Gondoskodás

2024.01.06. 13:22

Ismét beköszönt a zord időjárás, az állatok is veszélyben lehetnek

Újra beköszönt a zord időjárás, mely számos állatfajra veszélyt jelenthet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban ők is fokozott figyelmet igényelnek – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos szombaton az MTI-vel.

MW

Egy kutya megy a hóban Kékestetőn 2023. március 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

Ovádi Péter közleménye szerint a mínuszok ismételt megjelenése nagy körültekintést igényel az állattartók részéről, hiszen ekkor nő az állatokra nehezedő kihívások száma.

A fagypont alá eső hőmérséklet veszélyt rejthet magában kedvenceinkre nézve, és ebben az időszakban kifejezetten fontos, hogy mindannyian tegyünk az állatok védelméért

– fogalmazott a kormánybiztos.

Úgy folytatta, hogy a téli időjárás beköszöntével különös figyelmet kell fordítani a menhelyeken élő és a kóbor állatokra.

A hidegben az állatok nagyobb energiát igényelnek a testhőmérsékletük fenntartásához, mely különös kihívást jelenthet az állatmenhelyeken, valamint az utcán. A közösségi összefogás kulcsfontosságú a civil állatvédő szervezetek és az általuk gondozott gazdátlan állatok megsegítésében: mindenki segíthet, legyen szó anyagi támogatásról, önkéntes munkáról, vagy csak a társadalmi tudatosság növeléséről – írta.

„Minden apró hozzájárulás számít, hiszen közösen sokat tehetünk az állatok jóllétéért a téli hónapokban is. Az állatok iránti megfelelő gondoskodás mindannyiunk felelőssége. A hideg hónapokban különösen fontos, hogy a védtelen állatok számára megfelelő védelmet biztosítsunk” – fogalmazott Ovádi Péter.

A fagyos időjárás komoly állategészségügyi kihívásokat jelenthet az állatok számára, és fontos, hogy az állattartók megfelelő intézkedéseket tegyenek az állatok védelme érdekében a hideg hónapokban is – hangsúlyozta a közleményben Koska Hedvig állatorvos.

A testhőmérséklet jelentős csökkenése (hipotermia) és a testrészek fagyás miatti sérülése életveszélyes lehet, különös tekintettel a kisebb testméretű vagy rövid szőrű állatok számára – áll a közleményben.

A hideg továbbá fokozhatja a meglévő egészségi problémákat, mint például az ízületi gyulladást. Ezenfelül a hipotermia és a fagyás veszélye mellett a hideg idő a légzőszervi betegségek kialakulásának kockázatát is növelheti, különösen ha az állatokat zsúfoltan tartják. Hűvös időben az állatok viselkedése is megváltozhat: számos állat több időt tölt pihenéssel, kevesebb energiát használva. Ebben az időszakban fontos biztosítani a megfelelő táplálékot és a menedéket az állatok számára, hogy fenntarthassák megfelelő testhőmérsékletüket és energiaszintjüket – közölte.

A közlemény szerint kiemelten fontos, hogy az állattartók megfelelő előkészületeket tegyenek a hideg időszak beköszöntével, ez magában foglalja a megfelelő szigetelésű vagy fűtött búvóhelyek biztosítását, valamint a rendszeres állatorvosi vizsgálatokat, különös figyelemmel a hideg időszakban fokozottan érintett állategészségi problémákra.

Gondoskodjunk arról is, hogy folyamatosan hozzáférjenek friss ivóvízhez, rendszeresen ellenőrizzük a tálakat, ez létfontosságú, mivel a 0 fok alatti hőmérsékletben a víz megfagyhat, ami megakadályozhatja az állatokat a szükséges hidratáció elérésében – közölték.

Sokan azt gondolják, hogy a téli hónapokban a paraziták eltűnnek, azonban ez nem feltétlenül igaz – hívta fel a figyelmet az állatorvos, hozzátéve, hogy bizonyos élősködők, mint például a kullancsok, még a hidegebb hónapokban is aktívak maradhatnak, különösen, ha az időjárás enyhébb, ezért lényeges, a megelőző kezelések, a külső élősködők elleni készítmények folyamatos alkalmazását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában