Labdarúgás

2024.06.26. 16:48

Feltöltődve vágtak bele a kemény munkába a DEAC labdarúgói – fotókkal!

Kiderült, hogy a játékoskeretben még történhet változás. A Debreceni Egyetem futballistái szombaton már edzőmeccset is játszanak.

Tóth Huba Elemér

Korhut Mihályék már a 2024/2025-ös idényre gyakorolnak

Fotó: Molnár Péter

Kedden reggel hivatalosan is elkezdődött a Debreceni Egyetem futballistáinak felkészülése a 2024/2025-ös szezonra. Mint azt a DEAC honlapja írta, az NB III. északkeleti csoportjában érdekelt gárda tagjai az elmúlt hétre már kaptak egyénileg elvégzendő feladatokat, kedden pedig a Nagyerdei Stadion oldalában található Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban volt jelenésük, ahol az intézmény szakemberei állapotfelmérést hajtottak végre a labdarúgókon. 

futball, DEAC
A futballisták visszatértek a régi kerékvágásba
Fotó: Molnár Péter
  • Az együttes tagjai szerdán délelőtt már a Böszörményi úti campuson lévő, újonnan átadott füves borítású pályán különböző teszteket végeztek el. A Haon is kilátogatott az edzésre, amely rendkívül jó hangulatban telt, a szokásos zrikálások most sem maradtak el, de emellett mindenki törekedett arra, hogy az egyéni feladatok során a csapatból a legjobb eredményt érje el.

 

20240626_DEAC edzés_MP_HBN-22
Spitzmüller István hisz a fejlődésben
Fotó: Molnár Péter

A keretben még történhet változás

A DEAC vezető trénere, Urbin Péter mivel még nem tudott jelen lenni, így a csapat a pályaedzővel, Spitzmüller Istvánnal végezte el a kötelező teszteket. – Urbin Peti egy korábban lefoglalt nyaralás miatt volt igazoltan távol, de már úton van hazafelé, csütörtökön reggel már ő is velünk lesz. A minél jobb felkészülés érdekében a játékosokkal különböző teszteket végeztetünk el, majd belevágunk a kemény munkába. Csütörtöktől Pallagon készülünk, szombaton tíz órától a Szolnok ellen pedig már edzőmeccset is játszunk. Ezen kívül még hamarosan az Európai Egyetemi Játékokon is sok labdarúgónk fog játszani. Ez azért is különleges, mivel ezekkel az együttesekkel nem tudtunk minden héten találkozni. Sűrű lesz tehát a program, erős terhelést kapnak a játékosok, de próbáljuk majd ezt optimalizálni. 

Egyelőre harminc fővel vágtunk neki az öthetes felkészülésnek, a keretben átalakulás még lehet. Még távozók is lehetnek, de több fiatalt is tesztelünk, meglátjuk, kik válhatnak a segítségünkre

– fogalmazott Spitzmüller István, aki végül arról is szót ejtett, hogy az előző szezonhoz képest elsősorban miben akarnak előrébb lépni. – A tavalyinál mindenképp több gólt kell rúgnunk, ki kell használni a helyzeteinket. A mikéntjét pedig nekünk kell megtalálni. Bízom benne, hogy a csapat tagjai minél többet fejlődnek, hibák biztos lesznek, de azok inkább az edzőmeccsek során jöjjenek ki – mondta a szakember.

A futballista még az edzéseken is a maximumra törekszik

A csapat jobbszélső védője, Lakatos Benjámin először arról beszélt, hogy tartalmasan telt a pihenője, a családdal és a barátjaival is nyaralt, de már várta, hogy visszatérjen a társakhoz.

– Kicsit rövid volt a szünet, ugyanakkor mégis hiányzott, hogy újra a többiekkel focizzak. Mindent meg fogunk tenni a felkészülés alatt annak érdekében, hogy egy nagyon jó szezont fussunk be. A stáb által előírt egyéni edzéstervet végrehajtottam és feltöltődve vártam a felkészülést. 

A bajnokságban szeretnénk minél jobb teljesítményt nyújtani, de ehhez minden edzésen is ki szeretnénk hozni magunkból a maximumot. Az előző szezonban sajnos többször is sérüléssel bajlódtam, ám már egészséges vagyok, bízom benne, hogy a folytatásban már minden pillanatban a csapat rendelkezésére tudok állni

 – hangoztatta Lakatos Benjámin.

20240626_DEAC edzés_MP_HBN-4
Lakatos Benjámin kipihenve tért vissza a DEAC futballcsapatához
Fotó: Molnár Péter

A helyzetkihasználáson kell javítani

A DEAC csapatkapitánya, ifjabb Sándor Tamás szerint ezúttal hosszabb volt a szünet. A középpályás örül annak, hogy hamarosan már edzőmeccseket is játszanak. – Múlt héten már jöttem volna edzeni. Félreértés ne essék, nem a nyári alapozást vártam, csak már hiányoznak a meccsek. Jó ismét látni a srácokat, egy hónapig nem találkoztunk. Most még mindenki nevet, majd két hét múlva meglátjuk, kinek lesz mosoly az arcán. Igyekeztem minél tartalmasabban pihenni, a családdal és barátaimmal nem utazgattunk sehova, csak itthon voltunk. Az utóbbi hétben az Eb-meccseket is követtem, a drámai pillanatokból nem volt hiány, bízom abban, hogy a magyarok továbbjutnak a csoportból – ecsetelte Sándor Tamás.

Sándor Tamás bízik benne, hogy a következő hetekben jó formába lendülnek
Fotó: Molnár Péter

A futballista végül arról ejtett szót, hogy a következő hetekben nem sokat fognak pihenni. 

Ahogyan a szakmai stábot ismerem, a kemény edzésekből ezúttal sem lesz hiány. Az, hogy az Európai Egyetemi Játékokon is játszhatunk, megtisztelő számunkra, természetesen az egy jó gyakorlási lehetőség is lesz. Reméljük sérüléstől mentesen tud majd mindenki edzeni. Az előző szezonban a hazai pályán nyújtott teljesítményünk hagyott némi kivetni valót maga után. A védekezésünkkel nem volt komolyabb gond, de a helyzetkihasználáson javítani kell. Ha ebben előrébb lépünk, akkor a következő szezonban jobb eredményt érhetünk el. Éhesek vagyunk a sikerre, éppen ezért motiváltan is készülünk

 – tette hozzá Sándor Tamás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában