Magyarország

2017.08.29. 09:17

Tojásbotrány: „túltolta” a sajtó?

Debrecen - Idehaza sem a tojásárakon, sem pedig a keresleten nem lehet érezni a rossz hírek hatását.

Debrecen - Idehaza sem a tojásárakon, sem pedig a keresleten nem lehet érezni a rossz hírek hatását.

A tojásokra és a tojásból készült termékekre elrendelt célellenőrzés során újabb fipronillal szennyezett tojásokat talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A különbség az előzőekhez képest az, hogy ezúttal egy magyar származású friss tojás tétel az „áldozat”. Azt még vizsgálják, hogy a magyar cég saját tojásairól, vagy átcsomagolt importtojásokról van-e szó.

"Az elfogyasztott tojás harmada származik importból." Nagy Miklós

Évi 44 millió

Nagy Miklós, a földesi Rákóczi Mezőgazdasági Kft. ügyvezető igazgatója a Naplónak úgy fogalmazott, hogy a maga részéről nem szeretne semmilyen formában a Nébih-vizsgálat megállapításainak elébe menni (bár szerencsére ők nem érintettek az ügyben), de annyit elmondhat, hogy ez az egész tojásbotrány finoman szólva is „túl van tolva” a médiában. – Magyarország éves tojásfogyasztásának 30 százaléka származik importból, ezen belül is mindössze négy külföldi tételt találtak, ahol a nálunk tiltott szernek minősülő fipronil rovarirtó szert használtak. Ez a szer egyébként élősködők, bolha, tetű és kullancs irtására való; már ahol a használata engedélyezett. Szerencsére a belföldi piacon sem az árakat, sem az értékesítési volumeneket nem érintette meg eddig a botrány szele. Mi például a 154 ezer tojótyúkunkkal idén 44 millió tojást állítunk elő, amit belföldön értékesítünk – mondta.

Extrém esetben

Zacher Gábor, az ismert toxikológus a tévében úgy fogalmazott, hogy a fipronillal szennyezett tojások esetleges elfogyasztása csak egészen extrém mennyiség (napi 100 tojás három hónapon át történő megevése) esetén lenne kimutatható az emberi szervezetben, amire ugye nincs reális esély. A tojásbotrány egyébként Hollandiából indult, és a nálunk talált négy tétel Németországból és Lengyelországból származott. Tekintettel arra, hogy az állatgyógyászati szerhamisítási ügy szinte egész Európára hatással van, a Nébih az import mellett a hazai tojásokra is kiterjesztette az ellenőrzést.

Így került a látókörébe egy magyar cég, melynek telephelyén ugyancsak talált fertőzött tojásokat. Azt a hatóság még vizsgálja, hogy átbélyegzett, azaz hamisított eredetű, vagy valóban magyar telephelyről származó tojásokban találták-e meg a fipronil nevű rovarölő szert. A fertőzött tojások azonosító száma: 3HU1503T03/4.

- Petneházi Attila -


Mi a fipronil?

A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként. Rovarok és atkák ellen hatásos, élelmiszer célú állatok esetében azonban nem használható. Zsírban jól oldódik, ezért a szervezetbe kerülve felhalmozódhat (elsősorban a zsírban gazdag szövetekben). A szervezetbe jutva hatása lehet a központi idegrendszerre (átmenetileg), a májra és a pajzsmirigyre. Ismételt vagy hosszú távú expozíció esetén károsíthatja a szerveket. A jelenleg rendelkezésre álló tudományos adatok szerint nem mutagén (genetikai károsodást okozó), nem teratogén (fejlődési rendellenességet okozó), de lehetséges karcinogén (rákkeltő).


[related-post post_id="3594248"]

[related-post post_id="3595753"]

[related-post post_id="3594254"]

[related-post post_id="3593321"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!