Párizsi olimpia, vívás

2024.07.24. 10:05

Hamarosan Battai Sugárék is elindulnak az olimpiára

A DEAC vívója vasárnap utazik Párizsba, az ötkarikás játékokra, ahol reményeink szerint csapatban pástra léphet majd.

Haon.hu

Márton Anna, Szűcs Luca, Vitályos Eszter kormányszóvivő, Battai Sugár és Pusztai Liza

Forrás: MTI

A magyar olimpiai vívódelegáció tagjai – köztük a DEAC kardozója, Battai Sugár – az utóbbi esztendők világversenyeihez hasonlóan ezúttal is találkoztak a magyar sportélet vezetőivel, továbbá a sajtó képviselőivel – írja a debreceni klub honlapja.

Két részben utaznak

A médianyilvános edzésre megérkezett Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. A vívók vezetősége részéről pedig ott volt többek között Csampa Zsolt, a szövetség elnöke, Imre Géza és Prosits Attila alelnökök, Vitályos Eszter, elnökségi tag, Tamás Henriette főtitkár, valamint “meglepetés vendégként” a hatvan évvel ezelőtti, tokiói olimpia tőrcsapat bajnoka, Sákovicsné Dömölky Lídia – írja a hunfencing.hu.

Ezzel gyakorlatilag véget is ért az olimpiáig tartó hosszú út. Szerdán bepakolás, és vélhetően egy utolsó átmozgatás szerepel a programban, majd csütörtök reggel Boczkó Gábor szövetségi kapitány vezetésével útnak indul a vívóválogatott első része Párizsba.

Battai Sugárék vasárnap utaznak a francia fővárosba. A DEAC vívója a válogatott húzóembere volt az elmúlt években, mégis csak tartalékként vesz részt az olimpián. Reményeink szerint az augusztus 3-án kezdődő csapatküzdelmek során lehetőséget kap, és a női kardválogatottal a lehető legmesszebb jut.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában