Kapzsiság

2023.09.12. 06:38

Nemzetközi példák igazolják, mi áll valójában a magas infláció mögött

Amerikában és Európában is megnőtt a járvány óta a céges nyerészkedés, amely emelte az inflációt.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ground Picture

A Magyar Nemzet cikksorozatának első része bemutatta, az euróövezetet vizsgálva a Nemzetközi Valutaalap közgazdászai kimutatták, hogy a 2022 első negyedéve és 2023 első negyedéve közötti áremelkedések mögött a nyereségek súlya csaknem 50 százalékos mértékű volt. 

Így például az Economic Policy Institute tavalyi megállapításai szerint az amerikai nem pénzügyi vállalati szektorban 2007 és 2019 között összességében évi 1,8 százalékos ütemben nőttek az árak, de ez a mutató 2020 második negyedéve és 2021 vége között már 6,1 százalék volt. Ugyanebben az időszakban az árak emelkedéséhez a vállalati profitok hozzájárulása 54 százalékos volt, ami az előző 40 év átlagának (11,4 százalék) majdnem az ötszöröse. A kutatóintézet szerint a pandémia utáni fellendülés történelmi összevetésben is magas haszonkulcsai ellentmondásban állnak azzal a felvetéssel, miszerint az inflációt egyszerűen a sokat emlegetett gazdasági túlfűtöttség okozta.

Szintén érdekes tény a tengerentúlról, hogy 2021-ben a Fortune 500 listáján található 28 élelmiszert, illetve egyéb fogyasztási cikket előállító nagyvállalat csaknem felénél emelkedett az átlagos haszonkulcs a pandémia előtti szinthez képest.

A 13 nagyvállalatból, amelyek a 2019-esnél nagyobb árréssel dolgoztak, 11 esetében az inflációnál is magasabb volt a változtatás. A legnagyobb amerikai tőzsdei cégek közül csaknem száznál legalább a 2019-es esztendőben tapasztalt szint másfélszerese volt a 2021-es haszonkulcs.

Ami Európát illeti, a balliberális Guardian című lap szerint az euróövezetet korábban sújtó sokkok alkalmával a cégek árrése elnyelte a költségnövekményt. 

Ugyanis a lassú növekedés miatt a fogyasztók kevésbé voltak toleránsak a céges áremelésekkel szemben. Az elmúlt években tapasztalt hektikus helyzetben azonban a vásárlók nem tudták pontosan megítélni a növekvő árak okát, ami gyorsabb emeléseket és értelemszerűen nagyobb profitokat eredményezett.

A Deloitte 2022. májusi elemzése szerint a fogyasztói hangulatban is megmutatkozott, hogy a vásárlók azt kezdték érezni: a cégek kihasználják őket. A vásárlók a pandémia és háború hatására emelkedő árakkal kapcsolatban valamivel elfogadóbbak, azt viszont kevésbé tolerálják, ha a vállalatok kapzsisága áll a drágulások hátterében. 

A kutatás idején globálisan – a felmérést a világ 23 államában végezték – a megkérdezettek 75 százaléka aggódott a mindennapi vásárlások során tapasztalható áremelkedések miatt.

Emellett a fogyasztók több mint fele, 54 százaléka érezte úgy, hogy a vállalatok a saját működési költségeik emelkedésénél nagyobb mértékben növelték az áraikat.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!