Pontot tettek az ügy végére

2024.05.08. 07:38

A Kúria szerint is jogellenesen építkezett Tordai Bence

A Fővárosi Törvényszék után a Kúria is igazat adott Budapest Főváros Kormányhivatalának, amiért elutasította a párbeszédes politikus II. kerületi ingatlanára a hatósági bizonyítvány iránti kérelmét.

MW

Tordai Bence

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

A kormányhivatal helyes döntését a bíróság által kirendelt szakértő véleménye is alátámasztotta – adta hírül a Mandiner.

A Fővárosi Kormányhivatal korábban azért utasította el Tordai Bence ingatlanára a hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelmét, hangsúlyozzák, mert a párbeszédes politikus egyszerű bejelentés alapján történt 

építkezése jogellenes és szabálytalan volt.

Tordai Bence még 2016-ban vásárolt egy parasztházat Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerület kertvárosában. 

A politikus ezen a területen engedély nélkül építtetett egy nagyságrendileg 150 millió forint értékű luxusvillát.

A politikus megtévesztően parasztházként tüntette fel a vadonatúj épületet, amivel a hatóságokat is félrevezethette. Az építkezéseken használandó e-naplóból kiderült, hogy a régi házat teljesen elbontották, és az új háznak géppel ástak vadonatúj alapokat, tehát nem felújítás történt, hanem új épületet emeltek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában