Bejelentés

2023.11.17. 17:53

Két új kormánybizottság alakult Orbán Viktor vezetésével

A bizottságok körébe tartozik a nevelésügy és a vidékfejlesztés – jelentette be Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

MW

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója

Forrás: MTI

Fotó: Katona Tibor

A csütörtök késő este megjelent Magyar Közlönyből kiderült: alakult egy Nevelésügyi és egy Vidékfejlesztési Kormánybizottság. Mindkét bizottság vezetője Orbán Viktor miniszterelnök, és tagjai között fellelhető Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, valamint Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója is – írja a Magyar Nemzet.

A bejelentés az alábbi posztban található:

A Nevelésügyi Kormánybizottság tagja rajtuk kívül még Pintér Sándor belügyminiszter, illetve Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter is. A testület feladata „a magyar állam által a gyermekek hároméves korától nyújtott, a gyermekek nevelését célzó, a kormányzaton belül több miniszter irányítása alá tartozó szervezetrendszeren keresztül szervezett, működtetett és ellátott szolgáltatás nyomon követése, figyelemmel kísérése”, továbbá az ezzel kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolása.

A Vidékfejlesztési Kormánybizottság tagja még a kormányfőn, a kancelláriaminiszteren és a miniszterelnök politikai igazgatóján túl Nagy István agrárminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában