Futsal

2024.05.11. 13:08

Megverte a TFSE-t, kupadöntőt játszhat vasárnap a DEAC

A Debreceni Egyetem női futsalcsapata zsinórban negyedik alkalommal hódíthatja el a trófeát.

Haon.hu

Magyar Kupa: döntőbe jutott a DEAC női futsalcsapata

Forrás: Derencsényi István / deac.hu

A DEAC női futsalosai szombaton újabb lépést tehettek a címvédés felé a Magyar Kupában, ehhez a TFSE elleni elődöntőt kellett sikerrel venniük. A fővárosiak abból a szempontból előnyösebb helyzetben voltak, hogy a final fournak a csarnokuk ad otthont. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a DEAC ezt megelőzően még nem tudta két vállra fektetni a riválisát ebben a szezonban. Szerencsére Quirikó Vivien tanítványai minden nehézséggel megbirkóztak, ennek köszönhetően a legjobbkor szakadt meg a nyeretlenségi sorozat – számolt be a debreceniek honlapja.

Üveges és Krascsenics gólja döntött

A találkozó első lövése Üveges Katalin nevéhez fűződött, a próbálkozást Hargas Annamária magabiztosan fogta. Nem sokkal később Fülöp Dia tüzelt kicsit pontatlanul, így az eredmény nem változott. Egyébként az első percekben a DEAC akarata érvényesült a pályán, a hazaiak közül először Balogh Noémi dolgoztatta meg Pozsgai Melindát, szerencsére a debreceni kapust ez nem hozta zavarba. Ezt követően Gajzágó Flóra és Horváth Viki előtt is adódott egy-egy nagy lehetőség, ám a gólszerzés egyiküknek sem jött össze. A szünethez közeledve felpörögtek az események: előbb Dióssy Dorottya Júlia szerzett labdát, ám kicsit kisodródott, így ezt a szituációt megúszta a DEAC, majd Hardon Rita eszén járt túl Hargas. Végül a 19. minutumban Üveges Katalin kilőtte a TFSE kapujának a jobb alsó sarkát, ezzel megszerezte a vezetést a hazai csapat. Csapatkapitányuk az egész első félidőben nagyon aktív volt, vagyis teljes mértékben rászolgált erre a találatra.

A szünetet követően próbált magasabb fokozatba kapcsolni a TFSE, ám Pozsgai Melinda lehúzta a rolót. A kapusnak a játékrész derekán szerencséje is volt, mivel Fábián Rebeka lökete a kapufán csattant. Egy szabálytalanság miatt Üveges Katalin maradt a földön, de szerencsére tudta folytatni az ütközetet. Teltek a percek, ám az eredmény nem módosult, de ezt egyáltalán nem bánta a DEAC. Pozsgai továbbra is remekelt, többek között Balogh Noémi orra alá is borsot tört a bravúrjával. Nagyjából öt minutummal a vége előtt megduplázta fórját a Debrecen: Üveges gólba tartó labdáját közvetlen közelről Krascsenics Csilla pofozta be. A hajrában a TFSE elővette az öt a négy elleni játékot, ennek ellenére nem tudott faragni a hátrányán.

Ezzel a diadallal a DEAC-nak esélye nyílt arra, hogy 2021, 2022 és 2023 után idén ismét megnyerjék a Magyar Kupát. A vasárnap 13 órakor kezdődő fináléban a Salgótarjánt megverő Tolna csapatával találkoznak.

A tények

Női futsal Magyar Kupa, elődöntő

DEAC-TFSE-11Teamsports 2-0 (1-0)

Dr. Koltai Jenő Sportközpont, vezette: Tamási Patrik, asszisztensek: Sántha Péter, Dr. Vigh Tünde.

Gólszerzők: Üveges (19.), Krascsenics (35.)

A DEAC összeállítása: Pozsgai – Fülöp, Üveges, Horváth V., Gajzágó. Cserék: Kopjári, André, Rácz, Csepregi, Nagy A., Krascsenics, Hardon, Czégény. Vezetőedző: Quirikó Vivien.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában