Tér, idő, sírkő, jelkép – földi lételemek

Debrecen - Számára a november 1-je a remény ünnepe, mely utat mutat a földi életünkre nézvést is. Interjú Markovics Balázzsal, a debreceni Szent Anna-plébánia káplánjával.

Tisztázzuk, mire emlékezik a római katolikus egyház mindenszentek, illetve halottak napján!

A római katolikus egyház mindenszentek napján, november 1-jén nem pusztán azt a közel ötezer szentet ünnepli, akik Isten dicsőítésében haltak meg, akiket szentté kanonizáltak, hanem azt a sok millió lelket is, akik a Teremtőt beengedték az életükbe. Akik megtapasztalták akár a nyomorúságot, de felfedezték benne az elhívást, és követték azt, így Isten országába kerültek. Ez a nap számomra a remény ünnepe, mert megmutatja: a földön a célunk nem csak egy életet leélni, hanem az is, hogy olyan életet éljünk, amellyel a halál után az Isten országába tudunk kerülni.

Rendszeresen imádkozom ilyenkor például Szent István király segítségéért. Őt bérma-védőszentemnek is választottam. Az igazságosság fontos volt számára. A kereszténységet nemcsak magára gondolva vezette be, hanem, mert tudta, milyen értéket képvisel. Megtalálta Krisztust a saját életében, és felfedezte az elhívást, hogy másokat is eljuttasson az üdvösségre. Hatalmas példa, ahogyan a közösséget szem előtt tartva hozott törvényeket, ahogyan megnyilvánult, és amikre Imre fiát tanította. Megérintőn át tudta adni a krisztusi értékeket. A mi reményünk is maga Krisztus, aki nemcsak úgy beszélt a halálról és a feltámadásról, hanem bebizonyította.

A halottak napja, november 2-a keresztény egyházunkban az az idő, amikor az elhunyt szeretteinkre gondolunk, emlékezünk. Ha meghal egy szerettünk, el kell gyászolnunk, ami nem elfelejtést, hanem jól elengedést jelent. Imádkozunk azért, hogy mihamarabb Isten országába kerüljön, ebben megint csak jelen van a remény. Szép jelkép a gyertya: ugyan felemészti magát, de él, lángol.

Bár a lélek örökkévalóságát szimbolizálja ez a nap, s Jézus győzedelmeskedését hangsúlyozzák temetési szertartásaink, mégis hangsúlyos a test elhelyezése. Miért ennyire fontos az embereknek, hogy kézzelfogható jele, emlékhelye legyen egy elhunytnak?

Az emberi természetünk része, hogy szeretünk kötődni valamihez. A sírnál tudom, hogy egy hozzám tartozónak a testét ide temettük el. A sírkő tudatosítja bennem, jelzi, hogy fizikailag itt van valaki; eszembe juttatja, van egy élő lelke, amiért imádkozhatok. Mi térben és időben tudunk gondolkodni, Isten országában se tér, se idő nincsen, egészen más dimenzió. Temetési szertartásokon szoktam mondani, hogy elhunyt testvérünk él, gondolkodik, érez és befogad. Ez alapigazság, amivel elkezdhetjük a gyászunkat, mert aki átlép a túlvilágra és megtapasztalja az Istennel való egységet, akkor tudja meg, mi az igazi élet.

Kapcsolatban van az emberekkel, számos alkalma lehetett erőt adó családtörténeteket megismerni. Van emlékezetes, példaértékű eset vagy mondat, ami megragadt Önben?

Egy 85 évesen elhunyt néni temetését jött intézni a lánya; nagyon szoros kapcsolatban voltak. A szavaiból érezhető volt a ragaszkodás, és az, hogy addig sok mindenben segítették egymást. Azt mondta a nő: fizikailag meghalt édesanyám, mostantól Mária duplán anyámmá vált. Azért is érintett meg, mert ugyanez fogalmazódott meg bennem, amikor 16 éves koromban elvesztettem a 42 éves édesapám; a szemem előtt halt meg daganatban. Egy pap mondta akkor nekem: mennyei atyád duplán atyáddá lett. Rajtam múlik, hogy mennyire fogadom be az Urat. Erőt adó, ha túl látok a halálon és ott megjelenik az örök élet. Ha a halál valóban csak a világi nézet szerinti elmúlást jelentené, akkor nem lenne semmi értelme az erkölcsi jónak, s ezzel együtt az erkölcsi rossznak sem. Minden értelmét vesztené, maga az élet is. Keresztény szempontból a halál egy új, más élet kezdete.

HaBe

[related-post post_id="4035385"]

[related-post post_id="4034625"]