Olimpiai bajnok pólósokkal találkozhattunk Debrecenben – fotókkal, videóval!

Különleges eseményre invitálta a debreceni Apolló Mozi a vízilabda és a film szerelmeseit hétfőn délután. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának szervezésében az érdeklődők „A nemzet aranyai” című dokumentumfilmet tekinthették meg. A film a magyar vízilabda-válogatottról szól, amely „1997 és 2008 között végigverte a világot”. Az eseményen a legendás olimpiai bajnokokkal, Varga Tamással és Kósz Zoltánnal is találkozhattak a rajongók. A rendezvényre a Haon is kilátogatott. A helyszínen a rajongóktól volt olyan tapasztalt úriember, aki az összes ötkarikás pólós nevét kívülről fújta, és voltak olyan fiatalok is, akik a filmben látható időszakban cseperedtek fel.

Az olimpiai bajnok pólósok elárulták, mi lehetett a titkuk

– A válogatottnál jó hangulat volt, szerettem azt a közeget – kezdte Varga Tamás. – A sikereket talán az is hozta, hogy tudtuk hol a helyünk, nagyon kedveltük egymást, nem volt klikkesedés. Azt a mentalitást, ami akkor belém ivódott, azt elvártam később edzőként is. Biztonságban éreztük magunkat, Kemény Dénes személyében egy jó vezetőnk volt. Nem szabta meg a korlátainkat, de mindig tudtuk, meddig mehetünk el. Minden téren nagyon extra volt a csapat. Tulajdonképpen nem volt olyan nap, amikor ne történt volna valami. Ha megsértett valaki valakit, és látta, hogy fájt, akkor mindig meg tudtuk beszélni, nem maradt bennünk tüske – gondolt vissza Varga Tamás.

Kósz Zoltán azzal kezdte, hogy szerinte is jó játékosok alkották a válogatottat, a stáb is szakszerű volt, és mindent megkaptak ahhoz, hogy bajnokok legyenek.

Szó esett arról, hogyha a nemzeti együttesen belül valaki hullámvölgybe került, akkor a társak mindig kihúzták a gödörből. Úgy gondolják, hogy egy igazi nagycsapat volt.

Az aranyérem miatt nem váltak mássá

– Mikor 2004-ben az olimpiai aranyérem a nyakamba került, a gyerekkori álmom vált valóra – folytatta Varga Tamás. – Akkor még nem éreztem a súlyát, de mindenki nagy tisztelettel jött az irányomba, a vendéglőbe nem tudtam úgy elmenni, hogy ne jött volna oda hozzám valaki. Azonban azért, mert van otthon egy olimpiai aranyérem, nem hiszem, hogy más vagyok. 

– fogalmazott.

– Kívülről hatalmas megerősítést kaptunk. Sporttörténelmet írtunk, ezért kezdtünk el vízilabdázni. 

– tette hozzá Kósz Zoltán.

– A szövetségi kapitány a legjobb tizenhárom együttműködő vízilabdázót választotta ki. Lehet, hogy az adott évben valaki kiemelkedett, de Dénes fel merte vállalni, hogy nem feltétlenül hívta be a nemzeti csapatba, amiért nagyon tisztelem és becsülöm – mondta Varga Tamás.

Egy nagyszerű közösség

A közönség soraiból is bárki feltehette a kérdését, amire az olimpikonok hosszasan kifejtették gondolataikat. Arra, hogy mit adott számukra a sport, Varga Tamás azt emelte ki, hogy önfegyelmet adott, tudatosságra nevelte és adott egy napi rutint. 

 – ecsetelte. Kósz Zoltán is hasonlóan vélekedett. – Kisfiúként zárkózott voltam, de már közösségi embernek tartom magam. Ha megyünk az utcán nyolcan, mindig hátranézek. Szerintem mindenkinek törekednie kell arra, hogy ne elszigetelve éljen és egy valódi közösséghez tartozzon – hangsúlyozott.

Mi lesz a 2024-es párizsi olimpián?

A Haon arról kérdezte az egykori klasszisokat, hogy mit várnak majd a magyaroktól a 2024-es párizsi olimpián. – Ha a franciákat megverjük, bármi lehetséges – utalt vissza Kósz Zoltán a legutóbbi vb-zakóra. – Minden esély megvan akár a végső győzelemre is. Jó játékosok, jó mentalitással, jó vezetővel. 

– tekintett előre. 

Az évekkel korábban a debreceni vízilabda fejlődéséért nagyon sokat dolgozó Varga Tamás kicsit arra is visszatekintett, hogy Fekete Gergő még nála is nevelkedett, mostmár pedig a válogatott egyik vezére. – Természetesen mindig nézem a magyar nemzeti csapat meccseit. Nagyon kellet a vb-n a franciák ellen az a pofon. 

– A lányoknál pedig még nagyobb az „orosz rulett”, nem lehet előre megjósolni a végső nyertest – zárta Varga Tamás.