődés, a DEAC-nak 400 hallgatói státuszú igazolt sportolója van. A legtöbben alacsonyabb osztályokban versenyeznek, de sokan a magyar bajnokságok felső osztályaiban szereplő csapatokban játszanak, és pont ők azok többek között, akik élvezik a mentorprogram vagy a sportösztöndíj lehetőségeit. Büszkék vagyunk a több mint kétezer főt meghaladó utánpótlás bázisunkra, és hadd mondjam el, szülői visszajelzéseket kapunk arról, hogy a DEAC-nál milyen különleges hangulat uralkodik, családias, összetartó csapatok jönnek létre. Persze hangsúlyosak a sportszakmai eredmények is, de sokkal fontosabb, hogy az utánpótlásban sportoló gyerekek megérezzék a közösség erejét.

A klubnál nemcsak a sportolókat edzenek, hanem szakembereket, sportvezetőket is képeznek.
A DEAC munkatársi bázisának 90-95 százaléka a sportszervező hallgatókból került ki, közülük többen sportközgazdász mesterszakra járnak. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, mert a megszerzett elméleti tudást helyben hasznosítják a gyakorlatban.

Az is különleges, hogy a Debreceni Egyetemen tantárgyi kereten belül lehet hallgatni különböző sportokat.
Amikor létrejött az intézmény sportstratégiája, még nem volt sporttudományos oktatás, és ehhez kapcsolódó kutatás is csak elvétve. Ezért az egyik cél az volt, hogy sporttudományi képzések jöjjenek létre. Elsőként a sportszervező szak indult, majd szépen felzárkózott mellé a testnevelő tanár, aztán a rekreációszervező, gyógytestnevelő és az edzőképzés. Ezeknek a képzéseknek a tantervi hálójában benne vannak a különböző sportágakkal, azok szabályrendszerével, eszközrendszerével, létesítményszükségletével kapcsolatos ismeretek elsajátítása, de az infrastrukturális lehetőségeinket kihasználva a gyakorlatra is nagy hangsúlyt fektetünk.

h-szektor-bacsne-baba-eva-debreceni-egyetem-podcast-debrecen-hajdu-bihar-haon-spor-deac
A DESOK
Forrás: unideb.hu

Rengeteg szó esett már a hallgatókról, de mi a helyzet az oktatókkal? Nekik van-e sportprogramjuk?
2022-ben hirdette meg az egyetem a dolgozói mozgásprogramját. A dolgozók egy internetes felületen önbevallásos alapon feljegyezhetik, hogy aznap mit és mennyit sportoltak. Ezt különböző szervezeti egységenként, például karonként számlálja a rendszer, a kollégák esetében összeadódik. A szervezeti egységek versenyeznek egymással, és minden hónapban kihirdetik a dolgozói szervezeti egység győztesét. Természetesen nem lehet összehasonlítani az 5-10 fős munkacsoportok teljesítményét a több száz főt alkalmazó karokéval, ezért több kategóriában is versenyeznek a szervezeti egységek. Egy kicsit hazabeszélve hadd mondjam el, a Gazdaságtudományi Kar több hónapban is megnyerte a száz fő fölötti alkalmazottak versenyét, és az év abszolút győztese is lett a dolgozói mozgásprogramban. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában