Labdarúgás

2024.09.02. 15:08

Batik Bence: Bedobtak a mélyvízbe, szerencsére tudok úszni

A DVSC-ben bemutatkozott a Loki új szerzeménye. Batik Bence kiválóan teljesített a ZTE ellen.

Haon.hu

Batik Bence immár Loki szerelésben

Forrás: DVSC-archív

Túl van az első DVSC-ben lejátszott mérkőzésén Batik Bence, aki eddig sérülés miatt nem tudott a csapat rendelkezésére állni. A nyáron igazolt labdarúgó kezdőként lépett pályára a Zalaegerszeg elleni találkozón, melyen az ő remek játéka is kellett a 3-1-es győzelemhez – írta a klub honlapja. 

Batik Bence: Nagyszerűen teljesített a bekk 

– Az előző volt az első olyan hét, amelyet végig tudtam edzeni a csapattal, így kérdéses volt a játékom. Végül a kezdőben kaptam lehetőséget, és örömteli érzés, hogy egy ilyen meccsen sikerült bemutatkoznom a DVSC-ben – fogalmazott Batik Bence, aki közel két és fél hónapot hagyott ki. – Rossz volt, hogy nem tudtam segíteni a társaknak, de testben és lélekben is próbáltam támogatni őket. Nyilván teljesen más érzés felhúzni a focicipőt és a kezdőcsapat tagjaként kivonulni a pályára, szóval tényleg boldog vagyok, hogy számomra győzelemmel kezdődött a debreceni karrier.

 A korán bekapott gól ellenére is domináltunk, több lehetőségünk is volt, az ellenfél kapusa többször, az én fejesemnél és Szecska lövésénél is bravúrral védett. 

Büszke vagyok a csapatra, hisz a 90 perc során végig érezni lehetett, hogy mit szeretnénk elérni. Emlékezetes pillanat volt, amikor Dombi Tibi üzent, hogy bedobott a mélyvízbe, mire úgy reagáltam, hogy köszi, szerencsére tudok úszni – zárta szavait Batik mosolyogva. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában