Fontos cél a partnerség

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tavalyi ülésén megfogalmaztam: semmi mást nem kérek, csak azt, hogy tekintse partnernek a magyar közösségek vezetőit, és legalább azt tegye meg, hogy leül és tisztázza a fogalmakat – mondta el a Bihari Naplónak dr. Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. Az exkluzív interjút nálunk is olvashatják.

Szinte egy éve történt meg az ön támogatásával a közös autonómiakoncepció aláírása a romániai magyar pártok, politikai alakulatok részéről. Azóta tapasztalt-e bármiféle előrelépést ez ügyben?

Igen, hiszen körülbelül három és fél esztendeje működtetjük az úgynevezett kolozsvári kerekasztalt, ez azt jelenti, hogy a három politikai szervezet és a két nemzeti tanács, tehát a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács munkatársaival rendszeresen egyeztetek. Nem a politikum „legtetejével”, hanem eggyel alatta, minden alakulatból elnökhelyettesek, ügyvezető elnökök vesznek részt a megbeszéléseken. Ez azt jelenti, hogy mi operatív egyeztetést kívánunk folytatni, gyakorlatilag ennek köszönhető az, hogy egy évvel ezelőtt aláírásra került az a megállapodás, amiben konkrétan szerepel, hogy a székelyföldi autonómia határa a történelmi Székelyföld határával egyenlő, valamint az is, hogy a tömbben élő magyarság számára a területi autonómiát, a többi számára kulturális autonómiát, illetőleg minden magyar számára, bárhol él, a személyi és kulturális autonómiát biztosítani kell. Azon jogszabályokat, amelyek most terítéken vannak, illetőleg beadásra kerültek már egy évtizede a román parlamentbe, le kellene porolni, aktualizálni, ilyen a kisebbségi törvény, az oktatási törvény. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak kitüntetett szerepe volt, ami a proaktivitást illeti. Elkezdtük tavaly ősszel a konkrét egyeztetéseket, ezt szeretnénk idén is folytatni, ami azt jelenti, hogy például a kisebbségekre vonatkozó törvényt újra elővesszük, és ebben konkrét egyeztetés fog zajlani. Jelen esetben az MPP-nek és az RMDSZ-nek van lehetősége arra, hogy a parlamentben proaktív legyen ezekben a kérdésekben, akkor ott azokat a javaslatokat fogják támogatni, illetve elővezetni, amelyek mögött a teljes erdélyi magyarság fölsorakozik.

Látja az igazi szándékot, eltökéltséget az erdélyi magyar politikai pártokban arra, hogy valóban összefogjanak? Lehet-e ebből valami hasznos, esetleg eltűnhetnek ezek a kisebb-nagyobb torzsalkodások, vagy a konfliktusos helyzet rányomja bélyegét az érdemi munkára?

Az érdekes egyébként, hogy amikor általában nagy a nyomás rajtunk, akkor azért össze tudunk mi, magyarok fogni. Egy jó csillagegyüttállást érzékelek ma. Az európai fórumok előtt (gondolok itt az Európai Tanácsra, az Európai Parlamentre) azért zajlottak az elmúlt egy évben olyan folyamatok, amelyek eddig nem voltak jellemzőek. Például 2017 végén Magyar Annának, aki a régiók kamarájának egyik képviselője Magyarország részéről, elfogadták egy jelentését, Hoffmann Annának elfogadták egy előterjesztését, ami alapvetően az anyanyelv használatáról szól; tavaly februárban Csáky Pál képviselő úrnak az Európai Parlamentben elfogadták egy határozati javaslatát, ami az őshonos kisebbségek jövőjéről szól, szorgalmazva többek között azoknak a megállapodásoknak a ratifikálását, melyeket még az európai országok nem tettek meg. Ebben az is benne van, hogy jutalmazzák, díjazzák azokat az országokat, amelyek élen járnak a saját nemzeti kisebbségeik felkarolása, egyenlő állampolgárokként történő kezelése tárgyában. 2018 novemberében született Nagy József képviselő úrnak egy olyan kezdeményezése, amely a nemzeti kisebbségek minimum standardját kívánta meghatározni. A Minority SafePack-ről nem is beszélek, hiszen itt is mindenki gyűjtötte az aláírásokat, aminek benyújtására a jövőben kerül sor. Tehát én azt gondolom, hogy az európai szinteken elindult egy olyan folyamat, amelyben a magyar politikusok tényleg rendkívül aktívak és kezdeményezőek voltak.

Van egy másik vonal, ez nyilván az, amit a helyi nemzeti kisebbségi közösségek gondolnak, hiszen nem nekünk kell Budapesten meghatározni annak a kereteit, hogy ki mit kíván tenni. Az elmúlt években kiderült, hogy két olyan autonómiakoncepció van, ha Székelyföldről beszélünk, ami alapvetően ismert, és volt az EMNP-nek is ilyen koncepciója, de a Székely Nemzeti Tanácsét ők is elfogadják. Az RMDSZ-nek szintén van egy koncepciója, nagyon sok különbség nincs közöttük. Az egyik az volt, hogy mi a Székelyföld autonómiatérségének határa, ezt a tavalyi megállapodás azonban föloldotta, a másik kérdés pedig az volt, hogy kell-e alkotmányt módosítani, vagy sem. Erre én azt mondom, hogy ez dőljön el akkor, amikor már ott vagyunk a hídnál, tehát akkor menjünk át rajta, amikor már egyáltalán párbeszédet tudtunk kialakítani a román többséggel. Azért látom fontosnak azt, hogy jelenjenek meg olyan kezdeményezések, amit én az elmúlt év decemberében indítottam a három székelyföldi megyei elnökkel, hiszen mindhárom magyar szerencsére. Elkezdtem egy párbeszédet arról, hogy ők erről az egész kérdésről mit gondolnak, mik azok az operatív dolgok, amikben a jogszabály adta lehetőségek között már most együtt tudnak régióként működni. Hiszen ezek fontos kérdések lehetnek. Jó lenne, ha a magyar településeken, ahol magyar polgármester van és jelentős többségben vagyunk, ott is elkezdődne egyfajta kooperáció, hiszen azt gondolom, hogy ezt a román törvények ma nem tiltják, és európai szabályok sem.

Ha most ezek a dolgok, az európai folyamatok és a helyi kezdeményezések rendkívül aktívak, akkor én bízom benne, hogy a 2019 első félévi romániai uniós elnökség is fölismeri azt, hogy tudna valami politikai innovációt vinni ezen a területen az európai kommunikációba, de nemcsak a kommunikációba, hanem a szabályozásba is. Azt szeretném még, hogy az elkövetkező két-három esztendőben egyrészt az Európai Parlamentben többségbe kerülnének azok, akik a nemzetek Európájában gondolkodnak, és akkor talán tematizálni is tudjuk az Európai Uniót azzal, hogy javaslatokat teszünk. Ebben az egyik fontos cél részemről, és nagyon örülnék, ha ezzel politikai tevékenységem egyik részét meg tudnám koronázni, hogy előterjeszthessünk egy olyan javaslatot az európai intézményrendszer elé, amit egyébként 15 évvel ezelőtt a Gross-jelentés már megfogalmazott: szülessen egy olyan európai megállapodás, ami minden ország számára kötelező, és mivel egyébként az unióba történő belépéskor szükséges vizsgát tenni ezeknek az országoknak. Akkor legyen egy olyan szabály is, amely konkrétan előírja nemcsak azt, hogy mit kell teljesíteni, hanem azt is, hogy mit kell betartani ez alatt az idő alatt is, amíg az Európai Unió tagjai. Úgyhogy én nagyon szeretném, ha a következő időszakban erre sor kerülne. Kalmár Ferenc miniszteri biztos úr a külügyminisztériumban, a Kalmár-jelentésben részben elkezdett egy munkát az Európai Tanácsban, megjelent egy cikke, ami szerintem egy jó alapot biztosít, konkrétan megfogalmazza azt az öt fundamentumot, amelyre ezt a megállapodást föl lehetne építeni.

Az autonómiaügy kapcsán reálisan véghezvihető koncepcióra van szükség, amit a román közvéleménynek, a román kormánynak, a parlamentnek is el kell fogadnia, illetve az ügy mellé kell állnia. Ez ön szerint a mai Romániában kivitelezhető feladat?

Én nagyon örülnék, ha a román uniós elnökség egy ilyen politikai innovációt felmutatna. Például annak is nagyon örülnék, ha az első félévben lehetőség lenne, hogy egyrészről ők felismerjék és belássák azt, hogy a magyar közösségek nem elszakadni kívánnak, nem különállni akarnak, hanem a román államon belül kívánják azt az önigazgatást, önrendelkezést megvalósítani, ami Európában bárhol másutt létezik, és aminek alapja az Európai Unió szubszidiaritás elve. Én nagyon örülnék annak, hogy ha ez a belátásuk megvan, akkor nem félnének, és nem kezelnék tabuként ezt a témát. A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tavaly őszi együttes ülésén megfogalmaztam: én semmi mást nem kérek a román kormánytól, államtól, csak azt, hogy tekintse partnernek a magyar közösségek vezetőit, és legalább azt tegye meg, hogy leül és tisztázza a fogalmakat. Hogy akkor, amikor mi azt mondjuk, hogy autonómia, akkor az önigazgatásról beszélünk. Akkor, amikor mi azt mondjuk, hogy önigazgatás, senki nem óhajt elszakadni, erről soha szó nem volt. Mi nem etnikai alapú autonómiát akarunk, hanem területit, a területi autonómia viszont az ott élő román közösségnek is jó, hiszen kimutatható Európában, hogy ott, ahol ezek az önigazgatások, önkormányzások működnek, sokkal nagyobb a gazdasági prosperitás, sokkal fejlettebbek, a többnyelvűség egy felhajtóerő, sokkal inkább lehetőség van arra, hogy a környezetet is inkább „felhúzzák”, és ez az egész román államnak jót tenne.

- Rais W. István -