Strandröplabda

2024.08.26. 07:09

Tikkadt Szöcske: véget ért a hajdú-bihari strandröpibajnokság

A zárófordulót szombaton és vasárnap tartották Debrecenben. Megvan, kik lettek az idei strandröplabdaszezon legjobbjai.

Haon.hu

Augusztus 24-én és 25-én Debrecenben, az Aquaticum Strandfürdőben rendezték a hajdú-bihari Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság nyolcadik, zárófordulóját. A kapcsolódó közlemény szerint az előző nap véget ért Eötvös Kupáról is maradtak még a versenyre játékosok, így máltai, japán, kínai, olasz és szlovák résztvevői is voltak az utolsó fordulónak. Bán Viktor személyében egy felnőtt válogatott játékos is emelte a verseny színvonalát, a sportoló Tüske Bencével indult. A felnőtt nőknél Kovács Anett és Végh Kitti Nikolett győzött, megelőzve Gyöngyösi Rékát és Pálfi Kittit, valamint Puskás Fannit és Szatmári Emesét. Az összesített pontversenyt Kozma Kitti nyerte 34 ponttal, második Kovács Anett lett 30 egységgel, míg a harmadik helyen Pálfi Kitti végzett 21 ponttal.

strandröplabda debrecen
Forrás: Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság

Az U18-as korosztálynak meghirdetett leány versenyben Bende Borbála és Zámbori Anna győztek. Második lett Dobi Fanni és Rózsa Viktória. Harmadik helyen zárt Molnár Janka és Nagy Laura. Az összesített pontversenyben Dobi Fanni végzett az élen 39 ponttal, második lett Nagy Laura 37 ponttal, harmadik helyen végzett Rózsa Viktória 36 ponttal.

Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság
Forrás: Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság

A férfiaknál Groholy András és Nádasdi Péter tudott győzni, megelőzve a Pilka Gábor, Puskás Kristóf és a Lakatos Attila, Kerti Gábor párosokat. Az összesített pontverseny élén Pilka Gábor végzett 33 ponttal. Második lett játékostársa, Puskás Kristóf 28 egységgel. A harmadik helyet Nádasdi Péter szerezte meg 22 ponttal.

Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság
Forrás: Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság

A vegyes párosok játéknapján sok érdekes eredmény született. Az egyik csoportban körbeverés után csak néhány pont döntött a csoporton belüli helyezésekről. A csoportmásodikok és csoportharmadikok keresztjátéka után a győztesek a csoportelsőkkel mérkőzhettek meg, majd a győztesek között hármas körmérkőzés döntött az érmes helyezésekről. Végül a legjobbnak a Schwegler Stefánia, Juhász József kettős bizonyult. Az ezüstérmeket és a minden érmesnek felajánlott reklámtárgyakat Molnár Janka és Pilka Gábor vehették át. A bronzérmek Pálfi Kitti és Nádasdi Péter nyakaiba kerültek. Az összesített pontversenyt Pilka Gábor nyerte 37 ponttal, megelőzve az egyaránt 33 pontos Pálfi Kittit és Nádasdi Pétert.

Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság
Forrás: Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában