Városligeti mentőnap

2023.09.02. 14:07

Takács Péter: a kormány feladata megfelelő munkakörülményeket teremteni a mentőknek

A kormány dolga az, hogy megfelelő munkakörülményeket teremtsen az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) - mondta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szombaton Budapesten, a városligeti mentőnapon.

MW

Mentési bemutató az Országos Mentőszolgálat mentőnapján a budapesti Városligetben 2023. szeptember 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Eseménydús éven van túl a mentőszolgálat, ugyanakkor sok örömteli pillanat is volt ebben az évben - idézte fel az államtitkár, utalva egyebek mellett az augusztus 20-ai ünnepségsorozat, a Sziget fesztivál és a budapesti atlétikai világbajnokság magas szintű egészségügyi biztosítására.

"A mindenkori kormány dolga pedig az, hogy ezt a kiváló, minőségi munkát úgy hálálja meg, hogy megfelelő munkakörülményeket teremt, mind infrastrukturális, mind anyagi ételemben" - emelte ki.

Takács Péter az intézkedések között említette a többlépcsős szakdolgozói béremelést, amelynek egyik üteme idén júliusban volt egy 18 százalékos béremeléssel, a következő pedig jövő év márciusában lesz.

A jövő évi költségvetésben 240 milliárd forint van elkülönítve a béremelésre - hangoztatta.

A munkakörülmények javítása érdekében számos mentőállomás újult meg vagy épült újonnan, de ez a munka nem áll meg, "bőven van még tennivalónk, az elődeink kicsit elhanyagolták ezt a kérdést" - fogalmazott, hangsúlyozva: csak kipihent, felkészült mentődolgozók tudnak hatékonyan életet menteni.

Az államtitkár felidézte azt is, hogy ezer mentőautót cseréltek le az elmúlt időszakban, ezek a legmodernebb járművek a legmodernebb felszereléssel futnak. Az új ügyeleti rendszerben részt vevő mentők pedig 170 gépjárművet kaptak - sorolta.

A társadalmi elégedettség és bizalom, amit a mentők megszolgáltak és ami feléjük árad, teljes optimizmusra ad okot - hangoztatta Takács Péter.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója köszönetet mondott a nyári nagy rendezvényeken dolgozó kollégáinak, akik napi 3500 mentési feladatot láttak el.  

Kitért arra, hogy a budapesti atlétikai világbajnokság alatt ezer mentős vett részt az egészségügyi biztosításban.

Idén tényleg van mit megmutatni: a mentőnapon bemutatják az új gépkocsikat, a mentőmotorokat, az új szoftvereket és technológiákat - emelte ki.

Riasztásra indul az új mentőmotorral egy mentős az Országos Mentőszolgálat mentőnapján a budapesti Városligetben 2023. szeptember 2-án
Fotó: Lakatos Péter / Forrás: MTI

Az új vármegyei ügyeleti rendszert említve Csató Gábor elmondta, szeptember 1-jén újabb három vármegye csatlakozott ehhez a rendszerhez, így már kilenc vármegyében hívható a 1830-as telefonszámon a mentőszolgálat ügyelete.

A koronavírus-járvány azt is megmutatta, hogy a mentőszolgálat mennyire alkalmazkodóképes, és az országos mintavevő szolgálat tapasztalatait is be tudták építeni az új ügyeleti rendszer kiépítésekor - mondta az OMSZ főigazgatója.

Az immár hagyományos mentőnapra kilátogatókat számos program várja a Városligetben: mentési bemutatók, vetélkedők, járműkiállítás.

A rendezvényen bemutatkoznak a gyermekmentők, a vízimentők, a mentőkutyások, valamint jelen vannak a partnerszervezetek, így a rendőrség, a katasztrófavédelem és a Terrorelhárítási Központ (TEK) is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában