Bulvár-celeb

2024.06.26. 06:32

Megkongatták a vészharangot a szakértők: több mint 400 millió ember élete van veszélyben

A WHO szakértői szerint néhány éve 209 millió ember volt alkoholfüggő és további 200 millió esetében volt legalábbis problémás mértékű az alkoholfogyasztás.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Inside Creative House

Globális szinten az emberek a korábbinál ugyan kevesebb alkoholt fogyasztanak, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden Genfben ismertetett jelentése szerint ez a csökkenés túl lassú.

Az ENSZ-szervezet azon célkitűzése, hogy a 2010-es szinthez képest ötödével csökkentsék az alkoholfogyasztást 2030-ra, elérhetetlenné vált – mutatott rá a WHO, amelynek adatai szerint az egy főre eső globális alkoholfogyasztás mennyisége a 2010-es 5,7 literről 2019-re csupán 5,5 liter tiszta szeszre csökkent.

A jelentés szerint a legmagasabb egy főre eső alkoholfogyasztást 2019-ben az európai (9,2 liter) és az amerikai (7,5 liter) WHO-régióban mérték. Az egyes régiókban azonban különböző trendek mutatkoznak: míg Európában csökken, addig Délkelet-Ázsiában érezhetően növekszik az egy főre jutó alkoholfogyasztás.

A WHO adatai szerint 2019-ben az alkoholfogyasztás következtében világszerte 2,6 millió ember halt meg, ami a teljes halálozás 4,7 százaléka. 

209 millió ember volt alkoholfüggő, és további 200 millió esetében volt legalábbis problémás mértékű az alkoholfogyasztás.

A fiatalabb korosztályokat különösen súlyosan érinti az alkoholfogyasztás: a 20–39 év közöttieknél volt a legmagasabb – 13 százalék – az alkoholfogyasztással összefüggő halálesetek aránya.

Az Egészségügyi Világszervezet felszólította az érintett országokat, hogy tegyenek többet az alkoholfogyasztás mérséklésére, ideértve reklámtilalmak és értékesítési korlátozások bevezetését, valamint adók útján történő áremeléseket.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!