Hatalmas kihívás

2024.07.18. 16:08

Extrém körülmények között versenyeztek a Dakar Ringen Hajdúhadházon

A Cívis Motorsport versenysorozat hajdúhadházi fordulóján ifjabb Nagy Lajos négy kupával gazdagodott.

Boros Norbert

A nézők nem csak a száguldó autók látványát élvezhették, ugyanis értékes ajándékokat is nyerhettek az esemény folyamán

Forrás: Horváth Norbert/Cívis Motorsport

„Nem kegyelmezett” az időjárás az autóversenyzés szerelmeseinek az elmúlt hétvégén, igazi nyári hőségben gyülekeztek a pilóták és a nézők a hajdúhadházi aszfaltcsík mellett. A Cívis Motorsport autóverseny sorozatának harmadik fordulóján, a Dakar Ringen több mint hatvan versenyző vállalta a megmérettetést az extrém körülmények között. A szervezők folyamatosan osztották a hűsítő vizet a résztvevők számára, míg a közönség részére párakapu használata jelentett némi felüdülést a hőségben.

Extrém körülmények között kellett versenyezniük a Dakar Ringen
Extrém körülmények között kellett versenyezniük a Dakar Ringen
Forrás: Horváth Norbert/Cívis Motorsport

Különleges kihívás a Dakar Ringen

A viadalt megelőző eligazításon jeleztük a résztvevőknek, hogy a nagy meleg miatt „pörgetni fogjuk”a versenyt. Szerencsére semmi fennakadásunk nem volt, mindössze egy autó kereke tört ki, de összességében zökkenőmentes volt a rendezvény. Sokan féltek tőle, hogy esetleg kigyulladhatnak az autók, de látszott, a pilóták már rutinos versenyzők, felkészítették a kocsijukat a hőségre, többen extra motorhűtéseket alkalmaztak 

– mondta Hunyadi Zoltán, a versenyt rendező klub, a Cívis Motorsport alelnöke. – Ez a versenysorozat a szakágak közül a rali felé húz, s itt is az a szabály, hogy mindenféle körülmények között, ha esik, ha fúj, teljesíteni kell. Ez a forduló valóban különleges kihívást jelentett a résztvevők számára, hiszen úgy kellett zárt ruházatban versenyezniük, hogy az utastérben a hőmérséklet meghaladta a 60 Celsius-fokot. Ilyen körülmények között valóban nagy teljesítmény volt a pilóták részéről, hogy az utolsó, harmadik futamukban is fókuszáltak tudtak maradni. Úgy érzem, valamennyi versenyzőt dicséret illet a vasárnapi produkciójáért! – fogalmazott a főszervező.

Az utastérben a hőmérséklet meghaladta a 60 Celsius-fokot
Az utastérben a hőmérséklet meghaladta a 60 Celsius-fokot
Forrás: Horváth Norbert/Cívis Motorsport

Sztárvendégek nézőautóztatása

A verseny során minden indulónak három lehetősége volt, hogy a lehető legjobb időt érje el a több mint egy kilométer hosszú pályán – a két leggyorsabb kör átlaga számított bele az összevetésbe. A résztvevők közül a BMW-vel versenyző ifjabb Nagy Lajos lehetett a legelégedettebb, hiszen három kategóriában és a BMW Kupában is az első helyen végzett. Külön említést érdemel az 1000 köbcenti alattiak mezőnyében a Mini Cooperrel induló Farkas Sándor, aki megvédte tavaly októberi elsőségét.

A nézők nemcsak a száguldó autók látványát élvezhették, hanem reménykedhettek Fortuna istenasszony kegyelmében, ugyanis a belépők egyben tombolák is voltak. A sorsolást követően a szerencsések közül többen értékes ajándékokat nyertek, míg akadtak, akik élményautózásban vehettek részt. 

A felejthetetlen emléket nyerő nézőket a rendezvény sztárvendégei, Karsai Zsolt egy Honda motoros VFTS-sel, Szöllősi Roland egy BMW E46 M3-mal, Széll István egy BMW 328 Compacttal, míg Szikszai Bészi RX egy Lada VFTS-sel „vitte el egy körre”.

A Cívis Motorsport versenysorozat várhatóan szeptemberben folytatódik a negyedik fordulóval. 

Eredmények:

  • 0-1001 ccm kategória: 1. Farkas Sándor (Mini Cooper), 2. ifj. Farkas Sándor (Suzuki), 3. Széll Sándor (Trabant)
  • 1001-1601 ccm kategória: 1. Mányi László (Citroen), 2. ifj. Tóth Zoltán (Honda), 3. Kun Dániel (Suzuki)
  • 1601-2001 ccm kategória: 1. Szabad Richárd (Lada VFTS), 2. Borbély Mihály (Lada VFTS), 3. Teczki Tamás (Mitsubishi)
  • 2001-3001 ccm kategória: 1. Szekér Gábor (BMW), 2. Varga Sándor (BMW), 3. Kóródi Krisztián (BMW)
  • 3001ccm feletti kategória: 1. ifj. Nagy Lajos (BMW), 2. Porkoláb Gergő (BMW), 3. Buzga Zoltán (Volkswagen)
  • X (felnevezett) kategória: 1. ifj. Nagy Lajos (BMW), 2. Porkoláb Gergő (BMW), 3. Szekér Gábor (BMW)
  • Lada Kupa: 1. Szabad Richárd (Lada VFTS), 2. Borbély Mihály (Lada VFTS), 3. Lencsés Gábor (Lada)
  • BMW Kupa: 1. ifj. Nagy Lajos (BMW), 2. Porkoláb Gergő (BMW), 3. Szekér Gábor (BMW)
  • Látvány kategória: 1. Gellén Róbert (Lada), 2. Elek Csaba (Lada), 3. Gellén Ferenc (Lada)
  • Abszolút kategória: 1. ifj. Nagy Lajos (BMW), 2. Porkoláb Gergő (BMW), 3. Szekér Gábor (BMW)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában