NB III.

2 órája

Újabb keserű pirula! – a DVSC második csapatát is legyűrte a Szpari

Haon.hu

Rangadót játszottak az NB III. Észak-keleti csoportjának 10. fordulójában, a kis Loki a Nyíregyháza második csapatához látogatott vasárnap. Ugyan a mérkőzés előtt egy leheletnyivel a cívisvárosiak látszottak esélyesebbnek, vezettek is a félidőben, ám végül a hazaiak otthon tartották a három pontot – számolt be róla honlapján a piros-fehér alakulat.

Újabb keserű pirula! – a DVSC második csapatát is legyűrte a Szpari
Újabb keserű pirula! – a DVSC második csapatát is legyűrte a Szpari
Forrás: Nyíregyháza Spartacus

A csapat vezetőedzője, Máté Péter a mérkőzés után elmondta, az első félidőben minden úgy alakult, ahogy szerették volna, rúgtak két szép gólt. A szünet után azonban nem tudták kimenteni a labdát a saját térfelükről, folyamatos nyomás alá helyezte őket az ellenfél. A Szpari több helyzetet is kidolgozott és pontrúgásból gólt kapott a csapat. 

Fájó vereséget szenvedtünk, hullámzó teljesítményünk ezúttal mérkőzés közben is jellemző volt. Dolgozunk tovább

– fogalmazott Máté Péter.

NB III., Észak-keleti csoport, 10. forduló.
Nyíregyháza II.-DVSC II. 3-2 (0-2).

Nyíregyháza, 200 néző. Vezette: Dévényi B.

DVSC II.: Engedi – Soroka, Lénárt, Mona (Rácz), Hornyák (Amir) , Sipos, Tercza, Horváth Z. (Perpék), Senaga (Sain), Shedrach, Egri (Bodnár). Vezetőedző: Máté Péter.

Gól: Temesvári (60.), Czimer-Nyitrai (75.), Oláh (80.), illetve Shedrach (32., 35.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában