Uszonyosúszás

2024.05.30. 13:10

Debreceni Búvárklub: kiderült, kik utazhatnak a nyári világversenyekre

Az uszonyosokra rendkívül fontos időszak vár.

Tóth Huba Elemér

A Debreceni Búcárklub nyolc cívisvárosi kötődésű versenyzővel képviselteti magát az idei nyári világversenyeken

Forrás: Debreceni Búvárklub/Facebook

A Debreceni Búvárklub uszonyosúszói az utóbbi hetekben sikert sikerre halmoztak: előbb az egri ob-n, majd a kvalifikációs országos versenyen döntöttek rekordokat és szereztek rengeteg érmet. A héten pedig az is kiderült, hogy a nyár folyamán mely cívisvárosi sportolók utazhatnak a világeseményekre.

Fontos nemzetközi versenyek jönnek

A hajdúságiaktól Dobos László, Gyula Levente és Váradi Zalán kiérdemelte helyét a 18. CMAS junior uszonyosúszó Európa-bajnokságon résztvevő csapatban. Az eseményt június 25. és július 1. között rendezik a litvániai Klaipeda városában.

A felnőtt versenyzők pedig július 10. és 17. között Belgrádban a 23. CMAS felnőtt uszonyosúszó világbajnokságon vesznek részt. A szerb fővárosban a sportág idei legrangosabb világeseményén szurkolhatunk Balogh Leának, Lipők Larionnak, Mészáros Ákosnak, Suba Sárának és a Mátrai Erőmű Búvárklub színeiben versenyző, de Debrecenben készülő Pernyész Dorottyának is. A hogyan a klub a Facebook-oldalán is felhívja rá a figyelmet, ez a világbajnokság lesz a 2025-ös Világjátékok legfontosabb kvalifikációs versenye.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában