Magyarország

2013.03.29. 16:25

Századvég: őrzik pozíciójukat a kormánypártok

Budapest, 2013. március 29., péntek (MTI) - Továbbra is alacsony választási aktivitás mellett a kormánypártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mint a biztos szavazók körében - derül ki a Századvég márciusi felméréséből, amelynek eredményeit pénteken juttatták el az MTI-hez.

Budapest, 2013. március 29., péntek (MTI) - Továbbra is alacsony választási aktivitás mellett a kormánypártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mint a biztos szavazók körében - derül ki a Századvég márciusi felméréséből, amelynek eredményeit pénteken juttatták el az MTI-hez.

Ebből kiderül: a Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 24 százalék, a legnagyobb ellenzéki erő, az MSZP pedig az előző hónapban mérttel megegyezően továbbra is 14 százalékon áll.

A Jobbik és az LMP támogatottsága kismértékben csökkent ebben a közegben, előbbire 8, utóbbira 2 százalék voksolna. Az Együtt 2014 támogatottsága a március 25. és 27. között, ezer ember megkérdezésével rögzített adatok szerint 6 százalékos a teljes népesség körében, a Demokratikus Koalícióra és az egyéb pártokra a lakosság 1-1 százaléka adná a szavazatát.

A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 44, az MSZP 28 százalékon áll.

A Jobbik támogatottsága 15 százalék, az Együtt 2014-re 8 százalék voksolna, az LMP-re 3 százalék, a Demokratikus Koalícióra, illetve egyéb pártokra pedig 1-1 százalék adná szavazatát.

Márciusban a választókorúak 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, így a választási aktivitás lényegében január óta nem változott, továbbra is alacsonynak mondható - közölték.

A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya megegyezik a februárban mértekkel, jelenleg is a megkérdezettek 44 százaléka tartozik ebbe a körbe.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!