Kézilabda

2024.05.18. 20:34

Ez ám a sorozat: zsinórban a 11. győzelmet szerezték meg DVSC kézisei

Az elején még tartotta magát az ellenfél, ám a végére nem bírtak a Lokival. A DVSC-SCHAEFFLER újabb győzelmet ünnepelhet.

Haon.hu

A DVSC lányait most sem tudták megállítani

Forrás: Napló-archív

Furcsa első félidőt láthattunk Budaörsön - olvasható a DVSC kéziseinek közleményében. A lányok kól kezdtek, aztán egy rövidzárlatnak betudhatóan fordítottak a vendéglátók, de hamar visszavette a vezetést a debreceni alakulat, majd egygólos előnnyel térhettek pihenőre. A támadójátékkal ebben a periódusban sem volt gond, de a védekezést – főként a beállók semlegesítését – látva okkal maradt a Lokiban hiányérzet. Mint írták, a szünetben pedig akarva, akaratlanul bevillant az előző szezonban itt játszott meccs, amikor a félidei kétgólos előnyből, kétgólos hátrány lett a végére.

Mire komolyabban elkezdhettek volna agyalni a múlton, Kácsor Gréti lőtt két szép gólt, majd Tamara Haggerty találatával már néggyel vezettek. Feljavult a védekezés, Catherine Gabriel remekül védett, így innen már nem volt visszaút a hazaiak számára, a DVSC SCHAEFFLER sorozatban 11. bajnoki meccsét is megnyerte.

MOYRA-BUDAÖRS–DVSC SCHAEFFLER 26–37 (16–17)

Budaörs, 450 néző. V: Kovács-Sebők, Vastag-Réti

BUDAÖRS: Mistina – Vártok T., Szekerczés 2 (1), Debreczeni-Klivinyi 3, GORILSZKA 5, Hudák, Tóth M. 2. Csere: Vártok R. (kapus), Gergely-Zsigmond, Schneider 2, Pálos-Bognár 4 (2), SZÖVÉRDFFY-SZABADFI 5, Uhrin 2, Szabó A. 1, Szabó-Májer. Edző: Buday Dániel

DVSC: GABRIEL – Grosch 3, PLANÉTA 3, Vámos P. 1, Haggerty 2, SZABÓ N. 5, Petrus 3 Csere: Bartulovic (kapus), KÁCSOR 4, Töpfner 4 (1), Csernyánszki 3, FÜZI-TÓVIZI 4, Jovovics 2, Hornyák D., VÁMOS M. 3, Johansson. Edző: Szilágyi Zoltán

Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–5. 13. perc: 8–6. 18. p.: 8–11. 24. p. 13–13. 34. p.: 16–20. 41. p.: 18–25. 49. p.: 21–28. 56. p.: 24–34

Kiállítások: 4, ill. 4 perc

Hétméteresek: 4/3, ill. 1/1

MESTERMÉRLEG

Buday Dániel: Nem történt csoda, nyert a jobb csapat. Azt kértem a játékosoktól, hogy így az idény végén adjunk ki magunkból mindent, amit tudunk. Mindenki igyekezett, nem érheti kritika a lányokat. Az első félidőben szépen tartottuk magunkat, aztán a Debrecen Bajnokok Ligájából hozott sebességkülönbsége felőrölt minket és a második félidőben átszaladtak rajtunk.

Szilágyi Zoltán: A mérkőzés elején probléma volt a védekezésünkkel, elsősorban a Budaörs beállójátékát nem tudtuk megoldani, de a szünetben kicsit átrendeztük a védekezést és nagyon jól indultunk a második félidő elején. Egy időben az ellenfél hét a hat elleni játéka is problémát okozott, de a magas embereink beállításával szűrni tudtuk az átlövéseket és a bejátszásokat, ezekből pedig labdákat is szereztünk. A második félidő elején dőlt el a két pont sorsa. Örülök neki, hogy időszakosan lendületes, jó játékot produkáltunk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában