Interjú

2024.05.29. 21:39

Orbán Viktor: történelmi jelentőségű választás jön

Az európai szuverenista tábor és általában a jobboldal jövője most két nő kezében van. Minden azon múlik majd, hogy Marine Le Pen Franciaországban és Giorgia Meloni Olaszországban képes lesz-e együttműködni – jelentette ki Orbán Viktor a Le Point francia lapnak adott interjújában - adta hírül a Magyar Nemzet.

MW

Forrás: Facebook/Orbán Viktor közösségi oldala

Orbán Viktor a Le Point-nak öt pontban foglalta össze a közelgő uniós magyar elnökség programját. 

Az első a migráció. „Mi nem értünk egyet a jelenlegi paktummal, és több migránst szeretnénk megállítani, mint amennyit az lehetővé tesz” – jelentette ki a magyar miniszterelnök. Mint mondta másodszor is, szeretnénk egy észszerű vitát látni az Ukrajna és Oroszország közötti háborúhoz való viszonyunkról. „Az, hogy azt mondjuk, ’Vlagyimir Putyin nem győzhet’, nem elég” – emelte ki, és hozzátette, hogy tisztázni kell, hogy mennyibe kerül Európának a háború, és tisztázni kell a célokat.  

„Harmadszor, az Európai Unió sokáig azt állította, hogy a zöld átállás nem ellentétes az európai versenyképességgel, sőt, növeli azt. Ennek egyértelműen az ellenkezője igaz. Újra kell gondolnunk ezt a zöld átmenetet, mielőtt megöli az iparunkat” – folytatta Orbán Viktor. Negyedik pontként arról beszélt, hogy fejleszteni kell Európa védelmi képességeit. 

Ha a biztonságunkat alapvetően az amerikaiak biztosítják, akkor nem lesz soha valódi stratégiai autonómiánk 

– jelentette ki. 

És végül, az európai országoknak meg kell osztaniuk egymással a legjobb gyakorlatokat a demográfiai válság kezelésében – a bevándorlás kivételével. 

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a demográfiai problémáink fő oka a háború, de korántsem az egyetlen. A két világháború nélkül, a fiatal európai és keresztény életekkel, amelyekbe a háborúk kerültek, nem lenne demográfiai válság Európában 

– fogalmazott a miniszterelnök. 

Történelmi jelentőségű választás jön

Az európai parlamenti választásokról szólva, Orbán Viktor kijelentette, hogy történelmi jelentőségű választás jön. 

„Tíz év múlva valószínűleg úgy fognak tekinteni rájuk, mint azokra a választásokra, amelyek eldöntötték a békét vagy a háborút Európában” – jelentette ki Orbán Viktor. 

A magyar miniszterelnök emlékeztetett, sem az első, sem a második világháborút nem tekintették azonnal globálisnak. Az 1914-1918-as háborút kezdetben harmadik balkáni háborúnak, az 1939-1945-ös háborút pedig német-lengyel háborúnak tekintették. 

Az egyik vagy másik párt által megnyert mandátumok száma mellett véleményem szerint a legfontosabb az lesz, hogy hány képviselő támogatja majd az ukrajnai háború befejezését. Miközben remélem, hogy a békepárti EP-képviselők győzni fognak, remélem azt is, hogy több szuverenista EP-képviselő lesz a nemzetek Európája mellett 

– tette hozzá Orbán Viktor. Mint mondta, 

Az európai szuverenista tábor és általában a jobboldal jövője most két nő kezében van. Minden azon múlik majd, hogy Marine Le Pen Franciaországban és Giorgia Meloni Olaszországban képes lesz-e együttműködni. 

Orbán Viktor szerint ha sikerül együtt dolgozniuk, akár egy csoportban, akár egy koalícióban, akkor Európa erejét fogják jelenteni. „Az együttműködésük vonzereje nagyon erős lesz. Ez elég lehet ahhoz, hogy átrajzolja az európai jobboldal konfigurációját, vagy akár ki is szoríthatja az Európai Néppártot, amelynek vezetését teljes egészében a németek vették át; valójában egy német frakcióról van szó” – fogalmazott. 

A teljes cikket ITT olvashatják el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában