Miért éppen karácsonykor nyílnak meg a szívek?

Amikor az Úristen megteremtette az eget és a földet, a napot, holdat, csillagokat, a földön és a vízben élő kicsi és nagy állatokat, az égben röpködő madarakat, amikor füvet, fákat sarjasztott, akkor Isten látta, hogy mindaz, amit alkotott, jó. Mikor pedig mindezek után, a hatodik napon megteremtette az embert, akkor pedig már azt mondta rá: ez nagyon jó. Igen, gyönyörködni kezdett alkotásában, mindegyik közül a legcsodálatosabban, az emberben. Kocsis Fülöp metropolita írása.

Az ember tehát nagyon jó. Ilyennek alkotta az Isten. Éppen azért, mert őt a saját képére és hasonlatosságára formálta meg. Ezt az istenképiséget, ezt a beléteremtett jót az ember a bűnbeesésével sem veszítette el teljesen. Sajnos eltorzult, az Isten-arc eltemetődött benne, a jóság visszájára fordult és testvéri szeretetből testvérgyilkosság lett. De mégis, tudnunk kell, hogy az ember nem veszítette el a jóságát. Nyomban föltündöklik, amikor egy csecsemőt adnak a kezébe, tekintetéből kiviláglik, amikor rámosolyog az a piciny gyermek. Mindenkiben másként él ez a felderülni tudó Isten-arc, de egészen bizonyos, hogy mindnyájunk lelkének mélyén ott van, ott él, hisz elvehetetlenül odateremtette az Isten.

Karácsonykor a jászolban megpillanthatjuk azt a csecsemőt, aki előhozza belőlünk ezt a jóságot. Rajta keresztül ránk mosolyog az emberré lett Teremtő, hogy földerüljön a mi megfáradt, harcokban megkeseredett tekintetünkben is ez az ősjóság. Még ha el sem megyünk a templomba, még ha betlehemeseket se látunk, akkor is magával ragad. Karácsonykor szinte mindenki jót akar tenni. Ekkor sűrűsödnek össze a jótékonysági hangversenyek, gyűjtések, adományszervezések. Ekkor a leghatékonyabb. Miért éppen karácsonykor? Miért ekkor nyílnak meg leginkább a szívek? Mert pontosan ezért jött el hozzánk a kisded Megváltó, hogy visszaadja nekünk ezt a jóságot. Hogy fölébressze bennünk e szun­nyadó tettrekészségünket. Hogy újra megvilágosítsa szürkévé szomorodott életünket. Ezért elengedhetetlen karácsonyi kellékek a gyertyák, a fények, a csillagszórók, a karácsonyfadíszek, mert mind erről az újra földerülésről beszélnek.

Karácsonykor egyszer csak észrevesszük, hogy valójában jók vagyunk. Karácsony felfénylő üzenete, hogy a jóságunkat nem veszítettük el. Téved, aki azt hiszi, hogy ez csak ünnepi máz, mint mézeskalácson a fehér dísz, mely aztán újra hamar lekopik rólunk. Nem! A jóság mélyen bennünk van, bennünk él! Csupán ilyenkor dereng föl, kiben-kiben milyen fényerővel, de föltündöklik szívünkből ez a belénk teremtett isteni jóság. Lehet, hogy karácsony után újra halványulni kezd, de csak azért, mert félénken visszahúzódik. Újra elrejtőzik, mert fél, hogy talán nincs rá szükség e cudar világban, attól tart, úgysem lesz senki, aki fölfigyelne rá.

Pedig ez adhatná embertelenedő világunkban az isteni erőt. Ez világíthatná meg sötétedőnek tűnő jövőnk reményét. A jóság bennünk van, bennünk marad karácsony után is. Mint ahogy a Betlehemi Gyermek sem hagy magunkra sohasem. Higgyünk ebben a felülről kapott, szívünk mélyén élő jóságban! Higgyünk ebben az egész életünk folyamán jelenlévő, csak máskor többnyire csupán pislákoló, mégis elvehetetlen karácsonyi fényben!

- Kocsis Fülöp metropolita -