Loki

2024.05.20. 09:16

Fontos nap a mai a DVSC életében

25 éve nyerték az első nagy trófeájukat. A DVSC Tatabánya elleni döntőjén Szoboszlai Dominik édesapja is játszott.

Haon.hu

Május 20-án napra pontosan negyedszázada, hogy a DVSC megnyerte első nagy trófeáját, a Magyar Kupát. Az 1999-ben, Vácon rendezett Tatabánya elleni kupadöntőre 12 ezer szurkoló volt kíváncsi, nagy része debreceni drukker, akik elképesztő hangulatot teremtettek. Aki ott volt, soha nem felejti el – írta visszaemlékezésében a klub honlapja.

25 évvel ezelőtt nyert először nagy trófeát a DVSC
25 évvel ezelőtt nyert először nagy trófeát a DVSC
Forrás: dvsc.hu

A találkozó végig küzdelmes, jó iramú volt, a 21. percben Bagoly Gábor szerzett vezetést a Debrecennek, amit a második félidő elején a holland Feyenoord volt klasszisa, Kiprich József egyenlített ki. A döntést Vadicska Zsolt gólja hozta meg 80. percben, a Loki 2-1-re győzött, s kupagyőztes lett.

A pályán ünnepeltek a DVSC-szurkolók

A mérkőzésen bíráskodó játékvezető-legenda, az azóta elhunyt Puhl Sándor még szinte le sem fújta a mérkőzést, amikor már pályára özönlöttek a debreceni szurkolók, és mámorosan ünnepelték a klub történetének első nagy trófeáját.

25 évvel ezelőtt nyert először nagy trófeát a DVSC
DVSC-szurkolók a Tatabánya elleni meccsen
Forrás: dvsc.hu

A Loki akkori vezetőedzője, Garamvölgyi Lajos sincs már köztünk azóta, de emlékét a DVSC mindörökké őrzi – írták, majd megosztották a találkozó jegyzőkönyvét is. Érdekesség, hogy

a Tatabányába a 39. percben beállt Szoboszlai Zsolt a válogatott és a Liverpool mostani sztárja, Szoboszlai Dominik édesapja.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában