2 órája
Bódi Ádám még a rangadón is gólt lőtt és gólpasszt adott!
Az egykori DVSC-játékosok ismét remekeltek a KBSC-ben! A Szentlőrinc elleni meccsen Bódi Ádám és Kartik Bálint igen aktív volt, de Pintér Ádámnak, Lucasnak és Varga Józsefnek is voltak szép megmozdulásai.
Az NB II. két legjobb formában lévő alakulata, a második helyen álló KBSC az első helyen tanyázó, veretlen Szentlőrincet látta vendégül hétfőn este. Korábban már többször is beszámoltunk róla, hogy a korábban Debrecenben futballozó, immáron a Kazincbarcikát erősítő játékosok kimondottan jó formában vannak, a sárga-kék gárda kis híján pedig még a DVTK-t is kiejtette a Magyar Kupából. Ahogyan azon a mérkőzésen, úgy most is a DVSC-nél pallérozódó Kartik Bálint volt a csapatkapitány, de a kezdőben láthattuk Bódi Ádámot, Varga Józsefet, Lucast, valamint Pintér Ádámot is.
Most is elemükben voltak az ex-lokisták
Pintér már a 3. percben veszélyeztetett, de akkor még az ellenfél kapusa, Gyurján Márton hárítani tudott. Pillanatokkal később Bódi veszélyeztetett, de ő is célt tévesztett. A Loki után a KBSC-ben is a 27-es mezt viselő játékos igencsak aktív volt, hiszen több szögletet is csavart jól középre, szélről a támadójátékot nagyon segítette. A 11. percben Varga József ugratta ki, de a védők elkanalazták előle a labdát.
Az első gólra a 24. percig kellett várni, ekkor Bódi jobbról tette középre a játékszert, majd Polgár Kristóf zörgette meg a hálót.
Jóval aktívabb volt a borsodi együttes, egyértelműen közel álltak ahhoz, hogy az előnyt növeljék. A 30. minutumban úgy tűnt, hogy Vargát szabálytalanul állították meg a hátvédek a tizenhatoson belül, ám Hanyecz Bence játékvezető sípja néma maradt. Az első félidőben nem is történt változás, így 1–0-s állásnál vonulhattak a felek az öltözőbe.
Bódi Ádám megint gólt szerzett!
A második játékrész elején Lucas próbálkozott, de nem élt a lehetőséggel. Azonban nem sokkal később a brazil származású, magyar állampolgársággal is rendelkező futballistát csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül.
Bódi Ádám állt oda a büntetőhöz, amit higgadtan értékesített, magabiztosan a jobb alsóba helyezte a labdát.
Bár még sok volt az összecsapásból, lényegében megpecsételte ezzel a három pont sorsát. A baranyaiak igyekeztek az utolsó szalmaszálat megragadni, és bár többször is közel álltak a szépítéshez, a játékosok utolsó passzoknál többször is hibáztak. A meccsen Kartik Bálint bizonyult az egyik legjobbnak, sokat robotolt, kiválóan szervezte a KBSC játékát, a 86. percben pedig mikor lejött a pályáról Varga József viselte a csapatkapitányi karszalagot. A Szentlőrinc nem igazán tudott beleszólni a meccsbe, a Kazincbarcika 2–0-ra diadalmaskodott, és a másodosztályú bajnokságban már csak egy pontra van az első helytől.