Kabát FC

2024.08.25. 07:00

Kabát FC: mintha egy Kusturica-filmbe csöppent volna Kondás Elemér

A történésektől még a sokat látott korábbi Loki-edző homloka is redőzött időnként. Nevetésből sok, futballból némileg kevesebb lesz a Kabát FC-ben, de ezen senki nem fog csodálkozni.

Molnár Szilárd

Kondás Elemérre vált a nem túl hálás feladat, hogy felkészítse a Kabát FC kétballábasait

Forrás: NS-archív

Kabát FC néven saját gyártású műsort indít az RTL szeptembertől. Az alapsztori szerint Kabát Péternek, az Újpest és a DVSC korábbi labdarúgójának szüksége van egy csapatra, mert Sebestyén Balázzsal fogadtak, hogy Kabát és az általa vezetett gárda még egy balkáni fociklubot sem tudna megverni. Peti belemegy a fogadásba, összegyűjti az ország legjobb exfocistáit, szakembereit – Kondás Elemért, Lencse Lászlót, Remili Mohamedet, Sebők Vilmost, Simon Attilát, Dušan Vasiljevićet és Völgyi Dánielt –, hogy ez a szakmai team felkészítse a Sebestyén által válogatott brigádot a nagy meccsre. Arra azonban Kabát sem számít, hogy igazi kétballábas, labdát, labdarúgást maximum videojátékozás közben látott „sportolókból” áll társulatot kellene csapattá formálnia neki és a szakmai stábnak, méghozzá Kusturica-filmekbe illő körülmények között.

Kabát FC, labdarúgás, műsor, RTL, Kondás Elemér
A Kabát FC nem a futball szépségéről szól majd
Forrás: RTL

Komoly megpróbáltatások várnak a Kabát FC tagjaira

Kabát mindent belead, ahogy fentebb olvasható, még Kondás Elemért, a DVSC korábbi sikeredzőjét is rávette, hogy csatlakozzon a stábhoz. A HAON telefonon érte utol a Lokival kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes szakembert, hogy meséljen a műsorról, a forgatásról.

– Mivel most nincs csapatom, így felkértek, hogy vegyek részt a műsorban. Korábbi játékosom, Kabát Peti gondolt rám, ő mondta el miről szól az egész, kik lesznek benne. Elvállaltam, aztán kiutaztunk Albániába, és kezdetét vette a forgatás és az őrület – elevenítette fel. – Remek társaság gyűlt össze, jól éreztük magunkat a több mint három hét alatt.

Én láttam el a vezetőedzői feladatokat, mert rajtam kívül csak Sebők Vilinek van edzői papírja

– mondta a szakember, aki nem tagadta, egyszerűbb volt annak idején veretlenül bajnokságot nyernie a Lokival, mint a mostani ”csapatot” gardírozni.

– Előfordult, hogy redőztek a ráncok a homlokom – ismerte el. – 23 éve dolgozom edzőként, láttam, megéltem már jó pár dolgot a futballban, de itt több olyan szituáció is akadt, amit nehezen álltam meg röhögés nélkül.

Annak idején a megbeszélésen Peti azt ígérte, minden oké lesz: jó játékosok, jó körülmények, satöbbi, de szerintem sejthető, hogy végül nem egészen így alakultak a dolgok.

Nem árulok el nagy titkot azzal, nem az általunk edzett srácok közül kerül ki az új Messi, de természetesen igyekeztem dicsérni is a játékosokat, nehogy elkámpicsorodjanak, ám sajnos túl sok lehetőséget nem adtak rá. Ennek ellenére, ahogy mondtam, végig jó volt a hangulat, biztos vagyok benne, hogy a nézők is remekül fognak szórakozni – fogalmazott Kondás Elemér.

A Kabát FC szeptember másodikától lesz látható az RTL-en.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában