Ki akarunk maradni

2024.05.29. 12:37

Szijjártó Péter: Magyarországot elborzasztják a háború eszkalációjával fenyegető nyilatkozatok (videó)

Amíg mi kormányzunk Magyarországon, addig nem fogjuk engedni, hogy akár egyetlen magyar embert is elvigyenek az ukrán-orosz frontra – közölte a külügyminiszter Minszkben.

MW

Szergej Alejnyik belarusz és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Minszkben.

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Magyarországot elborzasztják a háború eszkalációjának veszélyével fenyegető nyilatkozatok, amelyek nyugati katonák Ukrajnába küldéséről, atomfegyver esetleges bevetéséről vagy épp a kötelező európai sorkatonaságról szólnak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Minszkben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a belarusz kollégájával, Szergej Alejnyikkel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy mindkét ország az ukrajnai háború szomszédságában él már több mint két éve, s így nap mint nap szembesül annak drámai következményeivel.

"Mi, magyarok nagy árat fizettünk az Ukrajnában zajló háborúért már eddig is, függetlenül attól, hogy ez egyáltalán nem a mi háborúnk. Magyarország célja egyértelmű: ki akarunk maradni a szomszédban zajló háborúból" - szögezte le.

Kijelentette, az utóbbi évek tanúsították, hogy a háborúnak nincs katonai megoldása, a harctéren csak halottak vannak és pusztítás.

"Minket Magyarországon elborzasztanak azok a nyilatkozatok, amelyek a háború eszkalációjának veszélyével fenyegetnek. Elborzasztanak azok a nyilatkozatok, amelyek arról szólnak, hogy európai uniós vagy NATO-tagországok adott esetben katonákat küldenének Ukrajnába. Elborzasztanak azok a nyilatkozatok, amelyek nukleáris fegyverek esetleges felhasználásáról szólnak. És elborzasztanak azok a nyilatkozatok is, amelyek egy európai kötelező sorkatonaság bevezetéséről szólnak" - sorolta.

Egy dologban mindenki biztos lehet. Amíg mi kormányzunk Magyarországon, addig nem fogjuk engedni, hogy akár egyetlen magyar embert is elvigyenek az ukrán-orosz frontra. Mi a lehető leghatározottabban tiltakozunk az európai kötelező sorkatonaság bevezetése ellen

 - hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy a békéhez vezető út tűzszünettel kezdődik és béketárgyalással folytatódik, ezért arra kérte belarusz hivatali partnerét is, hogy országa is tegyen meg mindent annak érdekében, hogy "véget érjen a háború Ukrajnában, hogy érjen véget a szenvedés, érjen véget az értelmetlen öldöklés, és végre újra békében élhessünk mindannyian a térségben".

Szijjártó Péter súlyos hosszú távú kockázatnak nevezte, hogy a világ a politikai ellenségeskedés nyomán ismét elindult a blokkosodás irányába, ami mélységesen ellentétes Magyarország érdekeivel.

Mi azt akarjuk, hogy a világ az összeköttetés, a nemzetközi együttműködés irányába tegyen lépéseket. Mi azt gondoljuk, hogy minél kevesebb szankcióra és minél több együttműködésre van szükség

 - húzta alá.

Szavai szerint ezért Magyarország minden, szankciók által nem érintett területen fejleszteni kívánja az együttműködését Belarusszal, amire van igény mindkét fél részéről.

Hozzátette, ezt bizonyítja, hogy 24 magyar vállalat vezetője kísérte el minszki útjára, akik összesen 92 kétoldalú tárgyalást fognak lefolytatni belarusz cégek képviselőivel az esetleges partnerségről.

Idén több százezer naposcsibét szállítanak magyar vállalatok Belaruszba, míg tavaly csaknem tízmillió keltetőtojást exportáltak - tájékoztatott.

"Mint ahogy büszkeséggel tölt el minket az a tény is, hogy két magyar gyógyszeripari vállalat is a húsz, legnagyobb részesedéssel rendelkező gyógyszeripari vállalat között van Belaruszban" - fogalmazott.

A miniszter kitért arra is, hogy Belarusz rendkívül fontos szereplője Magyarország energiabiztonságának, ugyanis hazánk kőolajellátásának 80 százaléka ezen országon keresztül érkezik, tavaly 4,5 millió tonna, idén már majdnem kétmillió volt a leszállított mennyiség.

"A Barátság kőolajvezeték nélkül Magyarország biztonságos kőolajellátása lehetetlen, és nem politikai okok miatt lehetetlen, hanem fizikai okok miatt lehetetlen, minthogy ma is érvényes az a fizikai igazság, hogy kőolajat csak csövön lehet szállítani" - tudatta.

"És mivel ilyen mennyiségű kőolajat szállító másik cső nem vezet Magyarországra, mert a horvátok nem a kapacitását, hanem a tranzitdíját növelték a saját vezetéküknek, ezért aztán rá vagyunk szorulva a Belaruszon keresztüli tranzitra" - tette hozzá.

Közölte, hogy a felek atomenergiai együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek nyomán a paksi bővítés során felhasználhatják majd a hasonló technológiájú építkezésen begyűjtött belarusz tapasztalatokat.

"Remélem, hogy a belarusz vállalatok hamarosan csatlakoznak azokhoz az amerikai, német és francia vállalatokhoz, amelyek már most is a Roszatom partnereiként dolgoznak a paksi atomerőmű építésén" - mondta.

Magyarország fejleszteni kívánja az együttműködését Belarusszal a szankciók által nem érintett területeken 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-belarusz üzleti fórumon elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy mind a két ország a háború árnyékában él több mint két és fél éve Ukrajnában szomszédságában, és az elfogadott korlátozások rendkívüli módon megnehezítették az együttműködés folytatását a korábbi szinten.

"Mi, magyarok, nem hiszünk a szankciós politikában. A tapasztalatunk az elmúlt két és fél évben az volt, hogy a szankciós politika megbukott, hatalmas károkat okozott, többet az európai gazdaságoknak, mint az orosznak" - jelentette ki.

"És világossá szeretném tenni azt, hogy mi a szankciók által nem érintett területeken abszolút nyitottak és hajlandók vagyunk a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére" - hangsúlyozta.

"Amit itt teszünk, az nem olyasmi, amit rejtegetnénk, titokban tartanánk vagy elbagatellizálnánk. Épp ellenkezőleg, nyíltan és őszintén kifejezzük, hogy a szankciók által nem érintett területeken érdekeltek, készek és hajlandók vagyunk a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésére" - tette hozzá.

Leszögezte, hogy a kormány megad ehhez minden szükséges támogatást, különös tekintettel arra, hogy jól láthatóan van igény az együttműködés javítására, miután az útjára 24 magyar vállalat vezetője kísérte el, akik összesen 92 tárgyalást fognak lefolytatni belarusz cégekkel az esetleges partnerségről.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy tavaly a kétoldalú kereskedelem értéke 142 millió euró volt, idén pedig már 20 százalékos növekedést regisztráltak ennek volumenében.

Kifejtette, hogy a látogatására elkísérő vállalatvezetők elsősorban az élelmiszeripari és mezőgazdasági, a gyógyszeripari, illetve az építő- és gépipari szektort képviselik.

Üdvözölte, hogy a rendkívül nehéz körülmények ellenére is születtek már sikertörténetek, és ezek bátorítólag hathatnak a továbbiakra nézve is.

Rámutatott, hogy idén 420 ezer naposcsibét szállítanak a hazai cégek Belaruszba, tavaly pedig 9,5 millió keltetőtojást exportáltak. Szavai szerint emellett az is nagy eredmény, hogy két magyar vállalat is bekerült a legnagyobb részesedéssel rendelkező húsz gyógyszeripari szereplő közé Belaruszban, ezek 95 termékkel vannak már jelen a helyi piacon.

Reményét fejezte ki, hogy mielőbb előrehaladhatnak a tárgyalások a regionalizációról, ez ugyanis lehetővé tenné az export további bővítését.

A miniszter afelől biztosított, hogy ahogy a magyar kormány eddig sem korlátozta, ezután sem fogja a belarusz állampolgárok vízumszerzését korlátozni, és ebben a kérdésben semmiféle nyomásgyakorlást nem fognak elfogadni. Ezzel kapcsolatban tudatta, hogy nyolc belarusz városban lehet vízumigénylést beadni.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország nem fog támogatni olyan európai uniós szankciókat, amelyek szembemennének a nemzeti érdekkel, ártanának a gazdasági együttműködésnek Belarusszal.

Közölte hogy évente ötven belarusz diák tanulhat ösztöndíjjal magyar egyetemeken, illetve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem is együttműködésbe kezd a belarusz partnerintézménnyel.

 

Magyarország továbbra is kész biztosítani a hazai pályát a belarusz csapatok számára

Magyarország szükség esetén a következő szezon során is készen áll biztosítani a hazai pályát a belarusz csapatok számára, csakúgy mint tette ezt Izrael és Ukrajna esetében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Minszkben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a belarusz kollégájával, Szergej Alejnyikkel közös sajtótájékoztatóján közölte, hogy Izrael labdarúgó-válogatottja, illetve Ukrajna kézilabda-válogatottja mellett Belarusz labdarúgó-válogatottja is Magyarországon játszotta az elmúlt időszakban négyszer is az Európa-bajnoki selejtezőit, valamint a belarusz klubcsapatok is nyolc európai kupamérkőzésen vettek részt hazánkban.

"És szeretném jelezni azt, kedves miniszter úr, hogy Magyarország készen áll a hazai pálya biztosítására a belarusz csapatoknak az előttünk álló szezonban is" - mondta.

"Amennyiben a belarusz labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában vagy a világbajnoki selejtezőkön továbbra is a hazai pálya használatának korlátozása alatt áll, akkor Magyarországon szívesen fogadjuk a belarusz válogatott hazai mérkőzéseit. És ugyanígy, a belarusz klubcsapatok európai kupákban való fellépései esetében is biztosítjuk természetesen a hazai pálya használatának lehetőségét" - húzta alá.

"Sok szép stadionunk van, sokat fektettünk a sportinfrastruktúrába, szívesen mutatjuk meg a világon mindenkinek" - tette hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy nemrég volt negyven éve annak, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság "szégyenteljes módon" csatlakozott a Szovjet Olimpiai Bizottság döntéséhez, s nem engedték a magyar sportolók részvételét a Los Angeles-i ötkarikás játékokon 1984-ben.

"Sok tucatnyi, több száz magyar sportoló veszítette el a lehetőségét annak, hogy az addig befektetett évek munkájának meglegyen a gyümölcse" - idézte fel.

"Éppen ezért mi, magyarok, minden létező módon ellenezzük a geopolitika és a sport összekeverését. És ellenezzük azt, hogy politikai tényezők döntsenek arról, ki vehet részt az olimpián és ki nem" - szögezte le.

A miniszter ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a nemzetközi sportversenyeken való részvételt kizárólag az adott sportoló teljesítménye határozhatja meg.

"Ellenezzük a sportolók megalázását a semleges színekkel. Ellenezzük azt is, hogy sportolókkal politikai nyilatkozatokat tetessenek" - fogalmazott.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában