Kosárlabda

2024.10.14. 12:23

DEAC: Hullámzó játék ide vagy oda, a győzelem a legfontosabb!

A debreceniek csak az első negyedben bizonyultak egyértelműen pontosabbnak a Pécsnél. Így értékeltek a főszereplők a DEAC–PVSK meccs után.

Tóth Huba Elemér

A szezon második hazai mérkőzését játszotta a DEAC alakulata múlt szombaton. Az ellenfél az első három összecsapásán alulmaradó, újoncnak számító PVSK csapata volt.

DEAC
Pongó Mátéék (DEAC) eddig hazai pályán hibátlanok
Forrás: MKOSZ

Az elején volt nagy a különbség

Nagyszerűen kezdett a DEAC, amely az első negyed után 21–13-ra vezetett, azonban a második etap már kiegyenlített volt (14–14). A fordulást követően is hasonlóan teljesítette a felek, de a pécsiek a hátrányt nem tudták ledolgozni: sem a harmadik játérész (22–21), sem az utolsó tíz percben (18–20) nem forgott veszélyben a debreceniek győzelme.
Hazai részről Pongó (15/9), Drenovac (7/3) és Williamson (11/3) emelkedett ki, míg a vendégektől Archibald (24/12), Payton (22/3) és Mokánszki (9/3) nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt.

Lezárhatta volna hamarabb a DEAC

A 75–68-as siker után a DEAC vezetőedzője, Andjelko Mandics kiemelte: az a legfontosabb, hogy nyertek de a játékuk meglehetősen hullámzott.

– Számos jó periódusunk volt, de ahelyett, hogy lezártuk volna a találkozót, rendre visszaengedtük az ellenfelet a mérkőzésbe. Ezen változtatnunk kell, mielőtt egyszer megbüntetnek bennünket. Annak viszont örülök, hogy újfent csapatjátékot nyújtva értük el a diadalt – ecsetelte.
Pongó Máté is elmondta, hogy fontos győzelmet arattak, ugyanakkor hozzátette, hogy mindezt hullámzó játékkal. – Úgy gondolom, a pécsiek leindításaira jobban oda kellett volna figyelnünk, valamint arra is, hogy amikor lehetőségünk adódik, le tudjuk zárni a meccseket – mondta.

Végig csak futniuk kellett

A PVSK mestere, Szrecsko Szekulovics is úgy látta, hogy rosszul kezdtek, így gyakorlatilag végig futniuk kellett az eredmény után. – A DEAC minőségibb csapat annál, hogy ekkora előnyt kapjon, pláne hazai pályán. Debrecenben ki lehet kapni, a játékosaim által mozgósított energiákkal viszont nem vagyok elégedett – tette hozzá.
A pécsi játékosoktól Mokánszki Máté szólalt meg, és mondta el, hogy látta a találkozót. – A mérkőzés elején elhúzott a DEAC, az akkor kialakult távolság pedig többé-kevésbé beállt a találkozó végéig. Voltak fellángolásaink, de valami mindig hiányzott, hogy fordítani tudjunk.

A férfi kosárlabda NB I. A állása

1.    Falco Szombathely    4    4    0        370–288    8
2.    Atomerőmű SE    4    4    0        374–302    8
3.    Universitas Pécs    4    4    0        325–292    8
4.    Szolnoki Olajbányász    4    4    0        311–282    8
5.    ZTE KK    4    3    1        393–323    7
6.    DEAC    3    2    1        238–214    5
7.    OSE Lions    4    2    2        321–299    6
8.    Alba Fehérvár    3    1    2        269–257    4
9.    Sopron KC    4    1    3        306–343    5
10.    Körmend    4    1    3        334–377    5
11.    SZTE-Szedeák    4    1    3        297–343    5
12.    PVSK    4    0    4        291–363    4
13.    Budapesti Honvéd    4    0    4        290–363    4
14.    Kecskemét    4    0    4        268–341    4

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában