Labdarúgás

2024.07.23. 17:30

Jelentős fejlesztéseken esett át a DVSC pallagi edzőcentruma – fotókkal

A debreceni fiatalok amellett, hogy új borítású játéktéren készülhetnek tovább, többek között a lámpatestek is megújultak. Papp László és Makray Balázs is azt hangsúlyozta, hogy a DVSC Labdarúgó Akadémián található 2-es pálya borítása már megérett a cserére.

Tóth Huba Elemér

A DVSC akadémistái is kipróbálták az új pályát

Fotó: Molnár Péter

Jelentős fejlesztések voltak a pallagi edzőcentrumban, melynek kapcsán kedden sajtótájékoztatót tartottak a DVSC Labdarúgó Akadémián. Az eseményen beszédet mondott Papp László, Debrecen polgármestere és Makray Balázs, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője és a DVSC Labdarúgó Akadémia ügyvezetője.

Megérett a felújításra

Papp László azzal kezdte beszédét, hogy korábban az akadémia előkészületeit is látta, és azt, mikor a labdarúgók teljesen más körülmények között készültek. – Más már a helyzet. Ez természetesen folyamatos elköteleződést is jelent a tulajdonosoktól, többek között a debreceni önkormányzat részéről is. 

Ha valami elkészült, azt működtetni is kell, és ha elöregedtek a különböző alkatrészek, akkor meg kell újítani. Örülök, hogy a DVSC vezetésével együttműködve megfelelő időközönként a szükséges munkálatokat el tudjuk végezni

– fogalmazott, majd gratulált a pallagi akadémia jó teljesítményéhez, a sportolóknak és edzőiknek pedig eredményes munkát kívánt a következő szezonra is.

Papp László reméli, hogy a fiatal futballisták is maximálisan elégedettek a DVSC Labdarúgó Akadémia új borítású pályával
Papp László reméli, hogy a fiatal futballisták is maximálisan elégedettek a DVSC Labdarúgó Akadémia új borítású pályával
Fotó: Molnár Péter

Makray Balázs arra világított rá, hogy a DVSC vezetése a tulajdonosokkal folyamatosan a fejlődésre helyezik a hangsúlyt. – A mostani átadás is ennek eredménye. Nemcsak a nagypályát újítottuk meg, hanem az apró részletekre is odafigyeltünk. Szeretném megköszönni Debrecen önkormányzatának és a Honvédelmi Minisztériumban lévő sportállamtitkárságnak, hogy segítik a Loki fejlődését. 

A korábbi pályaborítás már megérett arra, hogy cseréljük, köszönjük a kivitelezőnek a munkáját. Azért van még teendő, a közeljövőben, reméljük, más pályához is hozzá tudunk majd még nyúlni. Ez egy jó kiindulási alap, ahhoz, hogy még nagyobb sikereket érjünk el

– fogalmazott Makray Balázs.

20240723_DLA fejlesztés_MP_HBN-11
Makray Balázs arról is beszélt, hogy folyamatosan előrébb lépnének
Fotó: Molnár Péter

Több minden is megújult a DVSC pallagi edzőcentrumában

A DVSC Labdarúgó Akadémián teljes mértékben megújult a 2-es, műfüves pálya borítása, a fedett csarnok borítása is cserén esett át. Ezzel párhuzamosan megvalósult az 1-es, a 2-es, a 3-as, a 4-es és az 5-ös pálya lámpatesteinek korszerű, takarékos világítást szolgáló cseréje, a kábelek cserélése, kapcsolószekrények átalakítása, felújítása. Mindemellett 10 új labdarúgókapu, illetve labdafogó hálók beszerzése is megtörtént.

Mindez nyílt közbeszerzési eljárást követően valósult meg, a Globál Sport Ipari kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, mint a legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlatot benyújtó ajánlattevő kihirdetésre nyertes ajánlattevőként. 

A beruházás részben TAO-s forrásból (70%) részben önerőből (30%) kerül finanszírozásra. Az önerőt a DVSC Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. biztosította továbbadott támogatás formájában. A beruházás költsége bruttó 188 millió forint.

Az Akadémián jelenleg mintegy 250 tehetség nevelkedik, akik a partneregyesületi és megfigyelői hálózatnak hála nemcsak Debrecen környékét, hanem szinte az egész ország területét, sőt, a határon túliakat is reprezentálják. 



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában