Futsal

2024.09.11. 16:57

Folytatódhatna a sorminta

A Debreceni Egyetem alakulatának a góllövőlista aktuális éllovasát is le kell fékeznie a Kecskemét elleni találkozón. A DEAC szurkolói szeretnék, ha most még folytatódna a sorminta.

Haon.hu

Négy forduló után a DEAC férfi futsalcsapata négy egységet szerzett az NB I.-ben, ez pedig jelenleg a hetedik helyre elegendő – írja az egyetemisták hivatalos oldala. Tihanyi Csaba legénysége csütörtökön 18.30-tól a Kecskemét otthonában gyarapíthatja a pontjai számát. A hírös városiak az Aramis elleni 4-2-es vereséggel indították a szezont, ám ezt követően a Nyírbátort (6-5), a Nyíregyházát (7-3) és a TFSE-t (7-4) is két vállra fektették. Az eredmények is azt mutatják, hogy a kecskeméti alakulat legutóbbi három találkozóján nem unatkozhattak a drukkerek, ugyanis kétszer tizenegy, egyszer pedig tíz találat született. A Bács-kiskun vármegyeiek legeredményesebb játékosa, Suscsák Máté János a mostani idényben hétszer köszönt be, ezzel vezeti a góllövőlistát. Fekete Márknak sem kell szégyenkeznie, mivel a 24 éves futsalos hat gólnál jár. Bravúros lenne a három pont begyűjtése a Kecskemét-DEAC-on. 

Kecskemét-DEAC, futsal, Kecskemét, DEAC, DEAC futsal
Kecskeméd-DEAC: bravúros lenne a három pont
Forrás: DEAC-archív

Kecskemét-DEAC: a sorminta pontjezést jelez

A debreceni csapatnak eddig egy jól sikerült összecsapás után jött egy kevésbé sikeres fellépés. Faragó Ádámék a TFSE-t verték 4-1-re az első játéknapon, majd jött a veszprémi 6-0-s fiaskó. A súlyos pofonból felállt a gárda, ezt támasztja alá, hogy Berettyóújfaluban értékes ponttal gazdagodtak, a vármegyei rangadó végeredménye 2-2 lett. Legutóbb a címvédő Haladás 6-1-re diadalmaskodott a 

DESOK-ban.

Ha folytatódik ez a sorminta, akkor az egyetemisták bizakodva várhatják a kecskeméti ütközetet.

NB I. 5. forduló
Kecskemét-DEAC
Csütörtök 18.30, Messzi István Sportcsarnok

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában